Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2014. 08. 28. csütörtök - Ágoston

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Sikerkovács középiskolák

Sikerkovács középiskolák

Győr - A Révai a harmadik a hazai gimnáziumok között, a Jedlik a második a magyarországi szakközépiskolák kategóriájában. A rangsorokat az elmúlt öt év felvételi eredményei alapján állították össze, így statisztika is bizonyítja: a két győri intézmény igazán sikeresen készíti fel diákjait a továbbtanulásra.

Rimányi Zita - 2008.02.18. 07:00
Megosztás: Facebook Twitter E-mail
A Révai Miklós Gimnáziumból 90,3 százalékos arányban jutottak be a diákok felsőoktatási intézményekbe 2003 és 2007 között és ezzel a harmadik legjobb a győri intézmény a gimnáziumok közt – derül ki a Köznevelés magazin összegzéséből. A szakközépiskolák közt a második a győri Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola diákjainak 73,6 százalékos felvételi eredményességével az említett időszakban. Márpedig a 930 hazai középfokú oktatási intézmény összevetésében előkelő helyre kerülni rangot jelent, hiszen azt mutatja, az ide járóknak kiemelkedően jók az esélyeik arra, hogy bejussanak egyetemre, főiskolára.

– Nagyon jó érzés, hogy ez a statisztika is megerősíti munkánkat, dicséri a diákok és a pedagógusok feladatvégzését, a szülők hozzáállását – mondta Horváth Péter, a Révai igazgatója. Úgy véli, végzőseik jó felvételi eredményei főként annak köszönhetők, hogy tanulóik többsége jó képességű és erősen motivált. Évek óta ilyen diákok jelentkeznek és kerülnek be az intézménybe. Az iskolában dolgozóknak negyven-ötven éve az a feladatuk, hogy felkészítsék őket a minél sikeresebb felvételire. Az igazgató szerint miközben a szakközépiskoláknak többféle változást kellett megélniük, náluk a körülmények állandóbbak és ez az oktatásban nagyon fontos. Azt is elmondta: az előkelő helyezés a gimnáziumok közt presztízst jelent, országszerte ismertté tette a győri Révait. Diákjaik visszajelzéseiből tudják, hogy az egyetemeken szívesen fogadják az innen kikerülőket, mert tudják, mit várhatnak tőlük.

A rangsorban elért helye miatt is népszerű a Jedlik a végzős általános iskolások körében. Úgy látják, ott karrierjük biztosítva van akkor is, ha elhelyezkedni, akkor is, ha tovább tanulni akarnak.

– Örülök, hogy erőfeszítéseinket a statisztika is mutatja, hiszen fő célunk a diákok továbbtanulási esélyeinek növelése – szögezte le Domonkos László, a Jedlik igazgatója. A győri iskola diákjai főképpen mérnöknek tanulnak tovább, ezért az intézmény nagy hangsúlyt helyez a reálképzésre. A felvételihez szükséges tantárgyakat gimnáziumi szinten oktatják és a szakmai felkészítés is magas fokú.

– Nem könnyű a többféle követelménynek megfelelni, de diákjaink erre képesek – szögezte le az iskolavezető. Úgy véli, az is hozzájárul sikerükhöz, hogy hangsúlyos náluk a nyelvoktatás is, aminek eredményeit a tanulók a felvételi pontszámoknál is kamatoztathatják.
Megosztás: Facebook Twitter E-mail

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!


Moderálásra küldöm 2. Joe 2008.02.18. 21:19

Nagyon jó ott a kozépiskola. Nyugaton pedig vannak a legjobb egyetemek ahol aztán tovább lehet tanulni és vinni valamire az életben.

Moderálásra küldöm 1. RudyD 2008.02.18. 14:57

Üdv!

Nem tudnátok könnyítésnek berakni egy-egy külső linket? Érdekelne hogy mi a ´top-lista´ ebben a témában..



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

Cikkajánló

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...