Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Okoskosár: interneten tanulhatnak a vásárlásról az óvodások - videó

Az ˝Okoskosár˝ egy olyan internetes oldal, ahol az óvodások és a szüleik játékosan tanulhatják meg, hogy mire érdemes figyelniük vásárlóként.

Milyen jogaik vannak, mit érdemes tudniuk annak érdekében, hogy ne költsék feleslegesen pénzüket. Ezt a programot mutatták be ma Győrben.
A Nádorvárosi Közoktatási Főigazgatóság Gárdonyi Géza Általános Iskolában a harmadik osztályos tanulók ki is próbálták tanáruk segítségével az Okoskosár programot. S a kicsiknek tetszett a színes oldal, ahol sokféle játék van, kirakók, színezők, kvízek, memóriajátékok.

S miközben ezekkel foglalkoztak, a fogyasztó-, a környezet- és az egészségvédelemmel kapcsolatos ismereteiket bővítették. Azaz például tanácsokat kaptak ahhoz, hogyan gyűjtsék külön a hulladékot aszerint, milyen anyagból van, amit a szemétbe dobnak, és mit érdemes megenniük. Leginkább persze a fogyasztóvédelmi ismereteik bővültek - szinte észrevétlenül.


Videó: Oxygen


Az Okoskosár program a www.nfhokoskosar.hu internetes címen érhető el és azért hozta létre a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), hogy a legfiatalabbak is minél előbb elkezdjenek "tudatos fogyasztóvá" válni, megtanuljanak vásárláskor, szolgáltatások igénybevételekor jól dönteni.

A program november 13-a óta működik. Ma megyénkben mutatták be sajtótájékoztató keretében a hatóság szakemberei. A sajtótájékoztatón részt vett Széles Sándor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal vezetője, kormánymegbízott, Csákiné dr. Gyuris Krisztina, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgató-helyettese és dr. Bedecs Valéria, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Szakigazgatási Szerv igazgatója. Beszéltek többek közt arról, hogy az Okoskosár főként a 3 és 10 év közötti gyermekeknek, szüleiknek szól.

Olvasóink írták

  • 2. oxana 2013. január 29. 17:23
    „Vissza kellene hozni azokat az iskolaidöket, amikor én tanultam az ábc-t. Tanítónk által imádtam az olvasást, a könyveket. Net nélkül is. Egy könyvet meg kell fogni, kézzel lapozgatni. Fogyasztási vagy környezeti ismereteket otthon lehet(ne) a szülöktöl tanulni. De nem fordítanak rá idöt.”
  • 1. öröksoproni 2013. január 29. 15:50
    „Mindezt könyv, színező, egyéb megfogható, lapozható formában is megkaphatták volna. Hány tanító és tanár véleményét kérték ki? Mert ők elmondták volna, amit nekünk is normális tanító nénik a szülői értekezleten, hogy a gyerekek azért nem tudnak teljesíteni az iskolában, mert állandóan bombázzák őket minden irányból információkkal, a szülők arra büszkék, hogy a gyerek tud netezni, csak olvasni nem vagy elmélyülni valamiben, ami viszont az értelmi fejlődés alapja lenne. Sok mindennel nem lehet egyetérteni az új oktatási törvényben, de a felelős pedagógusok azt mondják, hogy a munkafüzetek fekete-fehérek lesznek, hogy a színek se vonják el a figyelmüket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázatra fel! Újrahasznosított anyagokból készült alkotásokat várnak Győrben

Az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron megyei Egyesülete pályázatot ír ki,… Tovább olvasom