Kisalföld logö

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda 0°C | 7°C Még több cikk.

Leépítések lesznek a Komszolnál?

Egy olvasó szerint tömegével küld el embereket a Komszol. Az ügyvezető igazgató szerint átszervezések történnek.
Olvasói SMS: Arról miért nem írnak, hogy a cégösszevonás hírére a Komszol tömegével küld el embereket? Persze nem a vezetők közül!

Az olvasónk által felvetettekkel kapcsolatban a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Barnabáselmondta lapunknak, a cégösszevonásoknak semmi köze a mostani átszervezésekhez, a fejlesztések következménye.

Mindenképpen végrehajtották volna. – A sashegyi hulladékkezelő központ beindulásával más technológiák lépnek be s több technológia kifut. Többek között megszűnik a lomtalanítás, a kukamosás. Viszont helyettük más, új feladatok lesznek.

Ezekhez kell igazítani a létszámot és a dolgozók szakmai végzettségét. Vezetőket is érint az átszervezés, mert státusok is változnak. Mindezt jövő héten teljes körű sajtótájékoztatón hozzuk nyilvánosságra – mondta el Kovács Barnabás.

Olvasóink írták

  • 16. LuciusCorneliusSullaFelix 2009. november 26. 22:03
    „Még mindig az a véleményem, hogy a Komszol székhelyére fáj valakiknek a foga: jó nagy telek a város közepén. És nem tudom, ki támogatja, de gondolkozhatnátok: se a Kovács Barnának, se a többi vezetőnek nem érdeke, hogy szétverjen egy 60 éve működő céget. Inkább azt gondolom, hogy a jó öreg politikai lobbi van a háttérben.
    Mellesleg nem hallottam más cégről, aki a nyugdíjasainak még kirándulásokat és karácsonyi bulit szervez, magyarul törődik velük.
    Egynémely írásból egyenesen süt, hogy nyomorult bértollnok pötyögte be, lejáratandó KB-t és a Komszolt.”
  • 15. Tudós-1 2009. november 11. 08:11
    „T.
    kisg !
    Bennfentes vagy ezek szerint.
    Te is ott voltál velem együtt a tavaszi és a mostani gépszemlén. Szerintem Neked is azt kellett hallanod, amit nekem és másoknak.
    Persze lehet irányított hallásról is beszélni, az érdekeknek megfelelően.
    Más!
    Ezt írtam:
    ..."Aki még nem hallotta, azok figyelmét felhívom itt is. 2009.12.31-én a Kálvária u.4-10. elé pezsgős "utcai fesztivált" rendezünk a "kovács-bukta" napjára."
    Itt szó sincs a vezetők haláláról. Ezt Te találtad ki.
    Egyébiránt Tudor219-nek igaza van. Az ominózus gépek alkalmasak a fűnyírás mellett, a falevélgyűjtésre és a kiegészítő adapterek felszerelésével a hóeltakarításra, és a sószórásra.
    Ezt Te is hallhattad még tavasszal. Ott állhattál közelemben.
    A tények-azok tények.
    A létszámleépítések is azok. Arról miért nem szóltál?”
  • 14. Tudor219 2009. november 11. 07:35
    „Igen okos kisg !
    Még valamit a Tudós-1nek van igazsága.
    Meg kell nézni az ISEKI honlapot.
    Ott kiderül, hogy ezek a gépek egy része, melyeket beszerzett a komszol multifunkcionálisak van hozzájuk hótolólap, sószóró stb. is.
    Ezért talán igaz lehet az állítás.”
  • 13. Tudor219 2009. november 11. 07:29
    „kisg-nek üzenem!
    Nem kell a szöveg, nem kell védeni a semmit!
    Ami elhangzott nyilvánosan, Sashegyen és Veszprémvarsányban azok tények, azokra emlékezni illik!
    Annak örülök, hogy megszólaltál Te hírvivő!
    Gratula érte!”
  • 12. kisg 2009. november 10. 21:39
    „Te igen okos Tudos-1!

    <moderálva sértő>
    Soha nem mondta senki, hogy az új fűnyírók, amit a tavaszi gépszemlén bemutattak, az hóeltakarítást fognak végezni. Sőt, ha ..... képes lennél az információkat feldolgozni és raktározni, akkor hallhattad volna, hogy azért is vették meg az új fűnyírókat, hogy a régi (Rasant) fűnyírók - amelyekkel nyáron füvet nyírtak, télen pedig a havat takarították - eztán már csak hóeltakarításra legyenek használva. Tették mindezt azért, kedves tudatlan barátom, mert a 9 éves Rasantokkal még 2009-ben lehetett volna füvet nyírni, aztán végük lett volna, hiszen elég lestrapáltak lettek és az üzemórájukat is ledolgozták már, aztán lehetett volna új többfunkciós gépeket venni több pénzért. A csak téli használattal azonban még vagy 5 évig üzemben maradhatnak és lehetőség volt gyűjtőtartályos - hóeltakarításra nem használható - gépeket vásárolni, amelyek nyilván csak nyáron fognak munkát végezni, de alkalmasak arra, hogy a füvet összegyűjtsék, szebbé téve a növényzet összképét. Így egyébként a fűnyíradék is hasznosítható.
    A lényeg azonban, hogy az új fűnyírók pont azért nem voltak ott, mert azokat fűnyírásra használják, és bizonyítékul ott voltak a kizárólag hóeltakarításra megtartott Rasant gépek. Tavasszal is és most is ez lett megerősítve szóban is. Talán még itt a Kisalföldben is írtak róla.
    Ja és még valami, te lázító semmirekellő. A Komszol honlapon dec. 13-ára írod a Kovács buktás koccintást, míg itt dec. 31-re várod pezsgővel a vezetők "halálát". Gondolom a munkádat is ilyen precizítással végezted/végzed, nahát az ilyenere tényleg nincsen szükség.”
  • 11. VargaP 2009. november 10. 13:45
    „Sajnálom azokat a dolgozókat, akik belső ellenőrzéssel vannak megbízva, mennyire kereshetik, ki is az a Tudós-1, bár bátor, és sok sikert kívánok Neki”
  • 10. Tudós-1 2009. november 10. 13:13
    „Aki olvassa még ezt a cikket, annak elárulom, hogy lesz a folnapi számban egy újabb.
    Ugyanis ma un. téli gépszemle volt a KOMSZOL Sashegyi bázisán.
    Ott felsorakozott 22 db komszolos jármű és 5 idegen - bértakarítók - jármű.
    Nagy volt a készülődés a rend. Még arra is figyeltek a K.B. "rendtartói", hogy a "legénység" nehogy valami olyan kijelentést tegyen a megjelent újságíróknak és ÖK képviselőknek stb. ami negatív lenne a Komszol-nak.
    Fel van építve a "diktatura" ez látszott most is.
    A sajtó részére megtartott fogadáson, pedig K.B. magyarázta a bizonyítványát.
    Természetesen megint belefutott egy kijelentésével a kérdőjelek sorába.
    A lényeg a lényegben, hogy az látszik, hogy az üv.ig. nem mindenkor ura a helyzeteinek.
    Ami hiányzott még. Az év elején -sutyiba - vásárolt fűnyírótraktorok közül egy sem volt a bemutatón. Csak a Rasant-ok voltak bemutatva. Pedig az ISEKI traktorokat, tavasszal úgy mutatta be K.B., hogy ezek a gépek többfunkciósak. A fűnyíráson kívül alkalmasak a levélgyűjtésben, az adaptereik segítségével a téli hóeltakarításban, csúszásmentesítésben.
    Összegezve, a sajtótájékoztató már nem volt olyan, mint az előző években. A sok öntömjénezés elmaradt.
    Kiváncsian várjuk a Re-Akció-kat.”
  • 9. tricse 2009. november 10. 11:59
    „Anno mindig azt mondta nekem anyám,hogy ha nem tanulsz majd mész kukásnak! Eddig én is ezt mondtam a gyerekeimnek! Most már ennek is vége?:(”
  • 8. majkani 2009. november 09. 13:39
    „Ki hisz még el bármit is Kovács Barnának? A sajtótájékoztatón is csak hazudni fog,mint azt teszi évek óta! De miért hagyja a polgármester, hogy teljesen tönkre tegye a céget? Neki mi érdeke fűződik ehhez?”
  • 7. VargaP 2009. november 09. 09:43
    „csak 1-t nem értek, ha tudja az átszervezés tényét az igazgató, akkor miért kell várni még egy hetet a tényekhez, vagy csak ötletelés folyik?”
  • 6. alkutya111 2009. november 09. 07:29
    „Nem tudni, hogy a KOMSZOL a leépítések során betartotta-e a törvényi kötelezettségeit.
    A bejelentés a munkaügyi központnak, a dolgozók időbeli kiértesítése stb.
    A hírek szerint nem.
    Az elmúlt héten több olyan munkavállaló volt, akik előző nap dolgoztak - akkor még senki nem közölte velük, hogy holnap már nem kell menniük dolgozni. Amikor másnap a munkát fel akarták venni közölték velük, hogy menjenek a munkaügyre, mert megszűnik a munkaviszonyuk.
    Egyébiránt a 60 helyett mintegy 100 munkavállaló elküldése nem más mint csoportos létszámleépítés!
    Erről eddig nem olvastunk!?
    Vagy ez az un. KOMSZOL-törvény!?
    Állam az államban !”
  • 5. Tudós-1 2009. november 09. 07:22
    „..."Többek között megszűnik a lomtalanítás, a kukamosás. " ...
    Kovács Barnabás már megint ködösít, mellébeszél !
    A Sashegyi nyílt napon 2009.09.17.-én és Veszprémvarsányban 09.26-án tartott fórumon Kovács Úr a kukmosást az új rendszer elemeként ismertette.
    Azóta történt változás!?
    Különben is a két kiemelt technológiai elem 4 fő gkv-t és 6 fő rakodót igényel. Ennek ellenére a KOMSZOL az elmúlt napokban 12 gkv-t és 18 rakodót küldött el. Lennének más területek, ahol a feladathoz igazított létszám igazítás után jogszerűbbek lennének a leépítések, átszervezések.
    A vezetőket is érinti a változás... . Ez nevetséges állítás. Akik nem alkalmasak azok ott maradnak - legyen az igh.,div. vezető., főo.vez. Ők a K.B. kiszolgálói, elvtelen parancsvégrehajtói.
    A kívülálló nem lát mást, mint szándékosságot a cégösszevonások előtti humán károkozást - a hírvivő(k) ezt hozzák ki. K.B. ezt a vezetői értekezleten többször kijelentette, hogy az utódja nem fog beleülni a kényelmes székbe.
    Mindenesetre nagy "bulik" vannak kialakulóban a szegfű-párti elkötelezettségű cégvezetésnél.
    Aki még nem hallotta, azok figyelmét felhívom itt is. 2009.12.31-én a Kálvária u.4-10. elé pezsgős "utcai fesztivált" rendezünk a "kovács-bukta" napjára.”
  • 4. VargaP 2009. november 09. 06:52
    „átszervezések?= saját munkahelyük átmentése a jövőre, bizonyítván, hogy nélkülözhetetlenek. ügyes!
    nem lesz kukamosás?= súlyarányos fizetés, nem áll érdekében kiüríteni a kukákat, így kétszer számlázhat egy azonos beleragadt szemétért. Ügyes! sorolhatnám....”
  • 3. hordópali 2009. november 08. 20:42
    „Mert ír?
    Nem olvastam.”
  • 2. mauz 2009. november 08. 20:20
    „hordópali, és a Győri "Népszava" Tükör mit ír ugyanerről?

    :D”
  • 1. hordópali 2009. november 08. 20:17
    „"Több száz munkahelyet mentett meg az az összesen 150 millió forint támogatás, amelyet Gy?r önkormányzata a város mikro- és kisvállalkozásainak nyújt."
    Írta a minap a Győri Közélet.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hídséta a mellrák ellen Győrben

Ugyan nem világították ki a győri Kossuth hidat, a több száz rózsaszín lufival és szalaggal sétálók… Tovább olvasom