Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Kevesebb járat, nagyobb zsúfoltság

A Győr–Veszprém vasút- vonalon a kiszivárog- tatott híreknek megfelelően megszüntettek 5 járatot.
Aki Pannonhalmán nem éri el a fél egyes vonatot, az több mint négy órát is várhat a következőre.
Kis túlzással kimásolhatnánk azokat a mondatokat, amelyeket szeptember-októberben nyilatkoztak nekünk. Igen, praktikus és kényelmi szempontból sem öröm, hogy a Győr–Veszprém útvonalon közlekedő járatok közül öt (szeptember 1-jétől kettő, majd pedig december közepétől három) megszűnt. Zsebedics Attila Pannonhalmáról jár Győrbe dolgozni, elmondása szerint, ha lekési a délután fél egyes vonatot, legközelebb csak a háromnegyed ötössel jöhet a megyeszékhelyre, az azonban már késő...

A Pannonhalmán élő Zsebedics Attilának (és persze mindenki másnak, aki a Győr–Veszprém vonalon vonatozik) hétvégén sincs könnyebb dolga. Marad ilyenkor a busz, amelyen azonban még nagyobb a zsúfoltság, mint eddig, holott idáig sem lehetett nagyon felférni ezekre a járatokra. „Ez van" – mondja mindenki a vonatról leszállók közül, hozzátéve: tiltakozásuk nagyjából ennyit ért. De majd mindegyiknek sietnie is kell tovább, mert a buszcsatlakozás szinte mindig ki van centizve, s nemegyszer egy-két perc miatt lecsúsznak a járatokról.

A vonalat nem számolják fel

A MÁV azzal magyarázta a változást, hogy a megszüntetett vonatokon annyira kevés volt az utas (a járatok kihasználtsága nem érte el a tíz százalékot sem), hogy a vonalak fenntartása semmiképp sem lett volna gazdaságos – sem addig, sem később. Psszel elterjedt a híre annak is, hogy a Győr–Veszprém vonal jövője veszélybe került (magyarán megszüntetik az egészet), de – még ha fáziskéséssel is – a MÁV végül ezt a hírt cáfolta.

A helyzetre egyébként jellemző: a bakonyaljai települések továbbra sem mondtak le arról, hogy műemlékké nyilvánítsák a vonalat, mondván, csak így tudják azt a későbbiekben megmenteni.

Be akarják biztosítani magukat

Frankó Ferenc bakonyszentlászlói polgármester a Kisalföldnek elmondta: vasúttörténeti igazolásokat gyűjtenek ennek alátámasztására. Be akarják biztosítani magukat az érintett sokoró- és bakonyaljai települések azért is, mert a MÁV-val folytatott tárgyalások során egyértelművé vált számukra, hogy saját állomásaik megmentéséért maguknak is tenniük kell. Márpedig az önkormányzatoknak alig van pénzük intézményeik fenntartására, állomásaik meg- és fenntartására nemigen jut sehol.

Kénytelen-kelletlen

A környező községek példája pedig azt mutatja Bakonyszentlászlónak is, hogy ezt komolyan kell vennie. Zircen már nem működik a jegypénztár, s az eddig a veszprémi vonalon dolgozók száma néggyel csökkent a bejelentés óta. Ez a jelen, s azt remélik, nem a kezdet – az öt megszüntetett járatot kénytelen-kelletlen elfogadták, de a megmaradt tizenhéthez ragaszkodnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győr és Sopron is pályázott

A december 31-i határidőig tizenegy város adta be pályázatát az Európa Kulturális Fővárosa címre, köztük van Győr és Sopron is. Akad, ahol konkrét tervekkel álltak elő, máshol inkább a pályázati anyag vastagságával (húszkilós anyaggal) dicsekednek. A megyeszékhely hetven új létesítménnyel és kétezer programmal pályázik az Európa Kulturális Fővárosa címre. Tovább olvasom