Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Nyári akcióban a fogyasztóvédők

Főként éjszakai ellenőrzéseik során nagyobb szabadtéri rendezvényeken fedtek fel szabálytalanságokat a fogyasztóvédelmi felügyelők a közelmúltban. Az esetek húsz százalékában tapasztaltak kifogásolható gyakorlatot, ez pedig jelentős javulást jelent.

Több mint háromszáz ellenőrzést végzett megyénkben a nyári turistaidényben eddig a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelősége. Embereik főként a vendéglátókra és a nagyrendezvényekre, a szabadtéri fesztiválokra koncentráltak. Pőczéné Sáhó Márta igazgatóhelyettes elmondta, hogy az esetek húsz százalékában tapasztaltak kifogásolható gyakorlatot, ez pedig jelentős javulást jelent, ha azt vesszük, hogy tavaly ötvenszázalékos volt ez az arány, azt megelőzően pedig a hatvanöt százalékot is elérte.

A taxisok ellenőrzésénél kedden mindent rendben találtak a fogyasztóvédelmi felügyelők. A képen Vámosiné Kovács Zsuzsanna és Ódor Krisztina. Fotó: K. Cs.
A taxisok ellenőrzésénél kedden mindent rendben találtak a fogyasztóvédelmi felügyelők. A képen Vámosiné Kovács Zsuzsanna és Ódor Krisztina. Fotó: K. Cs.

– A vállalkozások jellemzően betartják a jogszabályokat. Ez annak is köszönhető, hogy számítanak a nyári gyakori ellenőrzésekre – szögezte le Pőczéné. Sötétebbre árnyalja viszont a kedvező képet, hogy a kulturális programokon a szabályszegések aránya negyvenszázalékos. A leggyakoribb hiba, hogy a papírtálca súlyát belemérik az ételébe és így számítják bele az árba. Az italok ˝elmérése˝ – amit az utóbbi években sikerült visszaszorítani – újra az egyik kedvelt módja a fogyasztók megkárosításának. A számla- és nyugtaadás elmulasztásának aránya nem nőtt, húsz százalék körüli.

Ha nagyobb társasággal együtt fagyizunk, kávézunk, akkor figyeljünk arra, hány gombócot, kapucsínót fizetünk ki, mert gyakori a túlszámlázás.

Taxikban pedig éjszakai utazásnál fontos a fokozott elővigyázatosság az ellenőrzések tapasztalatai alapján. Ugyanis csak éjjel lepleztek le olyan taxist a felügyelők, aki ˝elfelejtette˝ bekapcsolni a taxamétert, ami a kilométert, az időt, a díjat számlálná és számlát is abból lehet nyomtatni. Ennek hiányában marad a hasra ütéssel kiszabott ár. Az is jellemző, hogy aprót nem akarnak visszaadni a sofőrök, eleve úgy kerekítik az összeget, mintha magától értetődő lenne a borravaló, s el is döntik, mennyit akar adni az utas. Kedden reggel viszont, amikor a győri vasútállomásnál a drosztot rendőrökkel lezáratta a hatóság, minden taxis taxaméterét, engedélyét rendben találták.

A taxisok maguk dönthetik el, milyen díjszabással vállalják a személyszállítást, de áraikat az autójukban jól láthatóan, egyértelműen fel kell tüntetniük. Így nem számít fogyasztóvédelmi szabálysértésnek az eltérés, de érdemes figyelni arra, amit díjaikat összehasonlítva a felügyelők észrevettek. Egy esti zenés nagyrendezvényre ugyanazon az útvonalon az oda- és a visszaút ára között nyolcvanszázalékos volt a különbség.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan segítettek az apa nélkül maradt családnak

Némiképp fellélegezhetett a győri Horváth család, akiket a családfő hirtelen halálával váratlan… Tovább olvasom