Kisalföld logö

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 4°C | 13°C Még több cikk.

Újabb gyilkosság Győrben - Szökésben van a feltételezett elkövető - fotó

Vőlegénye értesítette kedden délelőtt a kapitányság ügyeletét, hogy győri albérleti lakásában holtan találta 23 éves menyasszonyát. A nő bántalmazásának sérüléseibe belehalt.

A megyei nyomozók pár órán belül megállapították a feltételezett elkövető kilétét. A jelenleg szökésben lévő 39 éves Pár Ferencet elfogató paranccsal körözi a rendőrség.

A férfi 165 cm magas, köpcös testalkatú, kopaszodó, az MDT-081 forgalmi rendszámú, kék színű Opel Vectra személygépkocsijával közlekedik.
 
Pár Ferenc ellen a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. Kéri, hogy aki a fényképen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a rendőrség 107 és 112 számán.


Kérik, hogy aki a fényképen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a rendőrség 107 és 112 számán.
Kérik, hogy aki a fényképen látható férfit felismeri, tartózkodási helyéről információval rendelkezik, tegyen bejelentést a rendőrség 107 és 112 számán.

Olvasóink írták

28 hozzászólás
12
  • 28. Túrabakancs 2012. november 04. 21:56
    „okostojas007! /27/
    Ami úgyis bekövetkezik azon nem lehet változtatni, vagyis akinek van esze meg előrelátása,
    az kihasználja az adott lehetőséget pénzügyi téren. Valóban büszke vagyok az üzleti/pénzügyi tevékenységeimre.
    Nem bakiztam, csak nem volt 100%-os a tippem.
    Egyébként egy szóval sem említettem konkrétan, hogy roma az illető, a lányok futtattatását fehérek
    is űzik. Neked ezt tudnod kéne kétbalkezű " polgártársam. :)
    Most már térjél nyugovóra, és szurkálgasd előtte az Orbán képmására elkészített Voodoo- babádat.”
  • 27. okostojas007 2012. november 04. 21:17
    „megint bakizó bakancs...
    a lány főfoglalkozása a legősibb női mesterség....szükség van rá ...
    jó tudom neked ott van a jobb kezed....
    a másik befektetésről meg csak annyit - csúnya ortodox dolog saját hazádon nyerészkedni....( büszkén )”
  • 26. Túrabakancs 2012. november 04. 19:34
    „okostojas007!
    Nem , szokás szerint nem tévedtem, csupán hiányos volt a teóriám. Az illető lehet hogy nem
    kisebbségi, viszont a lány "mellékfoglalkozását" úgy néz ki eltaláltam, legalábbis a kiszivárgott
    ilyen- olyan nem hivatalos információkból kiindulva. Sok fiatal csaj űzi ezt a "mesterséget",
    könnyű pénzszerzés miatt.
    Jandex!
    A befektetésekről csak annyit. Inflációkövetőek az állampapírjaim, vagyis tudtam hogy az infláció
    el fog szaladni. /jövőre is/ Soha nem volt ilyen jó dolgom mint manapság az anyagiakat illetően. :)
    Ha van kérdésed befektetések ügyében segítek neked, igaz nem ingyen! :) A buta kérdez, az okosnak
    meg fizetnek. :) Ez az élet rendje kiskomám. Szörnyű de igaz...”
  • 25. ATX 2012. november 04. 12:31
    „A bűnözés nem szín- és nemzetiségfüggő! Bár kétségtelen, hogy egyes népcsoportok között gyakoribb. Az amerikai börtönök is tele vannak négerekkel és spanyolajkúakkal...”
  • 24. segítő 2012. november 03. 19:16
    „netro: a hiradók is ezt mondtak már...”
  • 23. canislupus 2012. november 03. 11:46
    „19. netro 2012.11.03. 11:03
    Szóval lehet, hogy más nyírta ki a csajt, ő meg rosszkor volt rossz helyen, és most rá akarják kenni? Utána meg bepánikolt, és lelépett?”
  • 22. netro 2012. november 03. 11:17
    „20. segítő 2012.11.03. 11:05

    Blikk :D Hagyd is..”
  • 21. zoli76os 2012. november 03. 11:16
    „Gondolom elég sok pénzel le is húzta a csaj . . .”
  • 20. segítő 2012. november 03. 11:05
    „2012.11.02. 20:09 | Utolsó módosítás: 2012.11.02. 20:13 Beleőrült a féltékenységbe a prostigyilkosKiderült, prostituált volt a két nappal ezelőtt, Győrnél meggyilkolt fiatal lány.Érdekes tippje, vagy képe van? Küldje el nekünk!letter
    Pár Ferencre nemzetközi elfogató parancsot adtak ki (Blikk) A Blikk információi szerint G. Mercedesz Bocskai úti albérletében fogadta ,,klienseit", a zsaruk szerint a feltételezett elkövető, Pár Ferenc is egy volt közülük.

    A különbség csak annyi volt, hogy a férfi szerelmes volt a lányba. Már nem elégedett meg azzal, hogy hetente felkeresi, többet akart tőle. Ajándékokat vásárolt neki, sőt, elvitte kirándulni is a szomszédos országokba.

    A feltételezések szerint a gyilkosság napján a lány kikosarazta a férfit, és tudtára adta, hogy nem akar tőle többet, mint esetenként kedvére tenni, természetesen pénzért cserébe.

    A férfi ezen feldühödött és hirtelen felindulásból gyilkolt. Súlyosan bántalmazta a fiatal lányt, ennek nyoma az áldozat arcán, nyakán, és testén is láthatóak voltak. Igaz, fojtogatta áldozatát a gyilkos, de végül nem így ölte meg.
    mainap.hu: Szökésben a győri lány gyilkosa Ám a rendőrök egyelőre nem árulják el a halál pontos okát, mert az a nyomozás érdekében Pár Ferenc elfogása után kell, hogy tisztázódjon.

    Úgy tudni, a zsaruk megtalálták a nő hirdetését, amiben klienseket keresett. Sőt, a gyilkosság helyszínét, a lány albérletét átvizsgálva más férfiak elérhetőségét, és egyéb információkat is találtak, ami megerősítette, hogy Mercédesz a szexiparban dolgozott.

    - Nem régóta lakott a házban a fiatal hölgy. Volt nála forgalom, látogatták többen is, de diszkréten zajlott a dolog. Nem mondhatnám, hogy átjáróházat csinált az otthonából. Jól öltözött, adott magára. Nem dolgozott az biztos, mert napközben is gyakran láttam, kivéve reggelente. Nem volt korán kelő - mondta el a Blikknek az egyik házban lakó, aki hozzátette: a körözési fotó alapján úgy rémlik, látta már a házban a férfit.

    A holttestet a lány vőlegénye találta meg, miután sikertelenül próbálta elérni telefonon, Zalaegerszegről Győrbe utazott. A lakásba lépve végül meglelte Mercedeszt vérbe fagyva.

    A társasházban egyébként térfigyelő kamera is üzemel, így sikerült beazonosítani a férfit a zsaruknak, de úgy tudjuk, a felvételek elemzése még folyamatban van. A gyanúsított egyébként egy Győr környéki településen lakik, ahol a rendőrség már tartott házkutatást. A feltételezések szerint a gyanúsított külföldre szökhetett, ezért nemzetközi elfogatóparancs is érvényben van ellene.

    a kisalföld mindig 2-3 nappal lemarad, sőt cikkeket másol.”
  • 19. netro 2012. november 03. 11:03
    „16. canislupus 2012.11.03. 06:06

    Igen, festő, így van. Tényleg normális embernek ismertem meg, nem gondoltam volna róla semmi ilyet. Kétlem, hogy jelen helyzetben számítana a származása, de sem kinézetre (hogy lehet egyáltalán ilyet írni) sem viselkedésre nem cigány. Én annyit tudok, hogy (állítólag) a csaj jóbarátja a keresett úriember.. (Bár azt meg halkan írom, ami nem igazolt infó, tehát kezelje mindenki így, de ÁLLÍTÓLAG van más teória is a gyilkosságra amiben Ő már nem szerepel..)”
  • 18. Jandex 2012. november 03. 10:13
    „13. okostojas007 2012.11.02. 17:56
    Majd akkor szólj ha valamit helyesen lát ez a kaqkk!:)))/ jóvannanemkérekTőlednémaságifogadalmat!:)/”
  • 17. Emeletesvakondlak 2012. november 03. 09:10
    „Tényleg az a legfontosabb, hogy cigány vagy nem az elkövető? Vagy van akit boldoggá tesz az, ha cigány a bűnöző?”
  • 16. canislupus 2012. november 03. 06:06
    „Nem cigány az elkövető! Egyszer, kb. fél éve találkoztam vele személyesen is! Festő a szakmája, abban is dolgozott! Kifejezetten normális embernek ismertem meg. Meg voltam döbbenve, mikor megláttam a nevét és a fotót az interneten.”
  • 15. V-né 2012. november 02. 21:12
    „13, nem fogott mellé, abszolút helyes a találgatás...”
  • 14. @.hu 2012. november 02. 19:06
    „Ő nem cigány ! Csak az anyja meg az apja volt az!”
  • 13. okostojas007 2012. november 02. 17:56
    „kriminológus bakancs melléfogott ...
    mint az államkötvény vásárlás népszerűsítésével...
    ha hallgattál volna.....”
  • 12. Túrabakancs 2012. november 02. 17:18
    „Alexandra21!
    Mivel az első napokban semmi érdemleges információ nem szivárgott ki hatósági körökből sem
    az elkövető, sem az áldozat életvitelével, életmódjával kapcsolatban, emiatt az ember csak
    találgatni mert. Páran írásban, sokan meg egymás között... A fotó alapján tényleg nehéz valakinek
    a származására következtetni, én sem tettem konkrétan, csupán célozgattam az elkövetései lehetséges
    okokra. Ezek szerint teljesen más van a háttérben.”
  • 11. Mankapunka 2012. november 02. 16:16
    „Tényleg nem cigány az ürge,még én is láttam a városban.

    Az a kék igazából olyan lilás színű,mint a BKV-s buszok színe.”
  • 10. Alexandra21 2012. november 02. 16:04
    „9. jirzi- Ezt a kurucrol masoltam.
    Azzido Da Netro ? Kiemelt hozzászóló ? Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola Győr
    Tudjátok, az a döbbenetes, hogy a srác nem cigány (és személyes találkozás után még csak nem is gyilkos.. legalábbis nem néznéd annak). Egyszerüen szar a fotó róla.. Számomra kajak döbbenetes volt ez a hír, hisz Őt ismerem. Bár nem sokat beszéltem vele, de más okok miatt viszonylag sokat tudtam róla. Most írhatnám a sablont, hogy elképzelni nem tudom miért tette ezt de ezt felesleges írnom. Én mindkét családot sajnálom.. Nem tudok mit írni, most jöttem vissza a rendőrségről, nem akarom túldramatizálni. Ha gyilkos, nem érdemel mást mint a gyilkosok bár nagyon bizarr ezt leírni..”
  • 9. jirzi 2012. november 02. 14:22
    „" Nem roma az elkövető"
    Hanem akkor mi?”
28 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volán-átalakítás: leváltották Pócza Mihályt

Amint az a korábbi jelekből sejthető volt, leváltotta Pócza Mihályt a Kisalföld Volán Zrt.… Tovább olvasom