Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Ötszörös apuka Szakács Imre

Az emlékezetes január végi földrengés után másfél órával megszülettek az ikrek.
Szakács Imre országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke boldogan tartja karjaiban a pici lányokat. A győri politikus immáron ötszörös apukának mondhatja magát, és kiderült, hamarosan nagyapa is lesz.

Róza és Hanna egypetéjű ikrek. Édesanyjuk január elején feküdt be a kórházba. A következő hetekben Imre tartotta otthon a frontot, és még jobban „összenőtt" Kincsővel. Róla 2007-ben már írtunk. Őt kapta szülinapi ajándékba a megyei közgyűlés elnöke, aki lánya világra jötte után pár nappal ünnepelte az ötvenet.

„Három éve az év apukájának választottak. Próbálok ennek megfelelni. Nem könnyű, hiszen hirtelen nagycsaládosok lettünk. De boldog vagyok, elkényeztetnek a csajok" – mondja Szakács Imre. Bár mindkét kislány 2400 grammal született és ikrekként nagy babának számítottak, átmenetileg mégis kötelezően a koraszülöttosztályra kerültek, hiszen röviddel a 37. hét előtt jöttek világra.

„Hála istennek nagyon jó babák. Kincső kicsit sírós, hasfájós volt, ők viszont egyelőre esznek, alszanak" – mondja Kati, az anyuka és be is avat a feszes házirendbe. A háromóránkénti etetésnek legalább olyan hosszú ellenőrzési listája van, mint egy utasszállító repülőgépnek felszállás előtt. A napi rutin az elmúlt két hétben, mióta az ikreket hazahozták a kórházból, persze már kialakult. És a nagyi, aki nemrég ment nyugdíjba, nagy segítséget jelent.

„Az is szerencse, hogy januárban parlamenti szünet volt. A megyei közgyűlésben pedig még az év végén helyettesemet, Széles Sanyit készítettem föl és kértem meg, hogy álljon helyt, míg otthon leszek. Persze közben kinevezték a kormányhivatal élére, bukott a mutatvány" – emlékezik vissza Szakács Imre.

Egyébként már az első ultrahangon kiderült, hogy ikrek lesznek. Az orvos rögtön mondta, két szívhangot hall, Imre reakciója pedig az volt, hogy „az nem lehet!". Pedig így lett. Szakácsék tervezték, hogy Kincső után vállalnak még gyermeket, de egyszerre kettő lett belőle. És a családban az a szokás, hogy mindegyik kislány két keresztnevet kap. Róza, az „A" baba – ő jött először világra – Kati nagymamája után az Emma nevet is megkapta, Hanna pedig nagymamája és anyukája nevét is viseli.

Amikor az édesanyát, Katit arról kérdeztük, hogy most, szülés után kit nevezne a Kisalföld éppen zajló „Jó kezekben – Emberséggel az egészségért" kampányába, gondolkodás nélkül mondja, hogy választott szülész-nőgyógyász orvosát, Vajda Attilát. „Nála szültem Kincsőt is. És észrevettem már akkor, hogy a kedvessége, odafigyelése nemcsak nekem szól, hanem minden kismamának. De ugyanígy jelölném a szülészet nővéreit egytől egyig." Imre hozzáteszi: „Azt, hogy a magyar egészségügy még itt tart, az elkötelezett dolgozóknak köszönheti." Márpedig a kórházat fenntartó intézmény vezetőjeként biztosan teljes rálátása van a helyzetre.

Nem is beszélve arról, hogy pár hónap és újra testközelből tanulmányozhatja a szülészet munkáját. Hiszen legnagyobb lánya, Eszter, még az első házasságából, júliusra várja babáját. Vagyis hamarosan itt az újabb nagy esemény: Szakács Imre nagyapa lesz.

Olvasóink írták

  • 11. zakarias3 2011. március 06. 20:42
    „10.gig.Minden olyan nagy családost megkövetek,akik az átlagfizetésből nevelik a gyerekeiket!Az átlagfizetésbe én nem számítom bele az 500ezer forint felett keresőket.Ugyan is az én környezetemben,és az ismerősi körömben a fizetések átlag 80-90-ezer forint.Csak az a probléma,hogy a média őket nem isteníti úgy mint a politikus /úrakat/.
    Tisztelettel:Zakarias3”
  • 10. gig 2011. március 02. 22:44
    „Értem a célzást, de észrevettem a mögötte meghúzódó, az igazságot elferdítő általánosítást is. A "nagycsaládosok" alatt olyan tisztességes, dolgos embereket értek (és ismertem meg az elmúlt évtizedekben), akiket nem elsősorban az utódaik létszáma határoz meg, hanem éppenséggel az élet továbbadásának szándékát, az igazi értékek iránti fogékonyságukat jelzi, hogy az átlagnál (hogy én is ferdítsek, avagy általánosítsak egy kicsit: nulla) jóval több gyermek-emberrel osztják meg az életüket, idejüket, energiájukat, mindenüket.

    Alapvetően a cikkhez kapcsolódva, a 3. hozzászólás felvetése kapcsán írtam korábban, nem is szívesen térnék el a konkrét tárgytól (vagyis: a gyermekvállalás nem elsősorban pénzkérdés). Örüljünk a két új életnek, és adjuk tovább mi is az életet!”
  • 9. annobon 2011. március 02. 14:26
    „8-hoz: "Büszkék lehetünk mindannyian a nagycsaládjainkra " Félreértés ne essék: én is büszke vagyok a magyar nagycsaládjainkra. Már csak azért is, mert anyámék is heten voltak testvérek és mindegyikük stabil egzisztenciát teremtett magának. De: nem szociális segélyekből és össznépi naplopásból, hanem kemény kétkezi munkából. Ha tetszik érzékelni a különbséget.... :-)”
  • 8. gig 2011. március 02. 11:21
    „7.

    És milyen adózás volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon? De nemcsak ezen múlik. Amikor édesanyám az öcsémmel (ötödik gyerek) volt várandós, az őt vizsgáló nőgyógyász konkrétan lehülyézte, hogy minek vállal valaki ennyit. A húgomról meg a Csernobil miatt meg sem született hetedikről nem is beszélve.

    Büszkék lehetünk mindannyian a nagycsaládjainkra - az anyagiakat pedig inkább hagyjuk ki a dologból!

    Még egyszer gratula Szakács Imrének és családjának, és köszönet a cikkért Nyerges Csabának!”
  • 7. annobon 2011. március 02. 08:55
    „6-hoz: "A nagycsaládosok többsége szegényebb/szerényebb körülmények között él." Ezt most csak azért nem értem, mert a kormányunk sűrűn hangoztatta, hogy a "családbarát adózással mindenki jól jár!"”
  • 6. gig 2011. március 01. 10:36
    „Sok ilyen jó cikk kellene még az élet egyszerű, értékes dolgairól! Miért ne épp a főszerkesztő tollából?

    A gyereknevelés pedig nem elsősorban pénzkérdés. A nagycsaládosok többsége szegényebb/szerényebb körülmények között él.”
  • 5. poto 2011. március 01. 09:44
    „Gratulálok.
    Szép feladat a mai körülmények között 5 gyerkőcöt felnevelni.
    Jó egészséget kívánok hozzá a szülőknek.”
  • 4. igazszó 2011. március 01. 08:59
    „Szeretnénk büszkék lenni rá, de...Ő nem az az ember, még ezzel az oda-vissza személyét dicsértető cikkel sem ! Erre Ő sem lehet büszke...mi meg egyáltalán!”
  • 3. zakarias3 2011. február 28. 18:46
    „Olyan fizetés mellett mint Szakács úrnak van,nem nagy mutatvány ötgyerekes családapának lenni!Próbálná meg havi nettó 80 ezres fizetésből nevelni az 5 gyereket!”
  • 2. Batistuta 2011. február 28. 16:24
    „Szerintem a Fidesz által hangoztatott keresztény alapelvekbe nem fér bele, hogy az év apukájának már volt egy válása:-) Nyilván nagyon erős mezőnyben nyert a képviselő úr.”
  • 1. csapdlecsacsi 2011. február 28. 11:24
    „fantasztikus hír. Imre példás családapa, mindig is az volt...és közvetlen a főszerkesztő tollából...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szemétszedéshez engedély kell

"A 85-ös főút mellett, az általam zsákokba gyűjtött szemét elszállítására a közútkezelőnek tíz nap… Tovább olvasom