Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Nyílik a pénzeszsák: 390 milliót osztanak szét a győri sportegyesületek között

Az egyesületi sporttámogatás kapja idén is a legnagyobb tortaszeletet a 390 millió forintos győri keretből. Két kiemelt sportág (női kézilabda és kosárlabda) biztosan számíthat 90 millió forintra.

A helyi sport támogatására fordítható összegek esetében Győr idén is tartja magát ahhoz a 2007-es önkormányzati döntéshez, miszerint a mindenkori költségvetésének legalább 1 százalékát az élősport támogatására fordítja.

Az egyesületi támogatás keretösszege 325 millió forint

A 2014-es pályázati kiírásról a februári közgyűlésen döntenek a képviselők. A Borkai Zsolt nevével fémjelzett előterjesztésből az derül ki, hogy idén összesen 390 millió osztanak szét a győri sportegyesületek között.

A pályázati felhívás február 28-án jelenik meg az önkormányzat hivatalos honlapján, a pályázati keret felosztásáról pedig a következő közgyűlés dönt március 28-án. Vagyis ekkor derül ki, hogy a pályázók közül, melyik egyesület részesül támogatásban, illetve melyik nem.

Fontos megjegyezni: a 2017. évi győri EYOF rendezés és a hozzá kapcsolódó sportszakmai feladatok az idei évben (is) kiemelt szerepet kapnak a támogatási/pályázati kiírás során.

Az egyesületi támogatás keretösszege 325 millió forint, melyből 90 millió forint reklámszerződés megkötésével biztosan a női kézilabdázókhoz és kosárlabdázókhoz kerül.

Pályázati úton így a kiemelt és nem kiemelt sportágak részére, valamint az utánpótlás-nevelés fejlesztést végző alapítványok számára 215 millió forint jut. A "maradék" 15 millió forintot az eredményes versenyzők támogatására - sportszervezeteik keretein belül - fordítják.


Egy, kettő, három: rajt az egyesületi pénzekért - fotó: Mészáros Mátyás
Egy, kettő, három: rajt az egyesületi pénzekért - fotó: Mészáros Mátyás


Sportrendezvényekre 44,5 millió forint jut idén

Az egyéb sporttámogatás címszó alatt 65 millió forint van még a kalapban. Az egészségkárosult sportolókkal foglalkozó sportszervezetek és intézmények számára pályázat útján 3 millió, míg a szeniorsport támogatásra 2,5 millió forint a rendelkezésre álló keret.

Diáksport, óvodás sportfoglalkozások és rendezvények támogatására idén 15 millió forint jut, míg a kisalföldi megyeszékhelyen tervezett nemzetközi versenyek, rangos hazai sportesemények, valamint tömeg-, és szabadidős programok szervezésére, a sport népszerűsítését szolgáló események lebonyolítására összesen 44,5 millió forint kerül majd a rendezőkhöz.

Összehasonlítva a tavalyi számokat az idei összegekkel sok különbséget nem találunk: 2013-ban szintén 390 millió forint volt a teljes büdzsé.

A legnagyobb eltérés, hogy tavaly a egyesületi sporttámogatás tortaszelete 240 millió forint volt; 2014-ben ez a tétel 25 millió forinttal csökkent, miközben a kiemelten támogatott sportágak (női kézilabda, női kosárlabda) plusz 25 millió forinttal kalkulálhatnak.

Villámkattintásra felkészülni: pénteken online tudósítunk a februári győri közgyűlésről 10 órától. Az összes előterjesztést ide kattintva tekinthetik meg! 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felborult egy személyautó Győrnél, az M19-es autóúton

Oldalára borult egy személyautó az M19-es autóúton, az M1-es autópálya Győrbe vezető leágazó… Tovább olvasom