Kisalföld logö

2017. 09. 23. szombat - Tekla 9°C | 18°C Még több cikk.

Mivel magyarázzák a gyorshajtási bizonyítványt a renitens autósok a rendőröknek?

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálata fél év alatt 68 autós fellebbezését fogadta el, s engedte el a gyorshajtásért kiszabott bírságot.

A kisalfold.hu április végén adott hírt az utóbbi fél év leggyorsabb megyei "autóversenyzőjéről".

A külföldi sofőr 194 km/órás sebességgel hasított a M1-es autópálya mosonmagyaróvári szakaszán tűzpiros Ferrarijával, s helyben 60 ezer forintot fizetett ki a száguldásért.

Az ehhez hasonló sebességtúllépéseket viszonylag ritkán örökíti meg a rendőrök traffipaxa, de kisebb-nagyobb sebességtúllépések miatt napi szinten postázzák a csekkeket a renitens autósoknak.

Sopronban március elején egyetlen nap alatt 25 autóst bírságoltak meg, míg Győrben hasonló akció keretein belül alig hat óra leforgása alatt 44 autós akadt fenn a rostán két hónapja.

A csúcs 50 kilométer per óra helyett 88-as érték volt, amiért az üzembentartónak 45 ezer forint közigazgatási bírságot kellett fizetnie.


Ne száguldjon, mert az emlékfotót nem teszi be szívesen a családi fotóalbumba! Kép: Bertleff András.
Ne száguldjon, mert az emlékfotót nem teszi be szívesen a családi fotóalbumba! Kép: Bertleff András.


Fél év alatt több mint 200 ezer eljárás gyorshajtás miatt

"Sebességkorlátozásra vonatkozó szabályok megszegése miatt a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közigazgatási Hatósági Szolgálatánál 2011. november 1-je és 2012. április 30-a között 204 298 eljárást indítottunk meg" - kezdte a kisalfold.hu megkeresésére Leibinger Eszter, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. (Külön Győr-Moson-Sopron megyére lebontott adatokat nem áll módjában közölni a hatóságnak.) 

"A gyorshajtók az említett időszakban az első fokú, bírságot kiszabó határozattal szemben 1031 esetben éltek fellebbezési jogukkal.

A beadványok jelentős részében különböző egészségi problémára hivatkoznak az érintettek.

Sok esetben szerepel hivatkozási okként azonban az is, hogy a sebességellenőrzés alá vont jármű mért sebességét dokumentáló fényképfelvételen nem az ő járművük szerepel, mivel a rendszám nem beazonosítható.

Utóbbi esetben akkor adunk helyt a fellebbezésnek, ha a képi bizonyítékok valóban azt támasztják alá, hogy a szabályszegés nem történt meg" - mondta Leibinger Eszter.

Hatvannyolc ügyben engedték el a bírságot

"A bírság mérséklésére a hatályos jogszabályok nem adnak lehetőséget, a gyorshajtók azonban kérelmezhetik a fizetési kötelezettség teljesítésének halasztását, vagy részletekben történő teljesítését.

A fizetési könnyítés iránti kérelem illetékköteles.

Az első fokú eljárás során tavaly novembertől idén április végéig a gyorshajtók által benyújtott jogorvoslati kérelmek alapján hatvannyolc esetben adott helyt a fellebbezésnek szolgálatunk" - tette hozzá a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.



Vicces magyarázkodások Angliából

"Szemvizsgálatra megyek, ezért nem láttam a sebességkorlátozó táblát" - mondta egy brit gyorshajtó a rendőröknek.

További reménytelen, de jópofa érvelésekért a szigetországból ide kattintsanak!
 


Olvasóink írták

48 hozzászólás
  • 48. szekelyse50 2012. június 14. 19:34
    „Az a helyzet, hogy akinek jut Ferrárira annak van büntetésre is.Csak sajnos nem gondolnak másokra.”
  • 47. MotorosPista 2012. június 03. 06:40
    „Ha annyira menő vagy, hogy megengedheted magadnak a gyorshajtást, akkor is legyél nagyvonalú mikor a "jutalmát" be kell köhögni! (ez már keveseknek megy)
    Emberi tragédiák történnek az utakon a gyorshajtás miatt, sok lelki szegény (vagy hülye szegény?)embertársunk képtelen ezt felfogni és osztja az "eszet" a lézerblokkolóról és hasonló megúszási praktikákról. Amikor a saját nagy esze következményeképpen balesetet szenved az ilyenek vinnyognak a legjobban, hogy őt vágják ki először az autóból a tűzoltók, mert neki nagyon fáj!!

    Nem kell okos válaszokat írni, köszönjük Emese!”
  • 46. Contar 2012. június 01. 08:33
    „"Teccik", mikor a szabálytalanul közlekedők kérik számon a szabályos közlekedést a többiektől! Az ego túlnő rajtuk!”
  • 45. kekec 2012. június 01. 07:41
    „Lobbo:
    ´... gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni FELTÉVE, HOGY EZZEL A JÁRMŰ A MÖGÖTTE GYORSABBAN HALADÓ JÁRMŰVEK KÖZLEKEDÉSÉT NEM AKADÁLYOZZA."

    És mivel nem vagy rendőr, ezért semmi közöd, hogy a mögötted jövő mennyivel megy. Ha 60-nal mész 50 helyett, akkor is el kell engedned.´

    Nagy szart. SEMMIFÉLE módon nincs közöd ahhoz, ha a mögötted jövő szabálytalankodni akar. Tegye meg, ha tudja, de ha te szabályos sebességgel mész, akkor NEM tartod fel, ergo NEM kell elengedned.
    Tudod, a Kreszt nem bemagolni kellene, hanem megérteni, leginkább azt, hogy az összes rendelkezését EGYSZERRE kell betartani!”
  • 44. kekec 2012. június 01. 07:37
    „Nem szőrszálhasogatás, hanem alapvető különbség.”
  • 43. HarconaMarcos 2012. május 31. 23:30
    „Bár szőrszálhasogatás, de párhuzamos közlekedésnél nem minősül előzésnek, ha a jobb oldali sáv(ok)ban haladnak gyorsabban.
    Lobbótól pedig szeretném látni, amikor végre kitereli a belső sávokból a teherautókat! (Nagyon sokáig nem kellene vadászni őket, mert általános.)”
  • 42. Tonxy 2012. május 31. 20:16
    „40: párhuzamos közlekedésre alkalmas útesten lakott területen belül lehet jobbról is előzni persze kellő óvatossággal. Ha a sok "gyökér" nem képes kitakarodni a külső sávba kénytelen a gyorsabban haladó jobbról elmenni mellettük. De ugye a 82-es kresz vizsga még biztos nem tartalmazott ilyen szabályt hogy jobbra tartási kötelezettség meg elengedni a gyorsabban jövőt.”
  • 41. tati 2012. május 31. 18:33
    „LOBBO71!
    neked meg általános iskolás olvasási,és értelmezési problémáid vannak,mert a belső sávban én haladok,erről írtam.

    A forgalom folyamatosan haladt a belső sávban,dinamikusan 50-60 körül.
    Az,hogy én szabályosan betartottam a követési távolságot,még nem ok arra,hogy valaki jobbról engem előzve 80-al bevágjon index nélkül elém.
    ha valami balesetveszélyes,akkor ez igen.ennyi.
    de mindegy,olvasgasd a Dörmögő Dömötört,vagy van még valahol a padláson Gőgös Gúnár Gedeon.Kölcsönadom szívesen.
    aztán ha megy az olvasás folyamatosan,gyere vissza...

    kösz.üdv”
  • 40. tati 2012. május 31. 18:26
    „csak általánosságban jegyzem meg a sok gyökérnek:
    -1982-ben szereztem hivatásos jogosítványt ABC-m van.
    saját hibámból nem okoztam balesetet,s bonus 10 ben vagyok.havi 1500-2000-et megyek.legtöbbször utánfutóval.
    lakott területen,főleg az említett helyen 50 nel haladok,betartom a követési távolságot,s emiatt pont az ilyen csírák,mert ezek még csak nem is gyökerek ,azonnal 80 nal előznek jobbról.
    szerintem erre is van kresz szabály,hogy ez nem túl korrekt,nem???
    erről ennyit .
    menjetek annyival,amennyivel akartok,s bár oda mennétek,ahova kívánom...
    önjelölt okostojások.”
  • 39. HarconaMarcos 2012. május 31. 12:25
    „...hátha visszajön Lobbo barátunk és lesz ideje elolvasni a 44. paragrafust teljes terjedelmében. Valahogy mindig úgy értik félre a törvényt, hogy büntethessenek, csak ez néha már erősen a csalás (BTK, nem szabálysértés!) irányába hajlik.

    44. § (3)269 A tompított fényszóró helyett távolsági fényszórót használni - fényjelzés kivételével - csak lakott területen kívül szabad. Tilos a távolsági fényszóró használata
    a) másik járművel vagy hajtott (vezetett) állattal való szembetalálkozás esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró a szembejövő jármű, illetőleg állat vezetőjét elvakíthatja,
    b) a másik jármű követése esetében olyan távolságon belül, ahonnan a fényszóró - a visszapillantó tükrön át - az elöl haladó jármű vezetőjét elvakíthatja,
    c) ha a fényszóró az úttal párhuzamos vasúti pályán vagy vízi úton haladó jármű vezetőjét elvakíthatja.

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97500001.KPM”
  • 38. tovari 2012. május 31. 12:06
    „37. HarconaMarcos
    Válaszolok a sünök helyett.
    sose fognak mérni iskolák és óvodák környékén.
    Mivel nem a biztonság a lényeg, hanem a pénzbehajtás, lehetőleg minél több,
    Idén 16 milliárdot kell beszedniük.”
  • 37. HarconaMarcos 2012. május 31. 11:09
    „Lobbo, akkor ha villantok a gyalogosnak, vagy netán a busznak, ezzel jelezve, hogy elengedem, akkor az szabálytalan? És ha nem vakítom el fényes nappal, akkor miért is gond, ha villantok kettőt és sünt mutatok?
    Szóval és röviden akkor a ´fénykürt´, mint olyan be van tiltva? Érted, nem folyamatos fényszóróhasználat, hanem a villantás. Most akkor át kell szereltetnem a kapcsolót, mert így törvénysértő?
    De, hamár a témánál tartunk, mikor ellenőriztétek utoljára -úgy átfogóan- a világításokat. Nagyjából minden harmadik-negyedik jármű szabálytalanul van kivilágítva - beleértve a rendőrkocsikat is.
    Kedvenceim az égbe világító jobb első, ami engem megvakít, ő pedig nem látja az út szélét, valamint a ´nem ég a bal/jobb féklámpád - köszi, tudom´ párbeszédek.
    Mikor mértetek utoljára iskolák, óvodák közelében, netán a lakótelepek közepén? Százzal a városban -gondosan felhajtott rendszámú- motorosokkal mik a terveitek?
    Amúgy persze erőt egészséget, de a munkátokhoz, nem az okoskodáshoz, észosztáshoz és a törvénykicsavarós-helyzethezillesztéshez!”
  • 36. Lobbo71 2012. május 31. 10:36
    „31. tati: ha valaki jobbról meg tud előzni, akkor oda pont le tudtál volna húzódni, hogy elengedd, ahogy a kresz szerint ez kötelességed is.

    "36. § (4) Lakott területen lévő, párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úttesten, amelyen a forgalmi sávok útburkolati jelekkel vannak megjelölve, a belső forgalmi sávban (sávokban) 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival és motorkerékpárral folyamatosan is szabad haladni FELTÉVE, HOGY EZZEL A JÁRMŰ A MÖGÖTTE GYORSABBAN HALADÓ JÁRMŰVEK KÖZLEKEDÉSÉT NEM AKADÁLYOZZA."

    És mivel nem vagy rendőr, ezért semmi közöd, hogy a mögötted jövő mennyivel megy. Ha 60-nal mész 50 helyett, akkor is el kell engedned.”
  • 35. Alina01 2012. május 31. 10:30
    „31. Tati

    Hallottál már a cipzár elvről??? Kellene alkalmazni, nem azon sündörögni, hogy nehogy már valaki be tudjon menni eléd, mert "Te voltál ott előbb".
    Az ilyen mániákus unintelligens emberek miatt nem tud flottul menni a közlekedés. Valószínűleg rajtad nem tudunk segíteni...”
  • 34. tati 2012. május 31. 08:19
    „ja,s még valami?
    jogsit tudtál szerezni?
    mert ebben a kis eszmefuttatásodban kb 10 helyesírási hiba van.
    vagy ez valami rejtvény,vagy játék,hogy ki tud többet észrevenni?????”
  • 33. tati 2012. május 31. 08:17
    „KROLY .
    szerintem pedig Te ne vezess,nem érted az iróniát,a viccet,s képtelen vagy az értelmező olvasással a lényeget kihámozni.
    kérlek ne értékelj engem,akkor nekem se kellett volna Téged!
    üdv.szép és balesetmentes napot mindenkinek!
    ps:igen,egy nagyon nagy,de nem fekete kocsival járok :-D”
  • 32. kroly 2012. május 31. 05:59
    „Kedves tati!
    Szerintem nem szabadna neked a közlekedésben résztvenned mert nagyon agresziven viselkedsz.Miaz hogy RÁHÚZOM A KORMÁNYT!!!!! Milyen vezetés ez?Csak remélni tudom mindezt csak a trabantal követed el nempedig autó monstrummal.Ezért van a sok fekete zsák az utakon!Segitsük egymást ugy mindenkinek jobb!Ma nekem holnap neked van rossz napod ,és hibázhatunk.Balesetmentes jó utat!”
  • 31. tati 2012. május 30. 22:18
    „27!
    kedves GEORGBOB.
    én nem totyogok,50nel megyek,amennyivel lehet.de jobbról előznek 1000-el.
    s ráadásul agresszívan bevágnak elém irányjelző nélkül....
    erre a verzióra gondoltál?
    hát én nem engedek be senkit,aki erőszakos,várja ki a sorát,ennyi.
    aki bekéredzkedik,az be van engedve,ennyi.
    de ilyen irányjelző nélküli majomra ha bevág elém,még rá is húzom a kormányt.
    úgyis nekem van igazam.
    a kocsi összetörik,de majd megveszi a biztosító.
    az sem érdekel,hogy 10 milka volt az új ára.”
  • 30. Karcsika 2012. május 30. 19:55
    „Érettségi bizonyítvány,
    gyorshajtási bizonyítvány?
    Van ilyen is? :-)”
  • 29. Mankapunka 2012. május 30. 18:21
    „Lobbo

    Hiányoltunk. Villantás fényes nappal nem vakít,ő ezt kérdezte.”
48 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Filmzenét is játszik a győri társulat

Ismét jól csengő húzónevekkel lesz teljes a Győri Filharmonikus Zenekar jövő évi programja, amelyet… Tovább olvasom