Kisalföld logö

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Viszlát, ETO Park, a CBA kivonult

Egyik pillanatról a másikra bezárt a CBA áruház a győri ETO Parkban, ezzel a keleti városrész ellátottságában komoly űr keletkezett. A CBA kérdésünkre a veszteséges működéssel indokolta ezt.

Az ETO Parkban működött CBA áruház a napokban bezárta a kapuit, ezt egy tábla is hirdeti, míg a cég neve, színvilága messziről köszönti a hoppon maradó vásárlót. A CBA Cent a maga ezer négyzetméterével egyébként nem számított kiemelkedően nagynak, de ahhoz méretes volt, hogy a kivonulást szokatlannak nevezzük.

Kérdésünkre Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója az előzményekről közölte: sokáig reménykedtek abban, hogy a „kezdeti gyengélkedés után erőre kap majd" a kereskedelmi egység.
– A bevásárlóközpont tulajdonosa azt ígérte évekkel ezelőtt, hogy bérlőkkel tölti fel a házat. Ez sajnos nem így történt. Természetes, hogy egy üzlettel szemben profitelvárások vannak, s mivel az egység csak veszteséget termelt a cégnek, végül a bezárás mellett döntöttünk. Összetett rendszer: egy bevásárlóközpontban nem működhet önállóan sikeresen egy élelmiszerüzlet, szükség van egyéb szolgáltatásokat nyújtó egységekre és a központot körülvevő lakosság vásárlói aktivitására is – mondja Fodor Attila.

Megkerestük a tulajdonost is, amely részéről Rácz Józsefné, az ETO Park Kft. ügyvezetője írásban reagált. „Az ETO Park és a CBA közösen hozta meg azt a döntést, hogy a CBA Cent kivonul az élményközpontból. 2013 őszén új ügyvezetője lett az ETO parki élményközpontot működtető társaságnak, aki új bérlői mix koncepciót alakít ki, amelybe szándékaink szerint nem CBA Cent színvonalú élelmiszer-szupermarket kerül" – dobta vissza a labdát az ETO Park vezetője.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a 2009-ben megnyitott ETO Parkban jelenleg 49 működési engedély él és 4 kérelem függőben van az önkormányzatnál. Gyakori persze, hogy egy működési engedély nem szűnik meg rögtön egy üzlet bezárásával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még nincs döntés az ˝ifiházról˝

Aláírásgyűjtést kezdeményezett többekkel az „ifiház" megmentéséért Marosi Anikó. Az íveket december 13-án adta le a városházán. Tovább olvasom