Kisalföld logö

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 0°C | 13°C Még több cikk.

Újabb rekordot döntene palacsintasütésben

Ikrény - A tervek szerint szombaton megszületik Ikrényben a palacsintasütés világrekordja: 24 órán belül legalább 4800 darabot süt Sulyok Péter, aki korábban már csúcstartó volt ebben a műfajban.

Több szempontból is rendhagyó volt ez az éjszaka Ikrényben: éjjeli horgászversenyt rendeztek a tavon, és ezzel párhuzamosan próbálják a palacsintasütés világrekordját felállítani. A kétnapos rendezvényen – némi előkészületet követően – péntek délután 6 órakor elkezdte sütni a palacsintát a helyi vendéglő volt dolgozója. 

Sulyok Péter 2005-ben már megszerezte a pálmát a győrújbaráti művelődési otthon avatásán, akkor 4500 palacsintát sütött kollégájával, három hagyományos palacsintasütőben.

– Sajnáltam, hogy akkor nem próbáltuk meg bejegyeztetni a Guinness-rekordot, de mindegy is lett volna, mivel nem sokkal később egy balatoni vendéglős négyezer-hatszáz darabbal elvitte a prímet. Igaz, a két teljesítményt nem vehetjük szerintem egy kalap alá, mivel ő nagyméretű teflonokkal dolgozott, mi pedig három kis sütővel. S ami fontosabb, hogy amíg mi magunk készítettük a masszát, neki a keze alá dolgoztak. Most elhatároztam, hogy én is ugyanígy fogok eljárni, nekem is lesznek segítőim, akik folyamatosan töltik az ötliteres vödröket és ezúttal hét sütővel dolgozunk. Csak a sütők költsége huszonháromezer forint volt – mesélte tegnap Sulyok Péter.

A költségeket az Ikrényi Horgász Egyesület állja, s vannak itt még más meglepő számok is. Mi kell tehát legalább 4800 darab – mert ez a kitűzött cél – palacsinta elkészítéséhez? ˝Végy 600 tojást, keverd el 110 kiló liszttel csomómentesen. Adj hozzá 250 liter vizet, lazítsd a tésztát, és mintegy 10 liter olaj felhasználásával 24 óra alatt süsd meg. Közben igény szerint töltsd meg 35 kiló lekvárral, 15 kiló cukros kakaóval és/vagy 15 kiló pudinggal. Óvatosan bánjunk a sóval: ha lehet, két három-kilónál többet ne szórjunk a tésztába.˝

Mindennek a költsége természetesen 100 ezres nagyságrendű, hiszen csak a tojás kerül 15 ezerbe, míg mondjuk a lekvárért 20 ezer, a lisztért 10 ezer forintot fizetett az egyesület. Somogyi Ferenc elnök elmondta, nagy segítséget jelent, hogy a tetemes mennyiségű pudingot és kakaót ajándékba adta a Kisalföld Presztízs-díjas Tutti Kft. és az Instant Kakaó Kft.

– Abban biztos vagyok, hogy Péter megdönti a rekordot és inkább azzal nyúzom – mondja nevetve –, hogy ötezer-egyszáz alatt ne álljon meg. Attól kezdek tartani, hogy kevés lesz a palacsinta. Máris rendeltek előre száz darabot, szombat délben kezdődik a palacsintaevő és sörivó verseny, s remélhetőleg legalább hat-hét száz vendég látogat el a tóhoz.

Valahogy vissza kell forgatnunk a pénzt, ezért a palacsintáért negyven forintot fogunk kérni – nem nagy összeg, azt gondolom. Ezenkívül ezer forintba kerül az éjszaka azoknak, akik részt vesznek a rendhagyó horgászversenyen és fogyasztanak a ˝könnyű kis˝ éjféli cigánypecsenyénkből.

Ez utóbbi programnak sincs egyébként előzménye: a fiatal egyesület először tart éjszakai versenyt. Korábban is szeretett volna, de nem voltak érdeklődők. Most azonban egyszerre 48-an jelentkeztek, többen, mint amennyien kényelmesen elférnek a parton. A horgásztóból bármilyen halat kifoghatnak: nagyon szép Ikrényben a keszegállomány, bővelkedik még pontyban, kárászban, amurban és csukában.


A szombati program

10 óra: palacsinták számolása, töltése (folyamatosan fogyaszthatók vagy elvihetők).
12 óra: palacsintaevő és sörivó verseny.
13 óra: célba rúgó verseny minden korosztálynak.
14 óra: kerékpáros akadályverseny – 1. pálya.
15 óra: tombolasorsolás és a rekord felállításához használt palacsintasütők kisorsolása.
15.30: kerékpáros akadályverseny – 2. pálya.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Álláskeresők figyelmébe

Győr - A győri kirendeltség és szolgáltató központ (ügyintézés helye: 9024 Győr, Bartók Béla út 2.,… Tovább olvasom