Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 8°C Még több cikk.

Már hároméves gyerekek is járnak a jégkorongedzésekre

Győr - Csaknem kétszáz gyermek jégkorongozik rendszeresen a győri műjégpályán, több korcsoport tagjai országos versenyekre is járnak. A győri „szuperminik és minik" a legjobbak közé tartoznak. Ők még óvodások, ugyanis ezt a sportot korán érdemes kezdeni.
– December és január a korcsolyázószezon a megszokás szerint azok számára, akik hobbiból jönnek a jégre, de érdemes lenne tudniuk, hogy februárban, márciusban is nyitva tart a győri műjégpálya. Ilyenkor is korcsolyázhatnak a városiak, a környékbeliek, ilyenkor is járnak rendszeres edzéseikre a jégtáncosok és a jégkorongozók – mondta Tislérné Pungor Ibolya, a műjégpálya vezetője és hozzátette: négy felnőtt amatőr hokicsapat van és csaknem kétszáz gyermek, diák foglalkozik ezzel a sporttal korosztályonként szervezett csoportokban, szinte családot alkotva.

Külön az ifik, a serdülők, az előkészítősök, a minik, a szuperminik. Utóbbi három korosztály a magyar bajnokságban is részt vesz, a műjégpályát működtető Győri Jégsportért Alapítvány támogatásával.

A jégkorongot minél korábban érdemes elkezdeni, mert annál jobban el tudják sajátítani a gyerekek az alapmozgást. Persze kitartás is kell hozzá, rendszeresen kell járni a jégre.
A jégkorongot minél korábban érdemes elkezdeni, mert annál jobban el tudják sajátítani a gyerekek az alapmozgást. Persze kitartás is kell hozzá, rendszeresen kell járni a jégre.

– Már háromévesek is jönnek jégkorongedzésekre, ezt a sportot minél korábban érdemes elkezdeni, mert annál jobban el tudják sajátítani a gyerekek az alapmozgást. Persze kitartás is kell hozzá, rendszeresen kell járni a jégre – mondta el Bartalis József, az utánpótlásszakág vezetője, aki Ágh Tibor segítségével edzi a gyerekeket. A győri szuperminik és minik országos viszonylatban az elsők közé tartoznak, az előkészítősök korosztályuk erősebb csoportjában vannak az országos bajnokságban – ott a hat között a negyedikek-ötödikek – de ez azért jó, mert az a cél, hogy fejlődjenek. A szakágvezető szerint a jégkorong összetett sport. Legfontosabb hozzá a korcsolyázótudás, de a bottal is ügyesen kell bánni, a test test elleni játékban is gyakorlatot kell szerezni és a játékosoknak össze kell dolgozniuk. Tehát míg mozgáskoordinációjuk, állóképességük fejlődik, megszokják a csapatmunkát.

Korcsolyaoktatás a műjégpályán

A győri műjégpályán kedden délután öttől hat óráig, szombaton és vasárnap délelőtt tíztől tizenegyig foglalkoznak a nagyközönség korcsolyaoktatásával. Folyamatosan várják gyerekek jelentkezését is, akik érdeklődnek a korcsolyázás, a jégkorong iránt. Bővebb információk: www.mujegpalyagyor.hu, 96/338-546.


Olvasóink írták

  • 1. elemér 2009. március 02. 06:42
    „"Már háromévesek is jönnek jégkorongedzésekre, ezt a sportot minél korábban érdemes elkezdeni, mert annál jobban el tudják sajátítani a gyerekek az alapmozgást."

    Ez aztán egy nagy marhaság. Tehetség kell oda, hiába kezdi azt valaki 3 évesen ha nincs hozzá tehetsége.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Színjátszó csoportokat várnak

Győr - Gyermek- és ifjúsági színjátszó csoportok jelentkezését várják a szeptember 12–13.… Tovább olvasom