Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Teszteltük az M85-öst Enese és Csorna között: 15 perc lesz az út a két település között! - videó, fotók

Enese és Csorna között még bőven akad munka: Kóny térségében több helyen is aszfaltoznak és a szalagkorlátot helyezik fel. A szóban forgó szakasz őszre készülhet el.

Hídterhelési próba Csornán

Annak ellenére, hogy Enese és Csorna között számos akadály és munkafolyamat "nehezítette" utunkat, nem lehet elégszer hangsúlyozni: így is bő 15 perc alatt visszaértünk a rábaközi város kapujából az M1-es autópálya ikrényi csomópontjáig. Úgy, hogy átlagsebességünk nem haladta meg a 70 km/órát.

Mindez azt jelenti, hogy az eddigi nehézkes és veszélyes közlekedés a régi nyomvonalon Győr és Csorna között alapjaiban változhat meg pozitív irányba még idén. Csornán a vasúti sínek felett átvezető híd terhelési próbájába is beletekintettünk.


Lassan, de biztosan célegyenesbe ér az M85-ös építése Enese és Csorna között is - fotók: Cseh Róbert

Ősz elején birtokba vehetik az autósok az Enese-Csorna szakaszt is 

A kisalfold.hu információi szerint az Enese-Csorna szakasz csatlakoztatása a Győr-Enese úthoz - mint írtuk cikkünk első részében, az átadás június középén megtörténik -, valamint az enesei elkerülőhöz legjobb esetben szeptember elején valósulhat meg.

Úgy tudjuk, a csornai elkerülő építése szintén jól halad; gyakorlatilag Szilsárkányig hasonló körülmények között lehet eljutni, mint ahogy most megtettük az Enese-Csorna szakaszt.


Videó: Cseh Róbert


Péntek

A kisalfold.hu információi szerint az új gyorsforgalmi út műszaki átadása a napokban befejeződik. Úgy tudjuk, az autósok június közepén vehetik birtokba az új szakaszt.

Az utóbbi években rengeteget foglalkoztunk az M85-ös autóút Győr és Enese közötti szakaszával; az összes cikkünket ide kattintva tekinthetik meg.

Most pedig elérkezett az a pillanat, amit mi is nagyon vártunk: Olvasóinknak elsőként mutatjuk meg, milyen lett a nettó 11,4 milliárd forintból épített, 6,8 km hosszú gyorsforgalmi szakasz.


Videó: Cseh Róbert


Kicsit mintha valamelyik német autópályán haladtunk volna 

Ha a tényeket nézzük, akkor az M1-es Ikrényhez közeli csomópontjától az enesei elkerülőig három felüljárót és egy aluljárót építettek a szakemberek. Ha a benyomásainkra kíváncsiak, akkor azt tudjuk mondani: kicsit olyan érzése van az embernek, mintha valamelyik német autópályán haladna: az autóút mellett ugyanis rengeteg fa sorakozik.

Nem túl gyors, 70-75 km/órás tempóban haladtunk, mégis alig öt perc alatt megérkeztünk a május eleje óta lezárt az enesei elkerülőre. Egyébként az, hogy mennyire célegyenesben van a szóban forgó szakasz, jól példázza: utunk során alig láttunk munkásokat, talán ha kéttucat szakember végezte az utolsó finomításokat itt.


Kipróbáltuk az M85-ös Győr és Enese közötti új szakaszát! Fotók: Cseh Róbert
Szombaton folyt. köv.

Videós riportunkra szombaton is érdemes kattintani: Enesétől egészen Csornáig szintén megtekinthetik az M85-ös autóutat, folyt. köv. tehát hamarosan.


Íme, Győr-Moson-Sopron megye történetének legdrágább közlekedési beruházása

A Győr–Enese, valamint az Enese–Csorna szakasz építését a Colas-csoport összesen 27,1 milliárd forintért nyerte el közbeszerzésen, a csornai elkerülő első ütemére pedig a Magyar Aszfalt Kft. és a Közgép Zrt. tette a legkedvezőbb, 30 milliárd forintos ajánlatot. A Csorna–Hegyfalu szakaszra a Közgép Zrt. és a Strabag Zrt. vonulhatott fel, s munkájáért 65,9 milliárd forintot kap.



hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jól öltözött ˝úriember˝ verte át a nőt Győrben - Tolvajokat keres a rendőrség - felismeri?

Vigyázzon! A győri áruház pénzváltójánál trükköztek a tolvajok. Tovább olvasom