Gazdasági előrejelzés

2022.10.14. 12:43

A térség egyik legnagyobb növekedése lehet Magyarországon, nagyot erősödött a forint

A héten rekordmélypontokat döntögető forint stabilizálása érdekében több intézkedést vezetett be a Magyar Nemzeti Bank, és ezek hatására az euró jegyzése több mint 11 forinttal 417 forintra csökkent péntek délelőtt.

Valuták vételi és eladási ára egy budapesti pénzváltó információs kijelzőjén 2022. július 6-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 5,7 százalékra javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, a térség egyik legnagyobb bővülését várják Magyarországon – jelentette ki Varga Mihály, aki a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap éves közgyűlésén vesz részt Washingtonban – tájékoztatott pénteki közleményében a Pénzügyminisztérium (PM).

A magyar pénzügyminiszter hangsúlyozta: ma már egészen más keretek között vehetünk részt a Nemzetközi Valutaalap közgyűlésén, mint a 2008 körüli időszakban. Az akkori magyar kormány az IMF-től várta a megoldásokat, míg ma már arra is van példa, hogy Magyarország hozza a jó választ gazdaságpolitikai kérdésekre.

Varga Mihály a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság plenáris ülésén helyettes kormányzóként képviseli az országcsoportot, amelyben többek között Ausztria, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, valamint Belgium, Luxemburg és Törökország is szerepel.

Az orosz–ukrán háború hatásairól szólva a miniszter rámutatott: a háború nyomán hozott szankciók súlyos csapást mérnek Európa gazdaságára, hosszú távon pedig a térség versenyképességében nehezen visszafordítható károkat okoznak. „A szankciós energiaválság rendkívüli költségeket ró az egyes országokra, ezért az országcsoportunk kiemelten fontosnak tartja az energiabiztonság növelését és a megújuló energiaforrásokra való átállás támogatását” – hangsúlyozta Varga Mihály. 

Mint mondta: „Magyar részről a szankciós politika újragondolását javasoljuk, az elhibázott szankciók helyett béketárgyalásokra van szükség, ahogyan azt Magyarország a kezdetektől fogva hangsúlyozza.”

Az utóbbi tíz évben a valutaalap fokozatosan maga is felvállalta azt a megközelítést, hogy válsághelyzetben a megszorítások helyett a gazdaság élénkítésével, a családok és a vállalkozások támogatásával gyorsabb, jobb eredményeket érhetünk el – emelte ki Varga Mihály.

Hatalmasat erősödött a forint

A héten a magyar deviza már rekordmélypontokat döntögetett, majd a papírforma szerint az euróhoz és az atlanti részvénypiacokhoz és állampapírokhoz hasonlóan csütörtök délután kapott egy óriási pofont a vártnál rosszabb, recessziós félelmeket gerjesztő amerikai inflációs adatoktól.

Ezt követően hatalmas fordulat történt az amerikai piacokon, a dollár visszavonult, a részvényárak megfordultak és nagyot emelkedtek, és a forint ezt is követte, és a 434-hez közeli rekordgyenge szintekről a csütörtöki zárásra 431,5 környékére erősödött vissza, majd pénteken a korai kereskedésben ugyanezt folytatva 424,4 közelébe süvített.

A pénzpiaci stabilizáció érdekében több intézkedést vezetett be a Magyar Nemzeti Bank, emellett arról is döntött, hogy az év végéig közvetlenül a jegybank biztosítja az energiaszámla fizetéséhez szükséges devizaigényt – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke online háttérbeszélgetésen pénteken Washingtonból, azt is megjegyezve, hogy nem nézhették tétlenül a forint folyamatos gyengülését.

A forint jelentősen erősödött a jegybanki bejelentésre, az euró jegyzése több mint 11 forinttal 417 forintra csökkent délelőtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában