Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Tiszta vizet a győri Dunába

A győriek aggódnak egészségükért, felelősen gondolkodnak környezetük óvásáról, de a veszélyforrásokról nincsenek pontos ismereteik – ez derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amit az önkormányzat végeztetett a szennyvíztisztító telep befejezése kapcsán.
Duna
A Győrben keletkező szennyvíz tisztítása évek óta megoldatlan. A jelenlegi rendszerrel a víz 50 százalékos tisztítottsági foka érhető el, így óránként akár 2–3 ezer köbméter ipari és háztartási szennylé kerülhet a Dunába. Ezt a helyzetet szüntetné meg az elmúlt évtized egyik legnagyobb, városba érkező támogatása – 1,8 milliárd forintnyi uniós, 1,2 milliárd forintnyi állami pénz –, azaz a tisztítótelep kivitelezésének befejezése.

Ehhez azonban a lakosok tájékoztatására, támogatására is szükség van. Ezért a győri önkormányzat közvélemény-kutatást végeztetett dr. Szakál Gyula egyetemi docens szakmai irányításával. A kérdezők 500 lakossal beszélgetve töltötték ki a kérdőíveket, melyek összeállításakor a Medius iroda a civil szervezetek véleményét is figyelembe vette.

A szennyvíztisztítóval kapcsolatos további tájékoztatását a polgármesteri hivatal a felmérés eredményeire alapozza, tudtuk meg Eredics Imre alpolgármestertől. Az önkormányzat ugyanis nemcsak azt szeretné elérni, hogy tiszta víz kerüljön a Dunába, hanem azt is, hogy az ennek érdekében tett erőfeszítésekről a lakosok fejében tiszta kép alakuljon ki. A kutatás pedig bizonyította, hogy e téren van mit tenni. Kiderült: az állampolgárok nem ismerik a veszélyforrásokat. A megkérdezettek közül csak minden tizedik válaszoló tudta pontosan megbecsülni a szennyvíz tisztítottságának mértékét. Csaknem 40 százalék becsülte jobbnak és ugyanennyien ítélték rosszabbnak a helyzetet. 10 százalék tippelni sem mert.

Meglepően sokan nem tudtak választ adni arra, hogy a tisztítás során keletkezett, szerves anyagot is tartalmazó szennyvíziszapot miként kezelik. (Jelenleg a maradék szilárd, esetenként káros anyagot is tartalmazó mellékterméket teherautókon szállítják el.) A szennyvíztisztító és a komposztáló veszélyességétől nem igazán tartanak az emberek, a többség úgy véli, a technológiától függ minden. Átérzik, hogy a nyugati tapasztalatokra és az EU-s szabványokra hivatkozás önmagában nem elegendő, pontosan szeretnék tudni, milyen eljárással készül a komposzt és mi lesz a sorsa. A győriek tisztában vannak vele, hogy a város önerejéből képtelen befejezni a szennyvíztisztítót. A lakosság 90 százaléka bízik a sikerben.

A szennyvíztisztító telep befejezését célzó beruházás előkészítése évek óta húzódik. Az alpolgármester tájékoztatása szerint főképpen az uniós pályázati támogatás adminisztrációjának alapossága, az ezzel kapcsolatos gyakorlatlanság miatt. Jelenleg a beérkezett kivitelezői pályázatokkal kapcsolatos eljárást felfüggesztették, mert a beruházáshoz rendelkezésre álló összeget ki kell egészíteni mintegy félmilliárd forinttal. Eredics Imre úgy véli, kormányzati támogatás révén az év második felében megköthető a kivitelezői szerződés és még idén elkezdődhet a másfél évig tartó építkezés. Bővebb információ a www.gyor-ph.hu honlapon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megetették a vendéglőst?

Három és fél hete nem mindennapi bulit jegyeztek a győri Nimród étteremben. A tulajdonosnak is… Tovább olvasom