Országos minta lehet

2022.12.22. 21:01

Védjegyet kaphatnak a helyi termékek a Szigetközben

Tisztújítás a Szigetköz Natúrpark Egyesületnél

Mészely Réka

Tisztújítás Ötről héttagúra bővítette az elnökséget a Szigetköz Natúrpark Egyesület

Szigetközi natúrparki védjegyet szerezhetnek a helyi termékek és szolgáltatók jövő évben.

 – Ez az egyik tervünk – hangsúlyozta Pető Péter, a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke. A 2017-ben bejegyzett civil szervezetnél nemrég tisztújítás is történt. – Szerettünk volna nyitni a fiatalok felé, illetve bővítettük az elnökséget ötről héttagúra – mondta a Kisalföldnek Pető Péter. – Kertész József vízügyi tanácsadó alelnökként, Eller Gizella kimlei polgármester titkárként segíti a munkámat az elnökség további tagjai mellett.– A Szigetköz Natúrpark Egyesület további elnökségi tagja Babos Attila dunaszegi polgármester, Széles Sándor főispán, Balogh László, a Greiner Bio One ügyvezetője és Fűzfa Veronika a Pisztráng Körtől. A felügyelőbizottságot Majthényi Tamás halászi, Popp Rita ásványrárói és Pappné Kett Adrienn győrladaméri polgármesterek alkotják – hangsúlyozta az újabb öt évre megválasztott elnök, Pető Péter. 

Nőtt a csatlakozott települések száma 

Pető Péter büszkén számolt be arról, hogy mára huszonhatról huszonkilencre nőtt a csatlakozott települések száma, de az önkormányzatok mellett magánszemélyek is képviseltetik magukat a szervezetben. 
Mint elmondta, 2022-ben több közösségépítő programot szerveztek, és jövőre is hasonlóakat terveznek. Jól sikerült a szigetközi családi nap májusban Kisbodakon, tájegységi sétákat, vetélkedőket is szerveztek diákoknak. 
Segítik a csallóközi adatgyűjtést a Széchenyi-egyetem Insula Magna projektjében. Nemrég jelent meg az egyesület kiadásában a szigetközi értékkönyv. 

Fejlesztések, bővítések 

– A Magyar Falu Program keretében beszereztünk egy kisbuszt, ami a programokra való kitelepüléseinket segíti. A Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével, partnerségben a Pisztráng Körrel, egy Interreg-pályázat keretében új elektromos hajót vásároltunk, amelyhez hordozótrailer és mentőmellények is tartoznak. A kimlei csónakház tetőterében egy harmincfős szálláshelyet hoztunk létre a helyi önkormányzattal, benne két tízfős és két kétfős szobával, amik vendégágyakkal tovább bővíthetők. Egy nagy foglalkoztatótér mellett teakonyhát is kialakítottunk. Egy tárolósátrat is szeretnénk beszerezni, illetve a LEADER-pályázat keretében egy ökomobilflottával is bővülnénk, benne kenukkal és kerékpárokkal, de beszereznénk mobil hangosítást és konyhai eszközöket is a rendezvényeinkre – sorolta az elnök. 

Országos minta lehet 

Még egy másik nagy tervről is beszámolt: a helyi termékek és szolgáltatások a jövő évben szigetközi védjegyet szerezhetnének. 
– Egységesítenénk és építenénk a szigetközi brandet, ezzel is segítve a helyi szolgáltatókat és termelőket. Értékpolcokat is létrehoznánk, ezen a Kislépték Egyesülettel dolgozunk közösen. Workshopot szerveznénk, hogy a jó gyakorlatokat bemutassuk a termelőknek, az önkormányzatoknak, és ta- nulmányutak lennének az or- szághatáron túlra is. A védjegy országosan is jó példa lehetne – fűzte hozzá Pető Péter. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában