Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | -1°C

Százkét év a szeretet szolgálatában

Családias ünnepségen köszöntötték 102. születésnapján Zsohár Lenke diakonissza nővért. Az evangélikus szeretetház legidősebb lakója legnagyobb ajándéknak a Bibliát, ˝Isten életet és erőt adó igéjét˝ tartja.

Egy évben, egy hónapban született – sok más mellett – Wass Albert erdélyi íróval, Teller Ede világhírű atomfizikussal. A most 102 éves Zsohár Lenke ugyan nem írt rojtosra olvasott regényeket, nem végzett világot rengető kutatásokat, de diakonisszaként két emberöltőn át állhatatosan szolgálta Istent, a szeretetet, a híres győri Csillag-szanatórium – egy ideig hadikórház – műtősnővéreként pedig az emberi életet.

– Hosszú életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy szemüveggel ugyan, de mindennap olvashatom a Bibliát. Isten szavát, igéit, amelyek számomra az örök igazságot, az erőt, az életet jelentik. Arra figyelmeztetnek, hogy életünk során igazán csak az Úrban bízhatunk, aki mindenkor megsegíti, nem hagyja magára az embert, a legnagyobb bajban is mellettünk áll. Egész életemben tapasztaltam ezt, ezért is hiszem Isten segítő szeretetét és kegyelmét – vallotta találkozásunkkor a 102 éves ünnepelt, majd csendesen hozzátette: – Kegyelem ez a nagy idő, de már szeretnék hazamenni, az igazi otthonomba!

A 102 éves Zsohár Lenke számára mindennapi olvasmány a Biblia, amelyből évtizedek óta merít erőt. Fotó: H. Baranyai Edina
A 102 éves Zsohár Lenke számára mindennapi olvasmány a Biblia, amelyből évtizedek óta merít erőt. Fotó: H. Baranyai Edina

Zsohár Lenke életútja Kőszegről indult, Győrött avatták diakonisszává, szolgálatát is sokáig a folyók városában, a híres Csillag-szanatóriumban teljesítette. Ahogy szavaiból kiderült: innen vitte az egyik orvos 1956 októberében Mosonmagyaróvárra, hogy Lenke nővér – kollégáival együtt – a sortűz áldozatain segítsen. A vérfürdő borzalmas képeit, az áldozatok, a sebesültek fájdalmas arcát, a vigasztalásul nekik szánt szavakat az elmúlt ötvennégy esztendő sem tudta kitörölni a nővér emlékezetéből, aki a Csillag-szanatórium megszűnése után az ország másik végébe, Orosházára került, ahol szintén tanult hivatását gyakorolta. Miután 1968-ban visszatért Győrbe, egy évtizedig a börcsi szeretetotthon vezetője volt. Nyugdíjba vonulása óta a győri szeretetházban él, ahol tegnap derűt és nyugalmat árasztó szobájában verssel és virággal, énekkel és bibliai igékkel köszöntötték születésnapján az intézmény munkatársai.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajban a Pannon Szárnyas

Úgy tűnik sajnos, nem rendeződnek a gondok a győri Pannon Szárnyasnál. A probléma szinte mindig… Tovább olvasom