A szellem folytonosan éltető tüze, avagy beszélgetés a legendás győri népművelővel

– Hogyan lesz valakiből népművelő?

– Egyszer csak kezdi érezni, hogy jó dolog az embereket kultúrával szolgálni, nekem erre az ÉDÁSZ-ban nyílt lehetőségem, 1978-tól – kezdi élettörténetét Horváth Ferenc. – Faliújsággal kezdődött, aztán bekerültem egy országos vállalati népművelői mozgalomba. Következtek az író-olvasó találkozók, mindazok a programok, melyeket a vállalati keretek lehetővé tettek a belső kulturális élet felpezsdítéséhez. Majd bekerültem a városháza művelődési osztályára közművelődési felügyelőnek. Szerettem a négy területem munkáját, a klubmozgalmat, az amatőr művészetek segítését, az iskolai és a vállalati közművelődési kapcsolatok ápolását. Lényege a tudatos szervezőmunka volt, de öt év után átcsábítottak az akkori városi könyvtárba, mondván, jobb lesz számomra a gyakorlati, mint a hivatali munka. Így is történt, huszonhét év után, 2013-ban mentem nyugdíjba, ami persze korántsem jelent pihenést…

– Ne vágjunk a dolgok elébe: kérhetnénk összegzést a huszonhét könyvtári évéről?

– Több mint kétezer rendezvényt szerveztem a könyvtár közművelődési kapcsolatainak formálása jegyében. Rendszerető lévén, mindenről napi pontosságú naplót vezettem, a rendezvények pedig nekem küszöbtől küszöbig feladatot jelentettek, azaz az érkezők fogadásától a tőlük elköszönésig. Bevált rendezői formámmá lett egy-egy odaillő idézet vagy bölcsesség alkalmazása, ezeket mindig szívesen fogadta a hallgatóság. Tizenöt évig tagja és szervezője voltam a Talpasok Kara nevű férfikórusnak, katonadalokkal, népdalokkal léptünk fel, továbbá ünnepi alkalmakkor. Mindig célomnak tartottam irodalmi művekkel alátámasztani az ismeretek bővítése mellett az élet derűsebb oldalának felfedezését, a pozitív gondolkodásra késztetést. Ez ma is működik heti rendszerességgel a nyugdíjasklubokban, könyvtárakban, művelődési házakban, és nemcsak Győrben, hanem megyei szinten is, a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér hatékony segítségével.

– Hogyan sikerült a zökkenőmentes átmenet az aktív nyugdíjas évekbe?

– Mindig izgalmas terület volt számomra a távoli Japán kultúrájának megismerése, több mint harminc éve klubvezetője vagyok a Magyar–Japán Baráti Társaságnak. „A szellem tüze folytonosan életet ad” – tartja egy japán mondás, ez életem alapfilozófiája a jelenben is, családom támogatásán túl ez segít a magam elé tűzött célok elérésében. Mostanában gyakran kérnek fel amatőr művészek kiállításának megnyitására, ezeken versekkel, idézetekkel igyekszem erősíteni az alkotó mondanivalóját, és gyakori vendég vagyok műsorvezetőként dalostalálkozókon is. Új elfoglaltságként rákaptam hazánk természeti és épített értékeinek felfedezésére, a tíz év alatt nagyjából háromszáz ilyen témájú útban volt részem. Kevesen tudják, hogy volt egy négyszáz darabból álló bagolyfigura-gyűjteményem is, melyeket oktatási intézményeknek ajándé­koztam.

– Hetvenkettedik életévében mi­ként éli meg a múltját: megérte a közért munkálkodni? 

– Teljes mértékben, ma sem tennék másként. Időszakonként elismerték a fáradozásomat, mert 1999-ben kaptam meg a Győr Közművelődéséért díjat, esztendeje pedig az idősek világnapi ünnepen az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület alelnökeként vehettem át Győr ezüst emlékérmét. Jólesik a jutalom, de legalább ilyen jól, mikor az általam szervezett rendezvény vagy előadásom hallgatóságából valaki egy-egy gondolatot évekkel később is magáénak vall, vagy büszkén mondja, hogy másnak is továbbította – nagy örömömre ez már többször előfordult.