Ha esik, ha fúj, úton vannak

2024.02.04. 08:00

A soproni gyaloglóklub "arca", dr. Amberger Erzsébet kortársainak is meghozza a kedvét a mozgáshoz

- A gyaloglás nem más, mint járás, kicsit nagyobb sebességgel. Ettől még sporttevékenység, s nem elhanyagolható, hogy egy olyan közlekedési eszköz, aminek az élettani hatása felbecsülhetetlen. Mértékegysége pedig a lépés - vallja dr. Amberger Erzsébet nyugdíjas tiszti főorvos, a soproni gyaloglóklub "arca".

Bódvai Ildikó

Mindig élménydús útvonalat jár be a gyaloglóklub. Dr. Amberger Erzsébet a felvétel jobb oldalán, elől látható, amint éppen megpihennek a Virágvölgyben tett túrájuk során.

Fotó: Idősek Gyalogló Klubja

- Amikor 2018-ban Monspart Sarolta felhívására a Soproni Alzheimer Café keretén belül elindítottuk az Idősek Gyalogló Klubját, s engem választottak a klub „arcának", eldöntöttem, amíg az egészségem engedi, mindent megteszek azért, hogy kortársaim kedvet kapjanak a gyalogláshoz. Magam mutatok példát arra, hogy a rendszeres gyaloglás belefér a mindennapjainkba, hogy annak értelme van. Ezért számtalan alkalommal adtam elő, ahol közérthetően elmondtam mindazt, amit erről tudni kell. Meghívásra több helyszínen, sőt határainkon túl Erdély több településén, Horvátországban, Vajdaságban, Szlovákiában és Szlovéniában is hirdettem a gyaloglás jelentőségét az Alzheimer Café megismertetése mellett - mondta dr. Amberger Erzsébet, aki tavaly novemberben vehette át a "Monspart Sarolta-díj az idősekért" elismerést. 

Monspart Sarolta tájfutó világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, a nemzet sportolója számos alkalommal hívta fel a figyelmet arra, hogy nemcsak fiatal- és középkorban, hanem az évek előrehaladtával is igen fontos az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás. A nevét viselő díjat az időskorúak fizikai és szellemi aktivitásának, jóllétének megőrzése, valamint az idősek iránti szolidaritás erősítése érdekében végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére adományozzák.

A tisztifőorvos asszony azt mondta, sok díjat kapott már, de ez azért áll hozzá különösen közel, mert személyesen ismerte és nagyra becsülte Monspart Saroltát. 

- Sacival teljesen egy korosztály vagyunk. Az 1992-ben létrehozott Népegészségügyi Tudományos Társaság konferenciáján találkoztam először vele, az ő javaslatára kerültem fel a megválasztandó vezetőség jelölő listájára, három cikluson keresztül tevékenykedtem is e minőségben. Később többször hallottam őt előadni, és mindegyik alkalommal magával ragadott, ami a nem szokványos személyiségéből fakadt. Számomra minden megnyilvánulása az emberi hitelességet példázta - magyarázta az elismerés jelentőségét, és azt, hogy miért tartja szívügyének az idősek egészségéért való munkálkodást és a gyaloglóklub működését, amelynek immár öt csoportja van Sopronban.

- A gyaloglóklub már a kezdetek kezdetén sikertörténet volt, több mint száz fővel indultunk, de beláttuk, hogy az eredményes működéshez kisebb csoportokra van szükség. 

Elmondhatom, hogy napjainkban, ha esik, ha fúj, mi úton vagyunk, s a kezdeti heti két alkalom már öt alkalmat jelent. 

Mindegyik napon lehet menni, mindegyik csapatnak van túravezetője, de a keddi csapatot magam vezetem. Ez a csapat a leggyorsabb, ez a gyógyír nekünk a többi lassúbb napokra - tette hozzá.

A gyaloglás egészségre gyakorolt jótékony hatásáról elmondta, ma már nemcsak az a cél, hogy tovább emelkedjen a születéskor várható élettartam, hanem az, hogy az egészségben megélt életévek száma emelkedjen.

- Ahhoz, hogy időskorban tevékeny és aktív maradhasson az ember, elsősorban egészségre van szükség. Az idősödés önmagában is jó néhány kedvezőtlen fiziológiai változással jár, de ezt a folyamatot lassíthatjuk a rendszeres mozgással. Be kell azonban látni, hogy az idős generáció nem szívesen megy el a ma divatos konditermekbe. Olyan közösségbe viszont igen, ahol hasonló életkorú, hasonló problémákkal küzdő emberek vannak együtt. A gyaloglás pedig az egyik leginkább ajánlható mozgásforma számukra. A sport egy kíméletes formája, amihez nemre és korra tekintet nélkül mindenki hozzájuthat, mert gyalogolni mindenki tud és gyalogolni mindenhol lehet. Ráadásuk olcsó és nem kell rá különösebben felkészülni. Szoktuk mondani, hogy a gyaloglást soha sem késő elkezdeni. Örömünkre és egészségünkre azonban csak akkor lesz, ha egy két szabályt betartunk. Így például a fokozatosságot, a megfelelő öltözéket, vagy azt, hogy fő étkezések előtt, vagy után egy-két órával vágjunk bele. Mielőtt felvállaljuk ezt a nagy kalandot, nem árt kikérni háziorvosunk véleményét. A legjobb, ha erdőben, vagy nagyobb parkba történik a gyaloglás, főleg ahol van némi szintkülönbség is, mert az egészségünk szempontjából hatásosabb lesz az eredmény. Több kutatás kimondta, hogy tízezer lépés felér egy konditermi edzéssel, aminek legegészségesebb tempója idős korban a három kilométer/óra - adott hasznos tanácsot dr. Amberger Erzsébet, aki mindenkit vár soraik közé. A Soproni Parkerdő számos csodálatos túraútvonallal rendelkezik, amik az év minden szakában tartogatnak újdonságot.

 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában