Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

Nemzetközi AIESEC-találkozó Győrött

A közép-európai országok kapcsolatainak erősítését, az országok közötti együttműködés elősegítését tartja kiemelt feladatának a nemzetközi AIESEC-találkozó és konferencia.

A közép-európai országok kapcsolatainak erősítését, az országok közötti együttműködés elősegítését tartja kiemelt feladatának a nemzetközi AIESEC-találkozó és konferencia, amely cseh, lengyel, osztrák, szlovák és magyar egyetemi és főiskolai hallgatók részvételével pénteken kezdődött Győrött.

Az AIESEC diákszervezet hozzásegíti a hallgatókat, hogy elsajátítsák azokat a képességeket, amelyekkel kiemelkedő teljesítményt nyújthatnak az élet bármely területén - foglalta össze a nonprofit szervezet tevékenységét köszöntőjében Szilasi Péter Tamás, a házigazda Széchenyi István Egyetem stratégiai igazgatóságának vezetője. A szervezet képzései azt a célt szolgálják, hogy a tagok magas szintű gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek, s eközben megtanuljanak otthonosan mozogni a nemzetközi környezetben.

A regionális együttműködés fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet az ötnapos programon - mondta Keresztesi Luca, az AIESEC magyarországi szervezetének elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem diákja az MTI érdeklődésére. A győri konferencia hozzájárul ahhoz, hogy a korábbinál több hallgató folytasson szakmai gyakorlatot a közép-európai régióban - tette hozzá.

A konferencián a következő oktatási év feladataira készül fel a csaknem 300 résztvevő. A tréningek egyebek között a vezetőképzés, a marketing, a humánerőforrás-menedzsment területét érintik.
A találkozó első napján világfalut építettek a fiatalok a házigazda egyetem sportcsarnokában. A jelképes falut határoló standokon országuk specialitásait, étel- és italkülönlegességeit kínálták, és bemutatták hazájuk kulturális értékeit is.

Az AIESEC munkájában 107 ország 1700 felsőoktatási intézményének 45 ezer diákja vesz részt. A szervezet fő tevékenysége a nemzetközi szakmai gyakorlatok szervezése. Ennek keretében magyar diákok külföldi munkatapasztalatot szerezhetnek, külföldi társaik pedig Magyarországon jutnak gyakorlati ismeretekhez.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diagnosztikai vizsgálatok a Rába és a Duna mentén

Vízbázisok diagnosztikai vizsgálatát végzik a Rába és a Duna mentén; az uniós támogatással… Tovább olvasom