Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Őrzi jó helyét a megye

Győr-Moson-Sopron - A Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben jelentette meg a megye 2007-es statisztikai évkönyvét, amelyből kiderül, hogy Győr-Moson-Sopron továbbra is őrzi helyét az ország élmezőnyében. A lélekszámra vetítve az országos átlagnál másfélszer több lakás épült, egyhatodával volt nagyobb a bruttó hazai termék, duplájával az ipari termelés, 5 százalékkal több a személygépkocsi.
A kép persze korántsem egynemű, vannak árnyoldalak is. Még sohasem váltak el annyian a megyében, mint tavaly. A bíróságok 1067 párt választottak szét. Ugyancsak sajnálatos, hogy 2006-hoz képest a halálozások száma 156-tal nőtt, a születéseké és a házasságkötéseké viszont 160-nal, illetve 164-gyel csökkent.

A megyében – köszönhetően a sok beköltözőnek – azonban így is többen (444.384-en) éltek 2007. december 31-én, mint egy évvel korábban. Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy 1990-ben a lélekszám még csupán 425 ezret tett ki.

A Központi Statisztikai Hivatal kiadványában nem kevés jó hír akad. A születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál 70, a nőknél 78 év – mindkét érték egy esztendővel magasabb az országos adatnál (igaz, jóval alacsonyabb a Nyugat-Európában jellemzőnél). A 2007-ben 3,7 százalékos munkanélküliségi ráta a legkedvezőbb az országban. A rendszerváltás óta nem halt meg olyan kevés egy éven aluli csecsemő (20), és nem történt olyan kevés terhességmegszakítás (összesen 1363), mint tavaly.

A lakásépítések száma megközelítette a 2003–2004-es csúcsot, ugyanakkor a tavalyinál kevesebb építési engedélyt utoljára 1999-ben adtak ki. Más jelek is arra utalnak, hogy a lakosság a válság előtti utolsó évben a megszorítások hatására már spórolt. A háztartások által felhasznált villamos energia 1, a vezetékes gáz – nyilván az enyhébb időjárás miatt is – 9 százalékkal csökkent, míg ivóvízből annak ellenére ugyanannyi fogyott, hogy a tavalyi év volt minden idők legmelegebbje, benne a júliusi, Afrikát idéző hőséghullámmal.

Lapunk a települési adatok alapján számos rangsort készített. A lélekszámhoz képest a legtöbben Gyalókán jöttek világra. Tizennégy faluban – Bodonhelyen, Cakóházán, Csáfordjánosfán, Cséren, Edvén, Fenyőfőn, Fertőhomokon, Maglócán, Nemeskéren, Potyondon, Rábasebesen, Rábaszentmiklóson, Répceszemerén és Zsebeházán – ugyanakkor egyetlen gyermek sem született. Maglóca azért kuriózum, mert a községnek nemcsak újszülöttje, hanem halottja sem volt tavaly. A bevándorlókat a helyben élők számához viszonyítva a legjobban Vének vonzotta. A másik véglet Csér, ahonnan héttel többen költöztek el, mint ahányan letelepedtek, így a lélekszám 25-re csökkent. A legtöbb autójuk arányaiban továbbra is a kópháziaknak van, míg a legtöbb házat Győrladaméron húzták fel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megérkezett Mátyás király

Győr - Jobb kezében lándzsát, balján a csőrében gyűrűt szorító, legendás hollót tartva tegnap… Tovább olvasom