Ferenczi József - 2007.10.29. 16:44
A kaszinók hagyományait kívánja feléleszteni a Casino Győr, hogy a társasági élet központja legyen, ahol üzletemberek találkozhatnak egyebek között. Ebből a meggondolásból szervez a kaszinóban klubot, az első klubest november 6-án lesz, ahová a megyeszékhely 25 jeles képviselőjét hívták meg. Városvezetőkkel, a gazdasági élet képviselőivel ezután havonta egy alkalommal, egy csütörtök estén találkoznak a klubtagok, és a későbbiekben azokkal bővülhet a kör, akiket az alapítók ajánlanak majd a klubba.
Mint
Kovács Tamás, a Casino Győr ügyvezető igazgatója tegnap elmondta, a kezdeményezéssel az is szándékuk volt, hogy a klub a gazdasági, társaságszervező feladata mellett jótékonysági célokat is betölthessen. Mindjárt az első alkalommal a klubalapítók játszani is fognak, s nyereményüket jótékonysági célra ajánlják fel. Jelesül arra, hogy Győr önkormányzata színes, bővített kiadványt juttasson el a győri családokhoz, amelyből a szociális ellátás valamennyi igénybe vehető formáját megismerhetik.
Hét éve jelent meg ez a kiadvány először, a szociális ellátórendszerben azóta sok változás történt, nagyon is célszerű annak megújítása. A Casino Győrnek nem ez a mostani lesz az első jótékonyságot is célzó akciója. A kaszinó támogatja a Győri Nemzeti Színházat, a megyeszékhely művészeti iskoláját és a Petz megyei kórháznak 600 ezer forintot juttatott.