Kisalföld logö

2017. 12. 15. péntek - Valér 4°C | 8°C Még több cikk.

Vita nélkül mondtak igent

Halászin, a Mosoni-Duna mellett nőtt fel dr. Litresits András, de azzal, hogy országszerte milyen népszerű és ismert szűkebb pátriája, igazán az egyetemi évek alatt szembesült.
– Amikor az ELTE Jogi Karán a Szigetközről beszéltem évfolyamtársaimnak, jó érzés volt, hogy az ország másik feléből érkező hallgatók is pontosan tudták, hogy miről van szó – mondta a ma már elismert fővárosi ügyvéd, aki 2010 tavaszán, huszonkilenc évesen lett először az Országos Választási Bizottság tagja. – Voltak itt ugyanis vízi túrázni, és lelkesen meséltek az eltöltött időről. Ebből is látszik, hogy milyen nagy kincs a Szigetköz, és ezért is lenne fontos az, hogy sikerüljön rendezni az Öreg- és a Mosoni-Duna sorsát.

Dr. Litresits András
Dr. Litresits András

A nagydoktoriját író jogász megdöbbentő gyermekkori élményként beszél a Duna eltereléséről: – Apai nagynénémék laknak Dunakilitin. Kivittek a hullámtérbe az elterelés után. Szörnyű látvány fogadott. Mintha csak elzártak volna egy csapot, a meder közepén maradt egy kevéske víz, a halak csapdába estek, és az életterük szinte teljesen elfogyott. Emlékszem egy matyó mintás, sárga dzsekiben demonstráló aktivistára is, azt hiszem, Lipták Bélának hívták. De amikor mindenki levonult a területről, csak a nagy üresség maradt, a semmibe veszett a természet. A legutóbbi „szigetközi kapcsolat" pedig már a győri Széchenyi István Egyetemhez kötődik, melynek jogi karán óraadó volt, ahol találkozhatott az ex dunai kormánybiztos dr. Székely Lászlóval, akivel sokat beszéltek a térségről.

– Egyébként még ma is megdöbbentő, hogy milyen nagy különbség van a szlovák és a magyar oldal között. A túlparton például világbajnokságoknak otthont adó vadvízi pálya épült, nálunk a dunakiliti felhagyott tározótérben pedig pusztulás, szárazság van.

– A klasszikus magyar probléma a Szigetközzel kapcsolatban is igaz: a döntéshozók nincsenek tisztában a részletekkel, csak felszínes információik vannak, talán még nem is jártak itt. Pedig a víz egyre nagyobb érték lesz, akár az ivóvízkincsről, akár a természetes, felszíni vizeinkről beszélünk. Felelős gazdaként kell törődni velük – mondja dr. Litresits András, aki hivatásában, az ügyvédi pályán egyaránt otthonosan mozog a gazdasági és családi jogban, a fogyasztóvédelmi polgári perekben. Amikor csak teheti, hazalátogat a fővárosból Halászira. Reméli, az itt élő gyerekek tananyagába már beépítették, hogy ismerjék, tudják a Mosoni-Duna értékeit, és az iskolák helyben is szerveznek hajókirándulást, túrát a folyón. Mert legalábbis, amikor ő gyerek volt, ez még kimaradt az órarendből.

A Kisalföld országos népi kezdeményezésével kapcsolatban annyit árult el az Országos Választási Bizottság halászi gyökerű tagja, hogy nem volt vita a testületben, mindenki igennel szavazott, amikor hitelesítették a kérdésünket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szja-bevallás: hétfőn lejár a határidő - Mire érdemes odafigyelni?

A magánszemélyeknek május 21-én éjfélig kell teljesíteni a 2011. évben szerzett jövedelmükről bevallási és befizetési kötelezettségüket. Tovább olvasom