Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Minden gyereknek családnál legyen az otthona! - Konferencia Győrben

˝Minden gyermeknek családban van a legjobb helye!˝ címmel országszerte konferenciákat szerveznek, hogy az örökbefogadást és a befogadó szülői szerepet népszerűsítsék. Ma van a sorozat győri állomása.


A konferencia szervezői: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Ágota Alapítvány, területi gyermekvédelmi szolgálatok. A keddi rendezvényen részt vesz Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Somogyi Tivadar győri alpolgármester, dr. Szarkáné Németh Ágnes a megyei gyermekvédelmi szolgálat vezetője és Kothencz János az Ágota Alapítványtól.

Kothencz János a megnyitó előtti sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a saját példája alapján is állíthatja: a legjobb megoldás a vér szerinti rokonaiktól elkerülő gyerekek elhelyezésére, ha családba kerülnek. Őt is pár hónaposan "emelték ki" eredeti családjából.

Galambosi Ildikó, aki megyénkben nevelőszülő, arról beszélt, hogy a legtöbben környezetében a munkát látják abban, hogy jelenleg nyolc gyermekről gondoskodik. Ő viszont inkább az örömet. Annak is örül, hogy ismerősei között már van olyan, aki kedvet kapott a befogadói szülő szerepéhez, mivel látta, hogy az milyen boldogságot okoz minden így együtt élőnek.

Győr-Moson-Sopron megyében a gyermekvédelmi intézeteket, a nevelőszülői hálózatot és ezen belül kiskorúakat és utógondozottakat is figyelembe véve 493 gyermek és fiatal felnőtt van állami gondoskodásban.

Közülük a nevelőszülői hivatást vállaló 55 családnak köszönhetően 140 kiskorú gyermek és 13 már nagykorú - utógondozott - fiatal nevelkedhet családban, míg örökbefogadás által a megyében 2012-ben 15-en leltek szülőre. A gyermekvédelmi intézetekben 230 gyermek vár családra, míg ugyanitt az állami gondoskodás 56 utógondozott fiatalnak segíti az életkezdését.

Magyarországon napjainkban közel 21.500 gyermeket és fiatalt segít és támogat a hazai gyermekvédelem. A gyermekvédelmi gondoskodásban élők csaknem fele azonban még mindig nem talált családra, így gyermek- és lakásotthonokban élnek.

Annak érdekében, hogy ezek az arányok változzanak és mind több és minél nagyobb gyermek találhasson befogadó - nevelőszülőkre vagy örökbefogadó családra az Ágota Alapítvány "Minden gyermeknek családban van a legjobb helye!" üzenettel országos konferenciasorozatot indított.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális-, Család- és Ifjúságügyért Felelős államtitkársága által támogatott program keretében május végéig minden megyeszékhelyen konferenciát rendeznek, amely szól a gyermekvédelemben dolgozókhoz és azokhoz, akik a nevelőszülői hivatást kívánják választani vagy gyermeket szeretnének örökbe fogadni.

A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok és az Ágota Alapítvány által szervezett rendezvények célja, hogy országszerte megismertesse a befogadó és nevelőszülői hivatásvállalásokat, népszerűsítse az örökbefogadást és felhívja a figyelmet az élet szentségére.

Ennek érdekében bemutatják eddigi eredményeiket és plakátokon, valamint a médiában is felhívják a figyelmet a családba kerülés fontosságára és a gyermekek elfogadásának és befogadásának szépségére. Az érdeklődők részletes információkat az örökbefogadásról és a nevelőszülői hivatás vállalásról a www.agotaalapitvany.hu és www.azeletajandek.hu honlapon találhatnak.

Az örökbefogadhatóvá nyilvánítás szabályainak egyértelműbbé tétele lehetővé teszi, hogy a gyermekek minél fiatalabb életkorban váljanak örökbefogadhatóvá.

Az örökbefogadói gyes intézményének bevezetése elősegíti a háromévesnél idősebb, több traumán átesett, különböző mértékben sérült kisgyermekek hazai örökbefogadását. Az örökbefogadásban közreműködő szervezetek adatkezelésének módosításával átláthatóbbá vált működésük, ezzel egyszerűbbé és gyorsabbá az örökbefogadás.

Az Országgyűlés 2012. november 26-án elfogadta az egyes szakosított szociális és gyermekvédelmi szakellátási intézmények állami átvételéről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXCII. törvényt (kihirdetése is már megtörtént), amelyben már találhatóak a nevelőszülői ellátás megerősítését szolgáló 2014. január 1-jétől hatályba lépő jogszabályi rendelkezések.

E rendelkezések tartalmi lényege a következő: 2014. január 1-jétől bevezetik a befogadó szülő fogalmát, amelybe beleértendő az átmeneti gondozást biztosító helyettes szülő és a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermeket ellátó nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, ideértve a különleges és speciális nevelőszülőt is.

A befogadó szülő fogalom bevezetésének jelentősége abban áll, hogy egyrészt kiterjed, mind a gyermekjóléti alapellátás területén működő helyettes szülőre, mind a gyermekvédelmi szakellátás keretében működő nevelőszülőkre, másrészt életszerűen fejezi ki a helyettes szülői és a nevelőszülői tevékenység lényegét, szemléletbeli különbséget is mutat, harmadrészt a fogalomhasználata lehetővé teszi a helyettes és nevelőszülőkre vonatkozó azonos szabályok megfogalmazását, ahol az lehetséges.

A 2014. január 1-jétől hatályba lépő szabály értelmében a befogadó szülők (tehát a helyettes szülő és a "hagyományos" nevelőszülő is a hivatásos nevelőszülő mellett) foglalkoztatási jogviszony keretében látják el a nevelőszülői feladatát. A 2014. január 1-jétől hatályos változás lényeges eleme, hogy e foglalkoztatási jogviszony - amely kiterjed a helyettes szülőkre és "hagyományos" nevelőszülőkre is -, szolgálati időre fog jogosítani.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Péri reptér - Májusban hetekre leáll a légikikötő

Fejlesztés miatt hetekre leáll májusban a forgalom a péri repülőtéren. Tovább olvasom