Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 7°C | 10°C Még több cikk.

Iszonyú párbeszéd a cséri halott babáról

Lejátszották a szakértők előtt azt a hangfelvételt, amin a vécébe fulladt baba családjának hívásait rögzítette a szombathelyi mentő.

A Győri Törvényszéken elhangzott: az anya beszámítható volt, legfeljebb kábult. A beledi önkormányzat megoldotta a gordiuszi csomót és az anyagi helyzete miatt utazásra képtelen családot elvitte Győrbe.

A bíróság visszahelyezhette a tárgyalást a törvényszék székhelyére Győrbe. A vádlottak padján továbbra is egy anya ül, aki a babáját angol WC-n ülve szülte meg, valamint férje és anyósa, akikkel együttesen sem jutottak el odáig, hogy a vízbe pottyant babát kivegyék.

Kedden nem dőlt meg a szakvélemény: az anya beszámítható volt s legfeljebb az eszméletlenséghez vezető első szinten – a kábultságon – lehetett a szülés idején.

A bíróság lejátszotta azt a három felvételt, amit a szombathelyi mentő diszpécserszolgálata rögzített. Az első még normális mederben indul, aztán elszabadul a pokol és már tudjuk: a háttérben meghal egy kisbaba.

„Jó napot kívánok, a feleségem szülni fog, fájdalmai vannak" – kezdte a férj. Néhány adatot egyeztetnek, megy a mentő. Öt perccel később a férj ingerültebben telefonál:

„Küldik már azt a mentőt?" „Uram, öt perce telefonált (...)." „Már szédül, már rosszul van. Szerintem már ki is jött belőle a baba." „Na jó, akkor hol van az a gyerek most?"
„Nem tudom, a feleségem fel sem kel a WC-ről." „A felesége a WC-n ül?!" „Igen." „Na akkor nézze meg gyorsan..." „Dehogy nézem, ne is idegesítsen engem ilyesmivel!" „De nézze meg, hogy mit csinál most a felesége." „Ott van az édesanyámmal." (...) „És ővele nem tudok beszélni?" (A férj magyaráz telefonnal a kezében.) „Mi van a feleségével pillanatnyilag?" „Most eszméletlen." „Eszméletlen a felesége?!" „Igen (...), nem tud semmit kommunikálni." „Fekszik, vagy, ül vagy mit csinál?" „Hát ül a WC-n fekve." „Mindjárt ott van a kocsi, uram. És sír a gyerek, vagy hogy van?" „Nem sír semmit, csönd van itt."

Tíz perccel később már Szombathely hívja az apát. „Nem tudnak ott nekik segíteni valamit, hogy a kisgyereket ki lehetne onnan venni? A WC-t nem tudják szétszedni?" „Hogyhogy szétszedni?" „Hát hogy állítólag a kisgyerek be van oda szorulva. (...) Milyen WC ez?" „Ilyen sima lehúzós." „Tessék mondani, csavaros a talpa, vagy hogy van ez rögzítve?" „Nem tudom, nem a miénk a ház, egy osztráké." „Ön az édesapa?" „Igen." „Nem tud ott nekik segíteni?" „Én nem tudok odamenni, mert rosszul leszek." „És a mama?" „Ő itt van." „Esetleg az tudna segíteni a kollégáknak, hogy most mi van?" (Az anyós átveszi a telefont, a mentő köszön neki.) „Mondják a kollégáim, hogy be van szorulva a kisgyerek a WC-be." „Igen" (szenvtelenül hangzik a válasz). „Hölgyem, nem tudnának ott neki esetleg segíteni, hogy ne legyen a WC-n belül, vagy hogyan van ez megoldva?" (Egyszerű angol WC-ről beszélünk.) „Én nem is tudom, hogy milyen helyen van az ott." „Esetleg le lehetne csavarozni?" (egy férfi beleszól, erre az anyós): „Azt mondja hogy teljesen le van rögzítve." „Ja értem, akkor azért most gondolkodjanak, hogy hogyan tudnák azt onnan valahogyan kicsavarozni (...). Mindjárt segítenek a kollégák." „Jó, viszonthallásra!" – zárja az asszony a beszélgetést.

A kis Gy. Edina előtte egy-két percig, a szakértő szerint akár öt-tíz percig fuldokolhatott s nem volt olyan születési rendellenessége, ami miatt ne élhetett volna. A héten elhangzanak a perbeszédek, hamarosan ítélet várható.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beatünnep Illés 50 - Kedvezményes jegyvásárlás a Kisalföld irodáiban!

A Kisalföld hűségkártyával 490 forint kedvezménnyel válthatnak belépőjegyet olvasóink, többféle… Tovább olvasom