Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Millió forintos zöldfutam Győrben!

Győr – A kezdet kezdetén akadt olyan győri egyetemista, aki krumplival "turbózott" oldattal hajtotta meg járgányát, s volt, aki "Pápamobilra" keresztelte gépét. A Széchenyi-futam a hősidőkhöz képest idén már harminc indulóval, s milliós összdíjazással várja a környezetpárti érdeklődőket.
Napjainkban a környezetterhelés csökkentése érdekében olyan közlekedési eszközök tervezésére és építésére van szükség, amelyek kizárólag alternatív, környezetbarát meghajtással üzemelnek – jól ismert lózung, semmi újdonság nincs benne.

Ráadásul hiába értenek egyet sokan elméletben ezzel a gondolattal, a gyakorlatban kevesen lépnek, pontosabban tudnak lépni a tettek mezejére.

Egy biztos: ez a felismerés hívta életre a Széchenyi-futamot, az alternatív hajtású járművek nemzetközi versenyét, amely az Alternatív Hajtású Járműsport Szövetség, az Inno-Mobil Sportegyesület és a Széchenyi István Egyetem közreműködésével jött létre anno három éve.


A hősidőkben kis költségvetésből álmodtak ötletesebbnél ötletesebb gépet a fiatal szakik. Fotó: www.szechenyifutam.hu.
A hősidőkben kis költségvetésből álmodtak ötletesebbnél ötletesebb gépet a fiatal szakik. Fotó: www.szechenyifutam.hu.


Összesen harminc csapat nevezett

Idén 2009 áprilisában – a tervezett időpont: április 23-25., csütörtöktől-szombatig – rendezik meg a IV. Széchenyi-futamot, amelyre február 1.-ig lehetett jelentkezni, s a határon túlról is várnak indulókat.

"Soha ennyi induló még nem adta le nevezési lapját, mint idén: összesen 30 csapatot láthatnak majd a győriek tavasszal" – mondta el a kisalfold.hu-nak Petis László, a verseny egyik szervezője.

A rendezvény tehetséges ifjú tervezők jövőbe mutató találmányaira épül, és egyre több impozáns megoldást termel ki a kor legégetőbb problémáira.

Nem babra megy a játék

A legjobb ötletek, elgondolások innovációs díjban részesülnek, amely nagy segítséget jelenthet a további sikeres fejlesztési munkálatokhoz. Az esemény egyre nagyobb presztízsét jól mutatja, hogy 2008-ban a verseny összdíjazása már meghaladta a 1,2 millió forintot.

"Természetesen szeretnénk, hogyha idén is valamivel több pénzt oszthatnánk szét az induló csapat között, mint a korábbi években. Eredetileg két millió forintos díjazást terveztünk, de lehet, hogy a gazdasági válság miatt kicsit alább kell adnunk" – közölte Petis László.



A legjobb, legmókásabb, legeredetibb pillanatok a Széchenyi-futamokon (2006-2008) - Fotók: www.szechenyifutam.hu


Sok induló, még több néző


A szervezők alapgondolata az volt, hogy a verseny megrendezésével olyan fórumot teremtsenek, ahol a fiatal kutatók, fejlesztők megmutathatják, milyen elképzeléseik, ötleteik vannak a közlekedés forradalmasítására, illetve mit hasznosítanak a főiskolákon, egyetemeken elsajátított tananyagokból.

További cél az is, hogy a fórum szakmai nyilvánosságot teremtsen a versenyzők számára, ezzel is garantálva a pályaművek nívós technológiai tartalmát és mindennapos használhatóságát.

Emellett a rendezvény szellemiségéhez hozzátartozik, hogy köszönhetően a nagyszámú résztvevőnek és az érdeklődők sokaságának, népszerűsítse a kutatói pályát, a környezettudatos gondolkodásmódot, és lendületet adjon mind a szakterület, mind a tehetséggondozás-támogatás fejlődéséhez.

Lesz Elektro Go-kart verseny is

Mindezek mellett, az idei évben betétfutamként, Magyarországon először mutatkozik be az Elektro Go-kart verseny is, mint az alternatív hajtású járművek versenyének professzionális, nemzetközi szintig fejleszthető formája.

A bajnokságon a hagyományosan alkalmazott benzinmeghajtású go-kartok helyett akkumulátorral felszerelt versenygépek mérkőznek meg egymással.

A rendezvény célja egy olyan környezettudatos versenyzési forma kialakítása, amely az országban egyedülálló módon példát mutat a versenyzőknek, csapatoknak és a közönségnek a jövő autóversenyzésére.

Ez már történelem

2006. április 26-án hét csapat állt rajthoz az első Széchenyi Futamon. Az összdíjazás 570.000 Ft volt, amelyet változatos különdíjak egészítettek ki.

A 2007-es futam mind a rajthoz állók számában, mind összdíjazásában megduplázta az előző évit.

Az értékelést öt fős szakmai zsűri végezte, amely végül 900.000 Ft-ot és számos különdíjat oszthatott ki a legeredményesebb csapatok között.

Olvasóink írták

  • 2. Tisztánlátó 2009. február 17. 12:10
    „A környezetvédelemben a legegyszerűbb megoldást az egészségügyi határértékek megváltoztatásával lehet a legnagyobb sikereket elérni. Azokat kell megváltoztatni és akkor az égő kátrány füstje is lehet kristálytiszta hegyilevegő minőségű lehet. Ráadásul olcsó megoldás ez az amire nekünk magyaroknak szüksége van!
    :-)”
  • 1. Kabóca 2009. február 17. 07:59
    „Ott leszünk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Családbarát gondozással

Táp - Új színnel bővülhet az idősgondozás palettája több Győr környéki kistelepülésen, ahol a… Tovább olvasom