Advent a Soproni Múzeumban

Fényárban úsznak már az épületek, otthonunkat is kidekoráltuk ünnepi díszekkel. De vajon hogy készültek a karácsonyra régen? Mivel csinosították a lakást? A Soproni Múzeum munkatársai az adventi időszakban - száz éveket ugorva az időben - bemutatják, hogy mi került az asztalra ünnepi dekorációként - írta közleményében a Soproni Múzeum.

Kisalföld.hu

Forrás: Soproni Múzeum

Nyomon követhetik az online térben és személyesen a múzeumnegyed Otthon a városban című kiállításán. Utazzunk együtt az időben 17. századtól a 19. századig az adventi díszítés evolúciójában!

Az ünnepi asztalon elsőként a dió, a méz, az alma és a fokhagyma jelent meg. Nem feltétlenül az ünnepi étkezés egyik fogásaként fogyasztották őket, hanem azt kiegészítve, valamilyen szokás vagy babonás cselekedet részeként.

Az alma a tudás fájának, a bűnnek és a bűnbeesésnek a jelképe, de egyben az élet fájának is, a bűn legyőzésének és a megváltásnak.

A dió Krisztus-jelképként került az asztalra. A kemény héjba zárt dióbél utal a Szűzanya méhében lévő kisdedre, majd a sziklasírba zárt Megváltóra. A méz szintén Krisztus-jelkép, de egyben a legősibb, édesítésre használt élelmiszer is. A mézes sütemény már az ókorban is ismert édesség.

A fokhagyma rontásűző szerepe miatt kerülhetett az ünnepi asztalra.

Ezen élelmiszerek mai napig fellelhetők a karácsonyi ételeink, szokásaink között, talán a fokhagyma tűnt el leginkább, az emberek babonáival, a népi kultúra szokásainak feledésbe merülésével. A dió a karácsonyi kalács, vagy bejgli töltelékeként kerül ma is az ünnepi fogások közé, a méz mézeskalácsként a karácsonyfára, édességként a karácsonyi asztalra. Az almát pedig az üveggömbök szimbolizálják a karácsonyfán.