Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Tavasz a Rába Quelle Gyógy-, Termál és Élményfürdőben

A tavasz beköszöntével előkerülnek a kerti szerszámok, listába szedjük a házkörüli munkákat. A téli pihenés után éreznünk kellene, ahogy feltöltődünk energiával, mégis erőt vesz rajtunk a tavaszi fáradtság.

A tavasz beköszöntével a Rába Quelle Gyógy-, Termál és Élményfürdőben továbbra is tart a nyugdíjasoknak szóló népszerű balneoterápiás akciója, mely kedvezményes áron vehető igénybe a fürdő gyógyászati részlegén. Az akció keretében több fajta TB által támogatott kezelést vehetnek igénybe a vendégek úgy, mint medence- vagy súlyfürdő, gyógymasszázs, iszappakolás és még sorolhatnánk. Az akcióban résztvevőknek 23.250 forint helyett, most csak 11.000 forint csökkentett önrészt kell megfizetniük, melyért cserébe 15 alkalommal 4 féle kezelést kapnak.

A részletekről érdeklődjön a gyógyászat recepcióján a 96/514-905-ös telefonszámon és jelentkezzen be fürdőorvoshoz Dr. Nemes Tibor András reumatológia és fizioterápiás szakorvoshoz.

A gyógyulni vágyók mellett, várják azon kedves vendégeket, akik felfrissülni, regenerálódni, szórakozni vágynak. Mindennek érdekében a fürdőben számos szolgáltatás vehető igénybe a szaunázástól kezdve a különböző wellness szolgáltatásokig. Az ellazulásról különböző hőfokú gyógyvizes medencék, élményelemek és belső-külső csúszdák gondoskodnak.

Ne feledkezzenek meg a sok tavaszi teendő közepette testük-lelkük regenerálásáról sem és töltsenek el egy-egy napot a Rába Quelle Gyógy-, Termál és Élményfürdőben. További információkért keressék fel honlapunkat a www.rabaquelle.hu címen.


hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyomtalanul eltűnt a győri tűzoltó

Március 4. óta hiába keresnek egy győri tűzoltót, a férfi civilben volt, amikor utoljára látták, s már csak az autóját találta meg a családja. Tovább olvasom