Bulvár-celeb

2024.01.01. 12:25

Gyógyíthatatlan betegség terjed a gyerekek között

Egyre többen szenvednek tőle.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: fizkes

Az elmúlt húsz évben drasztikusan emelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma. Hazánkban mintegy 60 ezer beteget tartanak számon, és

 a kór egyre fiatalabb korban alakul ki, ami főként az egészségtelen életmódnak – a dohányzásnak, a rostszegény táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek – köszönhető. A betegek közül minden ötödik gyermek.

Miheller Pál gasztroenterológus, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika docense arra figyelmeztet: a gyulladásos bélbetegségeket jelenleg a gyógyíthatatlan krónikus betegségek között tarják számon, így az, hogy egyre korábbi életkorban lépnek fel, számos kihívást jelentenek az orvostudomány és az egyén számára is. Ha ugyanis valakinél 15 éves korában alakul ki a betegség, akkor elképzelhető, hogy akár további 65-75 évig is ezzel együtt kell élnie, vagyis sokkal hosszabb idő van a gyógyszeresen már nem kezelhető szövődmények kialakulására.

A gyulladásos bélbetegségeket jelenleg a gyógyíthatatlan krónikus betegségek között tarják számon, így az, hogy egyre korábbi életkorban lépnek fel, számos kihívást jelentenek az orvostudomány és az egyén számára is. 

Ha ugyanis valakinél 15 éves korában alakul ki a betegség, akkor elképzelhető, hogy akár további 65-75 évig is ezzel együtt kell élnie, vagyis sokkal hosszabb idő van a gyógyszeresen már nem kezelhető szövődmények kialakulására.

A betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált, míg korábban azt láttuk, hogy 50-60 éves kor között volt egy enyhébb lefolyással járó esetszám emelkedés, egy úgynevezett időskori csúcs, addig most egyre gyakoribb, hogy erőteljesebben jelentkezik a kór – magyarázza a gasztroenterológus.

Dr. Miheller Pál felhívja a figyelmet a fontos jelzőtünetekre, melyek közül a legegyértelműbb a véres széklet, a fekélyes vastagbélgyulladás ugyanis nagyon gyakran ezzel kezdődik, így a betegek viszonylag korán orvoshoz fordulnak, mivel a vér látható. Ugyanakkor a Chron-betegek esetében rövidebb hasmenéses epizódokkal jelentkezik a betegség, amely kevésbé rémisztő tünet, így ők nem keresik fel rögtön az orvost, ezért gyakran késik a diagnózis.
Tehát, ha valakinek a hasmenése ok nélkül vissza-visszatér – például másnak a családban nem jelentkezik és nem jár lázzal –, de fogyás, fáradékonyág, kialvatlanság, teljesítőképesség-csökkenés is társul hozzá, akkor mindenképp érdemes elmenni a háziorvoshoz, mert komolyabb betegség állhat a háttérben. Ezt követően szükség esetén a háziorvos beutalja a beteget gasztroenterológiai szakrendelésre.

További részletek, itt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában