Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Támogatási program a munkába kerüléshez

A különböző okból hátrányos helyzetbe kerülőkön segít az újra elhelyezkedésben a TÁMOP 1.1.2 projekttel a regionális munkaügyi központ. A megyében 2054-en vettek részt a programban, 62 százalékuk tanfolyamokat végzett.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 1.1.2 projekt 2008 januárjában kezdődött a hátrányos helyzetű emberek munkába állításának elősegítésével.

A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, Rimányiné Somogyi Szilvia tájékoztatása szerint a program a pályakezdők, az alacsony iskolai végzettségűek, az 50 év felettiek és a gyes, gyed vagy hozzátartozó gondozása miatt a munkaerőpiacról tartósan távol lévők munkaerő-piaci elhelyezkedését célozza.

A program segítségével helyezkedett el Vingler Hajnalka.
A program segítségével helyezkedett el Vingler Hajnalka.

– Az ő hátrányuk a gyakorlat vagy a végzettség hiányából, az életkorból, illetve a munkaerőpiactól való elszakadásból fakad. A program azáltal kívánja elősegíteni a munkanélküliség csökkentését, hogy a hátrányos helyzetet igyekszik felszámolni, párosítva hozzá a munkaügyi központok eszközrendszerét és szolgáltatási palettáját – mondta Rimányiné Somogyi Szilvia.

Eddig a megyében 2054-en vettek részt a programban, közülük 1284-en tanfolyamokat végeztek, valamint 854-en részesültek olyan foglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatásban, amely a munkabér és járulékainak támogatását jelentette. A program kezdete óta 83 tanfolyam indult a megyében. Bérköltség-támogatást 854 esetben nyújtott a megyében a munkaügyi központ.

– A tanulmányok során a résztvevők új, piacképes szakmát szerezhettek, meglévő tudásukat fejleszthették vagy új ismeretekre tehettek szert. A munkaügyi központ a tanfolyami díjakat teljes mértékben átvállalta. Néhány kivételtől eltekintve keresetpótló juttatással, valamint a helyközi utazás költségeinek kilencvenszázalékos átvállalásával támogatta az álláskeresők tanulmányait.

A Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ részére 3,847 milliárd forint állt rendelkezésre a támogatások és szolgáltatások nyújtására, melyből 1,249 milliárd forintot fordíthatott a programra a megye.

A programban részt vett Vingler Hajnalka, elhelyezkedésében a támogatások segítettek:

– Tavaly augusztustól biológia–földrajz szakos tanárként nem volt munkahelyem. A munkaügyi központ segítségével sikerült angolnyelv-tanfolyamra bekerülnöm, s lehetőségem nyílt a TÁMOP igénybevételére, s ott volt az álláskereső klub. Mindez együtt nagy segítség volt az elhelyezkedéshez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fokozott rendőri jelenlét halottak napján

Rendőrök és polgárőrök visszatérően ellenőrzik a sírkerteket halottak napján, a parkolókat… Tovább olvasom