Kisalföld logö

2017. 11. 24. péntek - Emma 3°C | 9°C Még több cikk.

Kétmilliárd forint vidékfejlesztésre

Győr környéke - Az „EMVA III-as tengelyből" finanszírozott, vidékfejlesztést szolgáló forrásokra a Pannónia Kincse Leader Egyesülethez tartozó 65 Pannonhalma, Tét és Ikrény környéki településről is lehet pályázatot benyújtani, amelyeket az egyesület munkaszervezete segít, koordinál, valamint első körben ellenőriz és pontoz – tájékoztatott Gönczi Zsolt munkaszervezet-vezető.
A szakember hangsúlyozta: a támogatási kérelmek bírálatakor a közösség által elfogadott helyi vidékfejlesztési stratégiához való illeszkedés lényeges szempont, ezért a pályázók mindenképpen vegyék figyelembe az abban rögzített elvárásokat, lehetőségeket.

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium térségi pénzkereteket határozott meg. A 65 település esetében ez 2013-ig meghaladja a kétmilliárd forintot. Az egyes intézkedésekre a következő összegek jutnak: mikrovállalkozás-fejlesztés – 525.145.868 forint, turizmusfejlesztés – 461.460.025 forint, falumegújítás – 322.174.844 forint, a vidéki örökség megőrzése – 541.524.137 forint, valamint a hátrányos helyzetű települések számára falumegújítás – 22.058.055 forint, gazdaságfejlesztés – 134.831.301 forint.

A jelenlegi pályázati kiírás 2013-ig évente két alkalommal – májusban és októberben – megjelenik. Pályázni addig lehet, ameddig az említett források ki nem merülnek. További részletek a www.pkle.hu honlapon találhatók. Bővebb információ kérhető az info@pkle.hu e-mail címen, illetve a honlapon található telefonos elérhetőségeken.

Olvasóink írták

  • 1. matriné 2008. november 15. 16:53
    „Orbánék uralma alatt majd minden templomot felújítottak, kereszteket állítgattak. Ezek mit akarnak felújítani? Csak nem pártházaikat és kocsmákat! Vagy a szemét és a szennyvíz szállítást? Esetleg a falvakban út építést?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézzel dagasztott, lapáttal vetett

Győrújbarát - Sokan emlegetik nosztalgiával Badics Mihály kiflijét, amely mostanra már csak legenda… Tovább olvasom