Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Hétköznapi lesz a Mikulás-ünnep

A „győri Mikulás” ingerült: idei ünnepe nem olyan lesz, mint amilyenhez a gyerekek hozzászoktak.
A „győri Mikulás" ingerült: idei ünnepe nem olyan lesz, mint az eddigiek, mint amilyenhez a gyerekek hozzászoktak. Kényszerűségből hétköznapra jutnak a színházi előadások, s azokon csak feleannyi lurkó vehet részt, mint tavaly...

Első mérgében azt mondja Farkas Imre: elege lett, hogy minden évben kínlódni-veszekedni kell a Mikulás-ünnep miatt. Nem bírja, abbahagyja. Tavaly se mentek simán a dolgok, szerencsére ebből a gyerekek semmit sem vettek észre.

Idén folytatódott a Mikulás „kálváriája": megtudta, csak hétköznapra kaphatja meg a színházat, mert vasárnap foglalt, nyugdíjas-előadás lesz. Hétköznap viszont a gyerekek óvodában, iskolában vannak, a szülők dolgoznak, az előadásokat csak késő délutánra lehet tenni. Ebbe az időszakba nem fér kettőnél több előadás – a tavalyi háromezer helyett ezerötszáz gyereknek.

Birodalom alakult tizenöt év alatt

Farkas Imre győri szabómester 1989 óta „mikuláskodik", akkoriban még a Balázs Béla-iskolába hívták műsoros-ajándékos találkozóra a gyerekeket. Aztán kialakult a Mikulásbirodalom, alapítvánnyá nőtte ki magát, állandó és hűséges támogatókra talált, kicsinek bizonyult az iskolai aula. 1995 óta a színházban vannak az ünnepi előadások. Farkas Imre agilis ember, bántás nélkül akár megszállottnak is mondhatjuk – sokan, illetékes helyeken így is könyvelik el. Azt mondja: kész, abbahagyja. Pedig dehogy. A gyerekek miatt nem teheti, nem tudja megtenni. Az előadások a színházban december 5-én, hétfőn délután 4, illetve 6 órakor kezdődnek. Készül a műsor, a közreműködők a napokban megkapják a szereposztást.

Azért azt nagyon szeretné tudni Farkas Imre: valóban szükség van-e rá, hogy december elején Mikulásként napokig járja az óvodákat, iskolákat, idősek szociális intézményeit, s gyerekek leveleinek ezreit válaszolja meg önkéntes segítőivel...

Minden évben inkább nyűg a győri színháznak

Inkább nyűgöt, semmint örömet jelentenek a Mikulás-napi előadások, mondja kérdésünkre Korcsmáros György, a Győri Nemzeti Színház igazgatója. A színház szigorúan költségvetési intézmény, bevételorientált, teljesítenie kell programját. A Mikulás-rendezvényre a bérbeadásból legfeljebb 500 ezer forintra lehet számítani. Az idei évad amúgy is meglehetősen feszített. A színidirektor szerint a Mikulás-előadásokra december 6-ra szólt a kérelem, ehelyett ajánlotta fel december 5-ét. Korcsmáros György megjegyzi, nehéz lenne róla, aki gyermekszínházi igazgató is volt, azt feltételezni, hogy nem tartja fontosnak a gyerekeket. A színház több száz előadást rendez számukra, s inkább ezek résztvevőiből, nem a Mikulás-rendezvényre hívottakból lesz a jövő színházlátogatója...

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sziget elmúlt száz éve

Sziget száz éve Győr városához tartozik. Ez alkalomból ünnepséget rendeztek a Szent Rókus-… Tovább olvasom