Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 27°C Még több cikk.

Megkezdték szakmai gyakorlatukat a leendő mórás újságírók

„Az írás annyit tesz, mint magunkat olvasni" – mondta Max Frisch, és ez most kifejezetten igaz az újságíró szakképzés első évét elvégzett tanulók körében.


Hiszen a vakáció számukra a nyári gyakorlat elvégzésének kötelezettségével is jár, amibe egytől egyig kíváncsian és tettre készen vetették bele magukat.

Júniusban, az elméleti oktatás szünetelésével kezdetét vette a nyári szakmai gyakorlat a Móra Ferenc Általános és Középiskola első évét elvégzett leendő újságírói körében. A tanulók elsősorban a helyi nyomtatott és elektronikus médiumok mindennapi munkavégzésébe kapcsolódnak be. A szakmai gyakorlat célja, hogy minél több tevékenységi kört megismerjenek, részt vegyenek a munkafolyamatokban és a lehető leggyakrabban felhasználják az iskolapadban elsajátított ismereteket.

Feladatuk, hogy bekapcsolódjanak és részei legyenek a médiumok működésének. A szakmai gyakorlat teljesítése kulcsfontosságú a képzésben résztvevőknek, hiszen a két év elvégzése után az bocsátható szakmai záróvizsgára, aki eleget tett a gyakorlatról szóló kötelezettségeknek.

Mivel az újságíró szakképzés megújult, gyakorlatközpontú modulrendszer szerint működik, ezért az érettségi bizonyítvánnyal rendelkező, iskolánkba felvételt nyert tanulók rövid időn belül elmondhatják, hogy valóban saját magukat olvashatják vissza a nyomtatott sajtótermékekben, hallgathatják vissza hangjukat a rádióban és figyelhetik önmagukat a televízió képernyőjén.

A gyakorlati órák számának a növekedése természetesen azzal is jár, hogy a leendő szakemberek nemcsak a nyári hónapok során, hanem már évközben is számos rendezvényen és eseményen belekóstolnak a munka világába.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett Szakmák Harmóniája Verseny kitűnő lehetőséget biztosított a Móra-iskola újságíróinak arra, hogy nemcsak írói, hanem operatőri, vágói gyakorlatot is szerezzenek. A későbbi munkavégzésnél pedig az évközi tanulmányi kirándulások során szerzett tapasztalatokat is felhasználhatják, hiszen nemcsak a helyi, hanem az országos közszolgálati és kereskedelmi médiumok működésébe is bepillantást nyerhetnek, feltérképezve a technikai hátteret, a műsorgyártás folyamatát és a kapcsolati hálót.

A szakmai gyakorlattal és a szakképzéssel kapcsolatos információk a www.moraferenciskola.hu weboldalon találhatók.


Olvasóink írták

  • 1. Madarász 2011. július 15. 08:59
    „Reméljük jut belőlük legalább egy ide is, aki átolvassa a cikkeket, mielőtt felraknák is kijavítja a gépelési és helyesírási hibákat...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csereprogram indult a fővárosi és a Győr környéki óvodák között

Csereprogram indult július 11-én egy fővárosi és a Győr környéki óvodák között. A legtöbb ovis most… Tovább olvasom