Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Megújul a mórás újságíróképzés

A gyakorlaté lesz a főszerep a Móra-iskolában szeptembertől megújuló újságíró-szakképzésben.

A tanórákon szélesebb betekintést kapnak a diákok a Győrött működő médiumok munkájába.

Eddig egyenlő arányban szerepelt az elmélet és a gyakorlat a győri Móra Ferenc Általános és Középiskola újságíró-szakképzésében. Az új tanévben ez módosul: a tanórák hetven százaléka gyakorlattal, harminc százaléka elméleti ismeretek elsajátításával telik majd. A képzés részeként a diákok megismerhetik a Győrben működő nyomtatott és elektronikus médiumok mindennapi munkáját, illetve kivehetik részüket az ˝igazi˝ újságírásból is.

A szakképzés ideje alatt kommunikációs, gazdasági, jogi, informatikai és társadalomtudományi ismereteket sajátíthatnak el, megismerkedhetnek egy-egy szerkesztőség felépítésével, munkájával, a lapkészítés, fotóriporteri, lapkiadói tevékenység alapjaival, és elsajátíthatják az újságírás alapfogásait.

A képzés érettségire épül, vagyis azok jelentkezhetnek, akik érettségi vizsgával rendelkeznek. A képzés két tanéves és vizsgával zárul.

Jelentkezni augusztus 13-ig lehet, részletes információik a www.
moraferenciskola.hu honlapon olvashatók.

Olvasóink írták

  • 1. swat 2010. augusztus 12. 19:11
    „Móra iskola? ahol a diákot akkor nézik valamibe ha a szülő elhalmozza öket ajándékokkal,ha nem akkor "vége a diáknak"
    Ezek a tanárok megtanulták az MSZP -től hogy kell jóvilágot vetettni maguknak a szülőktől lsd: édességek,elvárt ajándékok stb.stb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bögrecsárdák országa leszünk?

Gyümölcspárlat házilag is legálisan készülhet hamarosan, a bérfőzdék mégse tartanak attól, hogy… Tovább olvasom