Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 5°C | 14°C Még több cikk.

Jelentősen emelkednek a lakbérek

Az eredeti elképzelésekhez képest várhatóan kevésbé drasztikus, de jelentős mértékben emelkednek a győri lakbérek. A mai városi közgyűlés elé kerülő javaslat szerint több rászoruló kaphat támogatást, mint ami a március eleji rendeletkoncepcióban szerepelt.
Idén július 1-jétől nyolcvan százalékkal, jövő július 1-jétől újabb nyolcvan százalékkal, 2006 januárjától a mindenkori öregségi nyugdíjminimum tárgyévre vonatkozó emelésének arányában nő a győri bérlakások bérleti díja – ezt tartalmazza az a rendelettervezet, amelyet ma tárgyal a győri közgyűlés. Az érintettek számára öröm az ürömben, hogy a kétségtelenül jelentős mértékű drágítás sehol sincs ahhoz képest, ami a néhány héttel ezelőtti koncepcióban szerepelt: akkor még egy lépcsőben végrehajtott háromszoros emelésről volt szó.

A március 4-i közgyűlésen aztán a testület a szocialista frakció indítványára elfogadta: a rendelet részleteit úgy kell kidolgozni, hogy a lakbéremelésre két lépcsőben, legkorábban 2004 júliusától és 2005 júliusától kerüljön sor, az előtakarékosságot vállaló fiatal házaspárok terhei ne nőjenek, illetve megfelelő védőháló működjön.

Ezen instrukciónak megfelelően az eredeti elképzelésekhez képest teljesen átdolgozták a lakbér-támogatási modellt, így több rászoruló kaphat segítséget. Eszerint az önkormányzat segítségére jogosult az a bérlő vagy lakáshasználó, akinek háztartásában a havi összjövedelem és a határjövedelem közti különbség a lakbéremelés ötszörösét nem haladja meg.

A határjövedelem az öregségi nyugdíjminimum 220 százaléka egyedül élők esetén; 175 százaléka szorozva a háztartásban élők számával a gyermekét (gyermekeit) egyedül nevelő szülők esetében, az olyan háztartásoknál, ahol tartósan, súlyosan beteg személy él, illetve a kéttagú nyugdíjas családoknál; az öregségi nyugdíjminimum 150 százaléka szorozva a háztartásban élők számával minden más háztartásnál. Kizáró ok ugyanakkor például a saját tulajdonú lakóingatlan, üdülő vagy üdülőtelek (kivéve, ha örökléssel vagy haszonélvezeti joggal terhelten szerezte valaki) , az adófizetési kötelezettség alá eső, három évnél régebben üzembe helyezett gépjármű (kivéve, ha azt súlyos mozgáskorlátozottság vagy egyéb, szakorvos által igazolt egészségkárosodás miatt használják), ha a bérlőnek rendezetlen lakbér-, vagy ivóvíz- és csatornadíj-hátraléka van, illetve ha a lakás hasznosításából jövedelme származik.

A támogatás maximális mértéke a lakbéremelés összegével egyezik meg. Szó van az előtakarékosságot vállaló házaspárok lakbéremelésének kompenzációjáról is.

A rendelet előkészítése és vitája során többször merült fel, hogy az önkormányzatnak nincsenek pontos információi a bérlakásokban élők szociális helyzetéről. Amint a közgyűlés elfogadja a jogszabályt, minden bérlő kap egy „lakbérközlő és tájékoztató" levelet, amelyben a város adatokat kér a lakbértámogatás esetleges megállapításához. A lakásügyi bizottság szerint a hatályba lépés előtt még mindig lehet módosítani a paragrafusokon, ha a levelek feldolgozása után az indokoltnak látszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nyuszi-kupából Tilai-emléktorna

Tilai Lajos, Kunsziget előző polgármestere indította útjára a kistérségi teremlabdarúgó-tornát, amit… Tovább olvasom