Kisalföld logö

2018. 01. 18. csütörtök - Piroska 0°C | 6°C Még több cikk.

Véleményformálók blogja a kisalfold.hu-n

A megye tizenkét prominens személye indított blogot a kisalfold.hu oldalán, köztük például a Győri Ítélőtábla elnöke vagy a Graboplast Zrt. elnök-vezérigazgatója. A blogok folyamatosan indulnak, a felkért véleményformálókat főként arról kérdeztük, mennyiben jelent ez számukra új lehetőséget.

A véleményformálók blogját a www.kisalfold.hu/blog című oldalon olvashatják.

Dr. Havasiné dr. Orbán Mária, a Győri Ítélőtábla elnöke:
– Úgy éreztem, ki kell használnom ezt a lehetőséget, mivel a bíráskodásról a laikusok igen keveset tudnak. Szeretném láttatni az olvasókkal, milyen kultúrtörténeti értékeket hordoz az igazságszolgáltatás, ugyanakkor magáról a bírói munkáról és bíróságokkal kapcsolatos tudnivalókról is érdemes tájékoztatást adni. Legyen szó akár a szervezeti felépítésről vagy egy keresetlevél beadásának menetéről.

Dr. Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora:
– Nem az a legfőbb célom, hogy a jelenlegi hallgatókhoz szóljak, hiszen velük megtalálhatom a párbeszéd módját az egyetem falain belül is. Viszont kiváló lehetőséget jelent a blog arra, hogy kapcsolatba léphessünk azokkal, akik korábban nálunk végeztek vagy éppen azokkal, akik nálunk tanulnának tovább. Szeretném megszólítani továbbá a közélet vagy a gazdaság szereplőit is.

Hartyándi Jenő
, a Mediawave fesztiváligazgatója:
– Elsősorban a kultúra területeivel szeretnék foglalkozni, de nem szűkíteném le a tartalmat a Mediawave-re. Fontosnak érzem bemutatni a világ fehér foltjait, amelyek fejlődéséről, életéről a többség nem tud. A Vajdaság is ideértendő, még inkább a keleti világ, Kurdisztán, Szibéria, az Urál-vidék, amihez a kulturális örökségünknek sok köze van.


Netnaplók: Tizenkét közismert megyei személyiség  a Kisalföld Online-on
Netnaplók: tizenkét közismert megyei személyiség a kisalfold.hu-n


Horváth Péter
, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója:
– Magamtól nem jutott volna eszembe, hogy blogot indítsak, de ha már megtiszteltek a felkéréssel, azt hiszem, az oktatás témájánál maradok, remélve, hogy többeket érdekel a véleményem. Szeretnék írni például arról,  mit és hogyan lenne érdemes tanítani. Sokan támadják most az oktatási rendszert, de én úgy gondolom, ha az ember komolyan gondolja, amit ír, akkor vállalnia is kell a véleményét.

Jancsó Péter, a Graboplast Zrt. elnök-vezérigazgatója:
– Az nyilván nem újdonság, hogy az újságok megkérdeznek – a közvélemény számára  talán érdekes – embereket különböző témákról. Viszont el kell mondani, hogy az ötven felettiek és az alacsony iskolázottságú emberek körében az internethasználat még nem elterjedt. A blog talán egy lehetőség, ha csak két olyan embert sikerül átcsábítani az internetre, aki kíváncsi a mi véleményünkre, az is nagy dolog. Mert akit nem sikerül, az nem tud lépést tartani az elvárásokkal.

Kiss János, a Győri Balett igazgatója:
– Egy blognál az őszinteség a kulcsszó, s fel vagyok készülve arra, hogy a hozzászólók is őszinték lesznek. Itt az ember nem csak a jót hallja, s nem fogok meglepődni a keményebb kritikákon. Számomra nincs két egyforma táncos, vagyis nincsen két egyforma ember, s ezek a különbözőségek nyilván ki fognak itt domborodni. A blog kezelésében nem vagyok még igazán otthon, úgyhogy szükségem lesz a fiam segítségére.

Kovács András, a soproni Szent Orsolya-gimnázium igazgatója:
– Nagyon kedvesnek érzem a felkérést és bevallom, ismeretlen vizekre fogok evezni. Gondolom, hogy esetemben nem annyira a magánéleti eseményekre kíváncsiak, mint arra, hogy hogyan reflektálok a közélettel, az oktatással kapcsolatos kérdésekre. Itt az ember nyilván sajátosabb véleményt fogalmaz meg, mint a Kisalföld nyomtatott oldalain.

Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál főszervezője:
– Nagy kihívást jelent ez a blog. Természetesen sok észrevételt kapok a mindennapi munkám során, de általában ugyanazzal a területtel kapcsolatosan kérdeznek, ez nyilván a fesztivál. Itt az is kiderül, hogy miről mi a véleményem, szó lesz aktuális kérdésekről, közéletről, kultúráról és számítok a visszajelzésekre is. Hozzáteszem, a legnegatívabb megjegyzéseket sem ok nélkül kapja az ember.

Rigler Zsolt, a Bormarketing Műhely Kht. ügyvezetője:
– Az én területem a bormarketing, s ezzel most az a szerencsém, hogy a borkultúra a társalgási témáknak szinte minden területét érinti. Kapcsolódik baráti beszélgetésekhez, a művészethez, a társadalmi élet eseményeihez. Igyekszem minél több emberhez szólni, hogy mekkora érdeklődés kíséri, az nyilvánvalóan a bloggeren múlik.

Sragner László, a Gyáriparosok Szövetségének megyei elnöke:
– Komoly lehetőséget látok ennek a fórumnak az interaktivitásában, mivel a közéleti tevékenység, amit eddig is folytattam, itt mindennapossá tehető. Az a baj, hogy hiába működik jól a civil élet, alig gyakorol befolyást az eseményekre, mert a közvéleményt a pártpolitika uralja. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, talán éppen ilyen apró lépésekre van szükség.

Dr. Szabadfi Árpád,
megyei rendőrfőkapitány:
– Az utóbbi két évben nagyon sok támadás érte a rendőrséget, és nekem jó alkalom ez a párbeszédre. Nyilvánvalóan számítok a negatív észrevételekre, de nem tartok tőlük. Ha kulturált hangnemben érkezik a kritika, akkor arra reagálni fogok szeptembertől, amikor a blogom elindul. Ugyanakkor a különböző vélemények segíthetnek a munkánk alakításában.

Dr. Szekeres Tamás
, a Széchenyi István Egyetem rektora:
– Nemcsak a magam, hanem az egész intézmény és annak oktatói nevében próbálok megszólalni. Ugyanakkor nem szűkítem le ezt a tevékenységet a felsőoktatás területére, igyekszem közéleti kérdésekről is véleményt formálni. Úgy gondolom továbbá, hogy nemcsak a hallgatókhoz, hanem az újság minden olvasójához szólnunk kell – ha már erre lehetőséget ad a blog.

A véleményformálók blogját a www.kisalfold.hu/blog című oldalon olvashatják. (Szabadfi Árpád csak szeptembertől vezeti az internetes naplót.)

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. Lacibá 2008. október 21. 19:33
    „Pan.cser! Végre találkoztam egy olyan balfasszal mint én! Csak igy tovább! szólj be nekik!”
  • 20. Lacibá 2008. október 21. 19:22
    „Nati! Nincs kedved eltünni? Mit gondolsz kit érdekelnek a hülyeségeid! A meséiddel "etesd" anyukádat! Mellesleg jobb lenne, ha elmondanád az igazságot!A blabla senkit nemérdekel!”
  • 19. pan.cser 2008. július 10. 09:44
    „Köszi,de én hülye vagyok!”
  • 18. Cseter János 2008. július 02. 07:39
    „Osztom, a "pan.cser" olvasótársam dilemmáját. Semmi sem fog változni ezzel a bogozással. Marad minden a régi megszokás szerint.
    Erre példa az, h az olvasó tárja a valóságot a társai elé akkor a szerkesztőt nemérdekli a valóság moderálja, mint, ha valakit sérelem mérne a valóság közzétételével. De, ha egyes szervezetek előre leszerkesztett,akár félremagyarázásokat a valósággal köszönő viszonyban sem lévő témát ad közzé annak hajbókolva adnak helyt!”
  • 17. pan.cser 2008. július 01. 17:49
    „Nem tudom, olvasom-e majd. Nem kedvelem a blogokat, ezeket a személyes monológokat. Gyurcsányét ismerem a legjobban, azt is idézetekből. Ezek az emberek nem lehetnek őszinték, azt mondják majd amit a hivataluk megenged, vagy amit az üzleti élet megkíván. De csinálják csak, majd meglátjuk!”
  • 16. Németh Ádám 2008. július 01. 16:04
    „Kérés a műszaki stábhoz: nem lehetne a blogok RSS-éhez egyesével hozzáférni?

    Bár a rendszer jelzi, hogy van hírcsatorna, ez azonban a teljes kisalfold.hu hírcsatornája.

    Általános gyakorlat az, hogy
    http://kisalfold.hu/blog RSS-e az összes szerző 10-20 legfrissebb írását mutassa
    a http://kisalfold.hu/blog/szerzoneve a szerző legfrissebb írásait
    http://kisalfold.hu/blog/szerzo/cikkcim/szam/szam - az adott cikkhez érkező legfrisebb kommentek hírcsatornája

    Ezzel könnyebben tudnának a szerzők csatlakozni a magyar blogélet véráramába, így - bár blognak hívjuk - igazából csak rendszeres publikáció, hisz követni képtelenség.”
  • 15. a Tibi 2008. július 01. 11:40
    „A szerkesztő moderálta a hozzászólást.”
  • 14. nemesy 2008. június 30. 21:02
    „mindenki azt ír amit akar.Sok sikert Győri Nők. Fiatalok ,idősek. Szeretünk Titeket Andás.”
  • 13. Börönd Ödön 2008. június 30. 20:19
    „Az Elmebeteg Öreg Győri Nők Magyar Egyesületének az elnöke mikor kap majd blogot? Nagyon várjuk ám már!”
  • 12. Cseter János 2008. június 30. 16:41
    „Nagyon helyes ! A minap olvastam, hogy Győr városában elkezdték végre a falfirkákat eltakarítani! remélhetőleg az ocsmány lógó e várost elcsúfító plakátokat is eltakarítják még a magányosan lógókat is! Egyébként senkit sem szoktam anyázni! elég, ha a valóságot írom a véleményeimben! A töketlenek ettől is felkapják a vizet!Így látszik mennyire nem értenek a valósághoz, sőt ma is az a menő,hogy megmondják egyeseknek,hogy mit lehet és meddig mehetnek el egyeseknek a munkájuk a ketteseknek pedig a szabad vélemény nyilvánításban.Természetesen én senki, sem gyűlölök csupán a hiányosságait hozom felszínre! E fórún azért is van nem csak a képmutatásért, jópofiskáskodás és a nyalizásért!”
  • 11. Plakáthalál 2008. június 30. 16:09
    „Cseter Jani, kaptál egy (két-három) kérdést, ami már bennem is megfogant és rohadt kíváncs lennék a válaszodra. A jogi maffia meg a többi f..ságod az nem válasz, hanem a Cseter-Matriné-féle látomás folytatása, ne sajnáld, ha kimoderálják, mert már legalább ezerszer leírtad. Tök mindegy, hogy ki mőről beszél, az biztos, hogy te beveted ugyanazokat az egyébként tökéletesen értelmetlen mondatokat, amit minden alkalommal és marha idegesítő, hogy ezt a sok ökörséget a tetejébe az egyetlen létező "valóságként" apposztrofálod, és aki ennek ellentmond, az liberós, és mindneről a média tehet persze, mert Cseter János ökörségét végre egyszer valaki kimoderálta. (sziszifuszi munka amúgy, írsz helyette ötöt). MIndig mindenkibe belekóstolsz, minden létező intézményt, szevezetet, vezetőt anyázol, kíváncsi lennék, ha "kedves kritizálóid" ennek csak a felét engednék meg maguknak veled szemben, milyen gyorsan durranna el az agyad úgy, hogy még a Jóistent is lekommunistáznád.”
  • 10. Cseter János 2008. június 30. 15:59
    „Kedves kritizálóim! Aki nem érti meg a valóságot és csupán a képmutatás tetszik neki arról nem tehetek! Sokkal könnyebb valakiről hülyét állítani és az írásairól hülyeségként minősíteni mint a valóságot feltárni! Ez meg már évtizedek óta így megy olyan embereknél akiknek munkája során csupán pelenkanadrág a hadifelszerelése. Természetesen megértem,hogy a jogi maffiával szemben állni nem egyszerű dolog ebben a rendszerben. Ezért kell "moderálni" az írásaim nehogy a közvéleményt is elérje a "talárok" alatt terjengő "szennyes" illata!”
  • 9. cseter-ne csetelj! 2008. június 30. 15:17
    „Cseter! A hüleségeiddel rendre szétzúzod az értelmes párbeszédet az összes komment alatt. Mondd meg, miért csinálod?? Lehetetlen már beszélgetni, mert mindenhova bepofátlankodsz és szórod gyűlöletet. És tökmind1 milyen néven írsz, a stílusod alapján simán felismerhető vagy... Én szívesen társalognék értelemes emberekkel, értelmes témákról, de miattad nem megy. Kedves cseter/matriné/meg amit még kitalálsz: még veled is beszélgetnék, ha egyáltalán párbeszédre törekednél. De te csak kinyilatkoztatsz. Vélhetően olyan dolgokat, amiket moderálni kell. Biztos, hogy a világ gonosz? Biztos, hogy a Te véleményed a csakis egyetlen üdvözítő? Biztos, hogy szeretsz három-négy álnéven magaddal beszélgetni? És másokat kizárni az értelemes párbeszédből?”
  • 8. csabazs 2008. június 30. 15:02
    „Cseter János(3,4)
    Ha normális hangnemben szólsz hozzá nem moderálnak ki!
    Más forúmokon is van moderátor és nem cenzúra!”
  • 7. csabazs 2008. június 30. 15:00
    „Nekem nagyon tetszik, főleg Dr. Havasiné, Dr. Orbán Mária blogja!”
  • 6. matriné 2008. június 30. 14:34
    „Igen kedves Olvasótársam, ez az a taktika ahol oszt meg és uralkodj elv érvényesül! Vegyen példát a nyugdíjasról! Amikor az 50%-os béremelést után a friss nyugdíjakat is emelték, akkor egyből hangot adtak a nyugdíjas "bírók" és a hasonszőrű e rendszer szekértói ők is egyből visszamenőlegesen megkapták a nyugdíjuk emelését, de a több millió rendszerváltásnak nevezett hatalomváltogatás körüli időben nyugdíjazottak legfeljebb bábolnai csődörtelepről kaphattak kárpótlást%!”
  • 5. Papiezné Kertay Beatrix 2008. június 30. 14:15
    „KEDVES hORVÁTH pÉTER!
    sZERETNÉM CSAK TUDNI, MI A VÉLEMÉNYE ARRÓL, HOGY A KEZDŐ TANÁROKAT JOBBAN MEGFIZETIK. MINT A PÁLYÁÁN HOSSZÚ ÉVE TANÍTÓKAT. Vagy eszerűen nonszensz, és tudja -e , hogy a kormány direktben ellenséget harcol ki ezzel a fiatal s idősebb kollegák között. rendben van, a mostani törvény szerint akkor én semmi nem segítséget, tapasztalatot nem adok át, elvégre aki annyivel keres 21-32 ezerrel többet . mint én hosszú ideje tanító., akkor oldja meg a kollega saját erőből. Tudja. ez mire jó?A fiatal utálja az öreget,az öreg meg a fiatalt és akkor a problémákról elterelődik a figyelem. Ez arra elég-.Arra találta ki Hiller elvtárs.”
  • 4. Cseter János 2008. június 30. 14:09
    „Szerintem, sokkal célszerűbb lett volna , ha a cenzúrázást írják ki a moderálva helyett! Mivel a valóságot e lapban sem közzétenni. Mivel a sajtó el van tiltva a valóság közlésétől!”
  • 3. Cseter János 2008. június 30. 11:02
    „moderálva”
  • 2. Győri Nők 2008. június 30. 10:44
    „Nagyon jó ötletnek tartom és figyelemmel fogom kísérni mint a Győri Nők elnöke.”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Frissdiplomásokat köszöntöttek

Győr - Hatszázötven friss közgazdászt, mérnököt, informatikust és mérnök-tanárt köszöntöttek a karok… Tovább olvasom