Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Vérével lakolt a szennyért

Győr - Szörnyű, kegyetlen halála volt G. Imrének. A Győrszentivánon történt gyilkosság ügyét tegnap kezdte tárgyalni a megyei bíróság. H. Tivadar elismeri tettét, mint mondta: „egyszerűen elborult az agya".
Kétség sem fér hozzá, hogy ez így történt: H. Tivadar agya valóban elborulhatott, amikor a vád szerint ököllel és lábbal esett neki lakótársának. A történet éppolyan egyszerű, mint amilyen tragikus. A főügyészség szerint két italozó férfi élt egy fedél alatt a győrszentiváni Zsellér-dűlőben, a város legszélén. A most ötvenhat éves H. Tivadar évekkel korábban fogadta be bérleményébe – a tulajdonos tudtával – a negyvenhárom évet élt G. Imrét, szegényes hajlékuk egy földszintből és padlástérből állt, a bérlő lent, a megtűrt férfi odafent aludt.

Kettejük közül a sértett ivott többet, de ami a rosszabb – s ez lesz a tragédia okozója is –, részegen gyakorta maga alá piszkított, az utólagos takarítás igénye nélkül.

Mármost az erős felindulást csak akkor ismerheti el a törvény, ha egy sokkoló, nem várt esemény váltja ki a gyilkos kirohanást. De sajnos ez itt vitatható volna: H. Tivadar nagyon is fel lehetett készülve arra, hogy mire tér haza.

Beismerte tettét: Ha a bíróság elítéli, a vádlottat tíztől tizenöt évvel vagy életfogytiglannal fenyegeti a törvény. Fotó: H. Baranyai Edina
Beismerte tettét: Ha a bíróság elítéli, a vádlottat tíztől tizenöt évvel vagy életfogytiglannal fenyegeti a törvény. Fotó: H. Baranyai Edina

Tavaly február 3-án egy liter bort ivott a városban, társa a környékbeli kocsmákban részegedett le. A bérlő este nyolc körül érkezett, s látta, hogy a padlástér résein keresztül megint szennyes lé szivárog a földszintre: a sértett egész egyszerűen könnyített magán. „Te rohadt alkoholista, töröld fel a mocskot!" – ordította a szállásadó. Felrohant hozzá.

Kirángatta fekhelyéből, mire a másik ellökte és egy vaslábú székkel hadonászott. A dühödt férfi gyorsabb volt, kicsavarta kezéből a súlyos tárgyat és öklével G. Imre arcába csapott. A sértett elvágódott, s ezután már tehetetlenül rázkódott az újabb csapásoktól, társa verte, rúgta testszerte, a fejét a szék vaslábával ütötte, bordáit pedig úgy törte el az orvos szakértő szerint, hogy félőrülten ugrált a szétroncsolt testen. Amikor kitombolta magát és látta, hogy G. Imre nem mozdul, elaludt, majd hajnalban Győrbe utazott. Csak délután tért haza, akkor szembesült tettével: egy sokat szenvedett halott feküdt a padlástérben.

G. Imre először tanúként próbált kibújni a felelősség alól, de végül kibukott végül belőle a szörnyű igazság és megadóan annyi mondott: „Elborult az agyam." Erre hivatkozott hétfőn is a megyei bíróság előtt, amikor az ügyész arról kérdezte: szerinte hogyan roncsolódhatott a sértett mája, mitől repedtek el bordái? „Nem emlékszem a részletekre" – vallotta a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt H. Tivadar, akinek ügyében hamarosan ítélet születik első fokon. Ha elmarasztalják, akkor azt az egy évet is le kell töltenie, amit felfüggesztve kapott egy korábbi testi sértés kísérletéért. Azt is G. Imrével szemben követte el.

Olvasóink írták

  • 2. nevadacska 2009. február 24. 18:31
    „Reggel miután elolvastam a cikket feltünt,hogy meghal egy ember utánna pedig megprobál tanuként kibujni a felelősség alól.Azt hiszem egy javítást mindenképp megérne.”
  • 1. rivotril2mg 2009. február 24. 17:06
    „sem az alkohol fogyasztás sem az "elborult az agyam" szöveg nem enyhítő körülmény, ilyen emberek nem a civilizált világba valók, pláne hogy nem az első eset. Ilyen a természete, remélem többet nem engedik szabadon, veszélyes a társadalomra.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válságköltségvetést is készítettek

Kisbajcs - Az orvosi rendelő akadálymentesítésére pályázott Kisbajcs, s nyert. A falu tervei között… Tovább olvasom