25 napirendi pontot tárgyaltak

2022.12.20. 13:52

Közgyűlés Győrben - Megmentené a város a Vaskakas Éttermet, 700 milliót adnának érte

Utolsó közgyűlésüket tartották a győri képviselők.

Képünk illusztráció, egy korábbi közgyűlésen készült. Fotó: Huszár Gábor

Január 1-től az eddigi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok. Bár az ősszel a közgyűlés az ősszel eredménytelennek nyilvánította a szolgáltatásra kiírt pályázatot, a Volánbusz Zrt. - t bízta meg közvetlenül két évre, hogy a szolgáltatást a 2022-ben érvényben levő helyi menetrend és díjszabás szerint lássa el. A mostani közgyűlés pedig megbízta a polgármestert további tárgyalások lefolytatására, mert a szolgáltató az energiaárak emelkedése miatt nagyobb árajánlatot adott, a tárgyaláson pedig a győrieket képviselve próbálják lejjebb szorítani az árakat.

A határozatok között szerepel, hogy a háziorvosi szolgáltatások díja átlagosan 12,62 százalékkal, a fogászati röntgen díjai 25,62 százalékkal emelkednek jövőre.

Személyi kérdésekről is döntött a testület. A Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjének január 1-től egy évre ismét az eddigi vezetőt, Nagy Csabát nevezték ki. A Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér igazgatóhelyetteseként Máj Szabolcsnét, a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ igazgató-helyetteseként Prédlné Németh Margitot nevezték ki a kélpviselők.

A képviselők támogatták a Mikulás Birodalom Alapítványt és a Győri Jégsport Alapítványt.

A Mikulás Birodalom Alapítvány a Győri Nemzeti Színházzal együttműködve idén is megszervezte a győri gyermekek számára a Mikulás ünnepséget. A programon több, mint 1200 gyermek vett részt szüleivel, nagyszüleivel.

A jelentősen megemelkedett energiaárakra reagálva a közgyűlés úgy döntött, hogy a következő évre 84 millió forint rezsitámogatást biztosít az egészségügyi alapellátást és a fogröntgen szakellátást nyújtó szolgáltatások számára. Az orvosok praxisonként egységesen ötvenezer forintot fizetnek, a többit a város költségvetéséből állják.

Az utolsó napirendi pontban egy cég megvásárlásáról szólt, amivel egy történelmi emléket próbálnak visszaszerezni. Hétszáz millió forintért kívánja megvásárolni a Győrszol Zrt. a Püspökvár kft.-t, amely a Bécsi kapu téren álló Vaskakas ház tulajdonosa. Ez lehetővé teszi a város emblematikus helyén évek óta romosan álló épület felújítását. Prédl Antal vezérigazgató elmondta, elsősorban az ingatlant szerették volna megvásárolni, ám csak a céggel együtt van rá mód. A képviselők megszavazták a vásárlást.

A napirendi pontok után beszéltek arról is, hogy a városban felröppent a hír, óvodákat zárnak be. Dr. Pergel Elza, a területért felelős alpolgármester elmondta, hogy jelenleg erről nincs szó. Győrben ötezer óvodai férőhely van, ahova 3600 gyerek jár. Elindult a gondolkodás arról, hogyan lehetne optimálisan működtetni az óvodákat jövő év szeptember elsejétől, hogy a gyerekek érdekét szem előtt tartsák, és a munkaerővel is hatékonyan tudjanak gazdálkodni, de ez hosszabb egyeztetést, tárgyalást kíván.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában