Kisalföld logö

2017. 01. 19. csütörtök - Sára, Márió -8°C | -1°C

Játszóterek és autóparkolók félmilliárdból

Győr - Befejeződött a játszótér-fejlesztési program Marcalváros II. területén hétfőn, három játszóhely kiegészítő eszközeinek átadásával. Emellett 20 millió forintból 40 autóparkoló épült. A város az elmúlt 3 és fél évben 500 millió forintot fordított játszóterek építésére, korszerűsítésére.

A játszótérfejlesztés egy időben, de több helyen valósult meg Marcalváros II. területén ez évben. Az Illyés Gyula utca belső udvarában, a Déry Tibor utca zöldterületén és a Kovács Margit úton lévő játszóterek egészültek ki többek között hintákkal, mászókákkal, rugós játékokkal, bébicsúszdával.

A ˝Lakóutcaprogram˝ keretében 40 autóparkoló is épült 20 millió forintból a városrészben, 690 négyzetméteren. A fejlesztéseket hétfőn ünnepélyesen adta át a lakótelep lakóinak, gyerekeinek Borkai Zsolt polgármester és Horváth László önkormányzati képviselő.

A Marcalváros II. lakótelep területén a tegnap átadott játékokkal befejeződött az idei játszótéri program. Fotó: Krizsán Csaba
A Marcalváros II. lakótelep területén a tegnap átadott játékokkal befejeződött az idei játszótéri program. Fotó: Krizsán Csaba

Az átadáson Borkai Zsolt többek között elmondta, a ˝Lakóutcaprogramra˝ 3 és fél milliárd forintot költött és költ a város. Marcalváros II-n többek között megújult a Borsos Miklós utca aszfaltburkolata, amelybe sebességcsökkentőket építettek be. Egyben két utca megsüllyedt kövezetét is rendbe tették.

Galéria! Fotók: Krizsán Csaba


Győrben a jogszabályoknak megfelelően ez év tavaszára a Komszol leszerelt minden korszerűtlen játszóteret. A két és fél éve felgyorsult program eredményeként ez év közepéig 14 helyen, 20–20 millió forint értékű játszópark, 42 helyen pedig 4–4 millió forint értékű játszóhely épült a városban. Év végéig még három játszópark építésére 55 millió, míg 15 játszóhely kialakítására 45 millió forintot fordít, illetve részben már fordított a város. Ennek megfelelően a korábbiakkal együtt összesen 85 biztonságos, minősített közösségi hely lesz a megyeszékhelyen. Az önkormányzat a programra összesen mintegy 500 millió forintot költött.

 

Olvasóink írták

  • 1. alkutya111 2009. szeptember 15. 08:36
    „T.
    Polgármester Úr!
    Kedves Zsolt !
    Gratulálunk és megköszönjük a győri lakók nevében is azt, amit a város élhetőbbé tételéért tettek 2009.-ben.
    Amire még kíváncsiak lennénk, hogy az általad említett játszótér felújítások 500MFt-os keret mennyire lesz betartva. Az aggályunkat az motiválja, hogy a KOMSZOL már több ízben vitt a "Közgyűlés" elé un. pótköltség-vetési igényt, amit meg is kapott.
    A kérdésünk az, hogy az 500MFt elég lesz, vagy lesz még ezen összegnek pótköltségvetési kiegészítése?
    Kérdés az is, hogy ha nem lesz elég, akkor annak mi az oka?
    Mindezeket azért kérdezzük, mert tendenciát látunk a pótköltségvetések beadásának és megítélésének.
    A hírek szerint a Barátságparki beruházás során sem jön ki a KOMSZOL a +10%-al kalkulált összegből.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ünnepel a ˝vizesek˝ iskolája

Idén ünnepli alapításának ötvenedik évfordulóját a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, Középiskola és Kollégium. Tovább olvasom