Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Rezsicsökkentés: a közszolgáltatók megfelelően tájékoztatnak

Megyénkben a közszolgáltatók eleget tettek a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségüknek.

Számláikon megfelelően feltüntetik, mennyit takarítanak meg ezzel a háztartások. A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzései során e téren nem talált hibát és a felügyelőségnél csak alig érdeklődött néhány lakossági fogyasztó ezzel kapcsolatosan.

Sajtótájékoztató keretében beszélt ma arról Széles Sándor kormánymegbízott, hogy a rezsidíjak alakulásának, a lakosságra gyakorolt terhének a vizsgálatakor a kormány azt tapasztalta: kimagaslóan magasak a közszolgáltatások díjai a keresetekhez képest hazánkban az Európai Unión belül.

A magas díjak csökkentésével azt is el akarták érni, hogy a fizetési hátralék csökkenjen, s a rezsicsökkentés első lépésének bevezetése óta Széles Sándor tájékoztatása szerint már harminc százalékkal csökkent is.

Arról is beszélt, hogy november elsejétől újabb tíz százalékos rezsicsökkentést ír elő a kormány, s ez az eredetihez, az első csökkentés előtti árszinthez képest már húsz százalékos csökkenést jelent a lakosságnak.

"Ez családonként százötven-négyszázezer forintos megtakarítást eredményez évente, ami akár a tizenharmadik havi nyugdíj visszaadásával felér, vagy más elvonás kompenzálását jelenti." - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

A rezsicsökkentésre vonatkozó jogszabály a közszolgáltatóknak tájékoztatási kötelezettséget is előír.

A számlákon fel kell tüntetniük, egyértelműen, írásban, mennyivel kevesebb pénzt fizet így egy-egy lakossági fogyasztó, s a nyáron azt is külön rezsibokszban, színes sávban, mezőben kellett feltüntetni, hogy a rezsicsökkentés kezdete óta mennyit takarított meg a fogyasztó.

A tájékoztatási kötelezettség betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi. Megyénkben a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége.

Dr. Bedecs Valéria felügyelőségvezető a sajtótájékoztatón elmondta, hogy január elsejétől a távhő, a földgáz és az áram díja, nyártól a víziközmű-szolgáltatás, a hulladékszállítás, a PB-gáz és a szippantott szennyvízzel kapcsolatos szolgáltatás díja is tíz százalékkal csökkent.

Tájékoztatása szerint megyénkben négy távhőszolgáltatót ellenőriztek, a Sopron Holding Zrt.-t, a Győr-Szolt, a Csorna-Hőt és a mosonmagyaróvári Városüzemeltetési Kft.-t. Jogsértést sehol nem tapasztaltak, kötbért nem kellett kiszabniuk. Sőt, az energiaszolgáltatók együttműködtek a fogyasztóvédelmi felügyelőkkel és segítséget kértek ahhoz, hogy helyes gyakorlatot alakítsanak ki, megfelelően alakítsák ki számláik tartalmát.

Dr. Bedecs Valéria azt is elmondta, hogy a hozzájuk érkező lakossági kérelmeknek csak elenyésző része vonatkozik a rezsicsökkentésre, alig fordulnak hozzájuk fogyasztók emiatt kérdésekkel. Felhívta arra a figyelmet, hogy aki úgy véli, a szolgáltató nem érvényesíti a rezsicsökkentést a neki kiküldött számlán, annak először a szolgáltatónak kell ezt jeleznie. Ha nem kap választ, vagy nem ért egyet azzal, akkor fordulhat a hatósághoz.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy példaként állítható, ahogy a Sopron Holding Zrt. számláin a rezsicsökkentéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségeinek eleget tesz. Számláin ez jó látható, könnyen értelmezhető.

Az elkövetkezőkben más energiaszolgáltatóknak, más közüzemi szolgáltatóknak is ellenőrzésekre kell számítaniuk e jogszabály betartására vonatkozóan.

Olvasóink írták

  • 11. vikri 2013. szeptember 29. 10:32
    „Jah! Végülis el kell nyomni a sokkal erőteljesebb negatív tényeket, amiket főleg a mostani nevetséges rezsicsökkentéssel megcélzott szegényebb r?tegek szívtak: 16%-os szja, 27%-os egységes(!) áfa, benzinár elengedése, forint gyengülése (gyengítése!), magánnyugdíj lenyúlása stb, és akkor még nem is esett szó egyéb brutális idiotizmusról (kegyetlen gazdasági adóterhek, bonyolultabb adórendszer, mol részvényekkel óriási bukta, stadion-őrület, ezrével külföldre menekülő fiatalok és idősebbek, egészségügy-oktatás teljes szívatása). Ezekről szó sem volt az őrületük elején, mint ahogy a jogrendszer teljes megbontásáról és az alkotmányozásról sem. Ez a rezsicsökkentés úgy, ahogy van egy átverés, ez semmi ahhoz képest, ami itt az elmúlt 3 és fél évben történt...”
  • 10. állampógár 2013. szeptember 29. 09:44
    „9.Láthatólag nem minden ok nélkül teszik.Az eredmények igazolják őket.”
  • 9. vikri 2013. szeptember 29. 09:10
    „Azért én gusztustalannak tartom, hogy nyílt kormány=párt reklámot kell nyomtatni a szolgáltatóknak törvénybe iktatva és büntetve, ha nem megfelelő a kényszernyalás...

    És, hogy ki támogatja ezt?! A rengeteg bizonyítottan ismeretlen és mások helyében álárt "támogató", és maga a kérdésfeltevés is egy szinten van az "ingyen sört" és "kerítést kolbászból" kérdésével...

    Utálom, hogy ennyire hülyének néznek - mindenkit”
  • 8. macizoli 2013. szeptember 29. 07:52
    „Az EON számlámból nem egészen 7%-ot engedtek.Szemétdíj:4040Ft- ból 255Ft az engedmény.A fűtésről még nem beszélhetünk.Egy nagyon hideg hónapban elérheti a 35000Ft-t. Ahogy számolgattam maximum 30000Ft-ot jelent családomnak évente a rezsi csökkentés.
    Ezen rengeteg összeg többszörösét viszi el az E útdíj és a bankok sarca.A társ kártya éves díja eddig 1500Ft volt. Most 3500Ft re módosult. A kettőnk kártyájára 7000Ft éves díjat fizetek plusz a vásárlások utáni adó!
    És még az a szerencse,hogy nincsen megszorítás!”
  • 7. 621 2013. szeptember 29. 07:12
    „Arról nem beszélve, hogy ezt a ....ságot a Zemberekkel fizettetik meg, csak ahogy a 300.- fzt-os népszavazásnál, úgy itt is igazuk van a csutiéknak: a magyar embert meg lehet vezetni, nem csak 1957. máj. 1-én, hanem 2013-ban is, csak ügyesen kell a sz@ rt a szájukba adagolni.... Kajálja a birka mintha abrak lenne....”
  • 6. kisvadföld 2013. szeptember 28. 22:15
    „Valakinek lehet, hogy 150-400 eFt megtakarítás évente, de nekem lehet, hogy az állásomba kerüL
    Egy közszolgáltatónál dolgozó!”
  • 5. páctivald 2013. szeptember 28. 18:10
    „Rezsicsökkentés=parasztvakítás!”
  • 4. állampógár 2013. szeptember 28. 15:53
    „A bankszámla kivonaton nem szerepel,hogy a <moderálva> csomagnak köszönhetően mennyivel növekedtek a költségeim.A bankok helyében vastagon rányomtatnám naracssárga kiemeléssel.”
  • 3. dödike 2013. szeptember 28. 09:25
    „Lassan már milliós megtakarításokról beszélnek.Röhej.”
  • 2. ifhorvth 2013. szeptember 28. 06:12
    „Százötven-négyszázezer Ft.
    No, ez megint úgy számolták ki, mint a kóka idején.
    Karácsonykor sokat költöttünk. (35.000. Ft. / fő )
    A kóka vett egy helikopter, négyszázezer nagymama meg egy Tibi csokit.....)”
  • 1. miracle 2013. szeptember 27. 13:42
    „De mi a francnak ezt a számlákon feltüntetni? A fidesz hirdesse ezt máshol a saját pénzén, egy számlának azt kell tartalmaznia, hogy mennyit fogyasztuttunk és mennyit fizetünk, nem pedig azt, hogy mennyit fizettünk volna, különben nem számla ez, hanem választási plakát.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr: terelés a Radnóti Miklós utcánál

Útburkolat-felújítás miatt hétfőtől, várhatóan egy hónapig az utca Újváros felé nem lesz járható. Tovább olvasom