Kisalföld logö

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 19°C Még több cikk.

Két év alattiaknak ingyenes a védőoltás

Győr-Moson-Sopron - A két év alatti gyerekek a szülők kérésére is ingyenesen megkapják a pneumoccus elleni védelmet. Az október elsejével elindított új program feltételrendszere az utolsó pillanatban módosult.
A védőoltással csökkenthető a fiatalkori torok-, mandula- és középfülgyulladás előfordulása. A baktérium okozta megbetegedések – köztük súlyosabb esetekben az agyhártya- vagy a tüdőgyulladás és a vérmérgezés – a világon évente több mint 700 ezer kisgyermek halálát okozzák.

Magyarországon már korábban is hozzáférhető volt az oltás, január közepe óta 70 százalékos támogatással lehetett felíratni a fertőzésre különösen fogékony, öt év alatti gyermekek számára.

Az október elsejével bevezetett új programról, amely térítésmentességet is nyújt, egy hónapja számoltunk be részletesen. A szakminisztérium honlapján azonban egy nappal a kezdete előtt új, a korábbiaktól eltérő információk jelentek meg, ezért nem árt pontosítani a szülők számára, hány éves gyerekek milyen feltételekkel kaphatják meg a védelmet.

A fő változás az előzőekhez képest az, hogy ha 2 évesnél kisebb a kisgyermek, elegendő a szülőnek kérnie az ingyenes oltást. (Eddig arról volt szó, hogy a térítésmentesség az 1 év alatti és az 1–2 év közötti, fertőzésre fogékony apróságok esetében vehető igénybe.)

A pneumococcusfertőzés elleni oltóanyag 2 hónapos kortól adható. A teljes védettséget egy több oltásból álló sorozat biztosítja.

A 2 és 5 év közötti, veszélyeztetett kisgyermekek is hozzájuthatnak a védőoltáshoz – s ebben változás nincs – hetvenszázalékos támogatással. Egy oltás ára 16 ezer forint, de életkortól függően akár négy is kell belőle, több részletben.

Az ÁNTSZ augusztusban készített egy felmérést, eszerint megyénkben 785 két év alatti, különösen veszélyeztetett gyermek él. Őket már várja az oltás a háziorvosoknál, sőt, sokan már túl is vannak rajta. A további ingyenes oltásokat a szülőknek kell kérniük a háziorvosoktól, akik ezt feljegyzik és megigénylik a vakcinát. A nagyobbak számára az oltást receptre írják fel, melyet a patikákban kell kiváltani.

fotó
Dr. Beke Ágnes győri háziorvos rendelőjében már több csecsemő megkapta az ingyenes oltást. Képünkön a hároméves Osztronkovics Márk, akinek, ha veszélyeztetett lenne, 70 százalékos támogatással írathatnák fel szülei az oltást. Fotóillusztráció: H. Baranyai Edina
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kavicsbánya, a kárát a falu látja (VIDEÓ)

Győrújfalu - Nem akarnak még több zajt, füstöt, környezetszennyezést, még rosszabb utat és még… Tovább olvasom