• 8505 számú út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86-os főútról megközelíthető)
• 1409 Rajka-határ
• 8623. j. út Egyházasfalu – Szakony között
• 8603 számú út Jobaháza Mihályi között
• 85117 számú út Kapuvár Öntésmajor között
• 8602 Sopronnémeti – Magyarkeresztúr
• 8505 számú út Albertkázmérpuszta – Mosonszolnok
• 8509 számú út Kóny-Bősárkány
• 8528 számú út Rábcakapi – Tárnokréti
• 8507 számú út Jánossomorja - Országhatár
• 8508 számú út Jánossomorja-Várbalog
A havas útszakaszok járhatósága folyamatosan javul.
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
A lakosság figyelmét továbbra is felhívnánk, hogy az utazások megkezdése előtt tájékozódjanak az időjárási körülményekről, az utak állapotáról, esetleges lezárásokról. Minden esetben a téli időjárásnak megfelelően készítsék fel járműveiket, valamint vegyék figyelembe a téli útviszonyokat.
12.12 - A Közút az 1409-es jelű út Rajka határ vezető szakaszát, illetve a 8505-ös jelű mellékút az 1-es főút és Mosonszolnok közötti szakaszát ismét járhatóvá tudta tenni.
Így már nincs járhatatlan út Győr-Moson-Sopron megyében, a közlekedés feltételei folyamatosan javulnak. Szakembereink és munkagépeink ugyanakkor továbbra is azon dolgoznak, hogy a közlekedők még biztonságosabb körülmények között autózhassanak.
11.20 - Csütörtökről péntekre virradó éjszaka a GYŐR-SZOL Zrt. a fizető parkoló hálózat beállóiban végzett hó eltakarítást.
A csütörtök éjszakai újabb havazás kezdődött, ezért a GYŐR-SZOL Zrt. éjjel ismételten megkezdte a hidak és felüljárók, tömegközlekedési útvonalak, buszmegállók, parki átvezető utak, járdák és terek síkosság mentesítését. A lakóutcákban hó ekézési feladatokat kellett megoldani.
Hajnalban a tömegközlekedési útvonalak sózása volt aktuális munka
Külön megerősített személyi állomány, összesen több mint 60 fő végzi Győr város lakótelepein, valamint a belváros területén, a kereszteződésekben lévő gyalogos lelépők és gyalogos átkelőhelyek hó eltakarítását.
10.57 - A Magyar Közút a fertőszentmiklósi üzemmérnökségének területén a 8623-as számú utat Egyházasfalu és Szakony között ismét járhatóvá tudta tenni.
Ugyanakkor ezen a szakaszon egyelőre még téliesebbek az útviszonyok, folyamatosan dolgoznak a még biztonságosabb közlekedési feltételek biztosításán, illetve az út szélesítésén is.
10.30 - Megyénk hivatásos tűzoltó egységeit bérmunkákhoz riasztották több alkalommal, káreseti riasztás nem történt a megyében.
Az utak állapota javult, a közútkezelő szakemberei folyamatosan végzik a takarítási, sikosságmentesítési munkákat - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelem.
Megyénkben a főutakon forgalomkorlátozás nincs érvényben.
Hófúvások miatt lezárt utak:
• 8623 számú út Egyházasfalu Szakony között (Egyházasfalu 84-es főútról megközelíthető)
• 8505 számú út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86-os főútról megközelíthető)
• 1409 Rajka-határ
Nehezen járható jégbordás szakasz:
• 85 számú út Kapuvár- Fertőendréd
Nehezen járható havas szakaszok:
• 8603 számú út Jobaháza Mihályi között
• 85117 számú út Kapuvár Öntésmajor között
• 8505 számú út Albertkázmérpuszta - Mosonszolnok
• 8509 számú út Kóny-Bősárkány
• 8528 számú út Rábcakapi – Tárnokréti
• 8507 számú út Jánossomorja - Országhatár
• 8508 számú út Jánossomorja-Várbalog
Nehezen, egy nyomon járható út:
• 8602 Sopronnémeti - Magyarkeresztúr
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
A lakosság figyelmét továbbra is felhívnánk, hogy az utazások megkezdése előtt tájékozódjanak az időjárási körülményekről, az utak állapotáról, esetleges lezárásokról. Minden esetben a téli időjárásnak megfelelően készítsék fel járműveiket, valamint vegyék figyelembe a téli útviszonyokat.
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) a kényszervárakozó tehergépjármű vezetők, illetve a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek, folyamatos ügyeletet tartanak. Máltai Szeretetszolgálat Kópházánál osztott a kamionosoknak élelmet és teát.
A hatékonyság érdekében igazgatóságunk is mérlegelte a megyében kialakult helyzetet, így a Győr daru, valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat műszaki mentéshez Beled térségében avatkozik be.
Hófúvások miatt lezárt utak:
• 8623 számú út Egyházasfalu Szakony között (Egyházasfalu 84-es főútról megközelíthető)
• 8505 számú út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86-os főútról megközelíthető)
• 1409 Rajka-határ
• Nehezen járható jégbordás szakasz:
• 85 számú út Kapuvár- Fertőendréd
Nehezen járható havas szakaszok:
• 8603 számú út Jobaháza Mihályi között
• 85117 számú út Kapuvár Öntésmajor között
• 8505 számú út Albertkázmérpuszta - Mosonszolnok
• 8509 számú út Kóny-Bősárkány
• 8528 számú út Rábcakapi – Tárnokréti
• 8507 számú út Jánossomorja - Országhatár
• 8508 számú út Jánossomorja-Várbalog
Nehezen, egy nyomon járható út:
• 8602 Sopronnémeti - Magyarkeresztúr
A megyei műveletirányítási ügyeletre érkeztek a bejelentések árokba csúszott, úttesten keresztbe fordult, hóban elakadt járművekről. Összesítve, a február 14-ei nap során az úttesten forgalmi akadályt képezve elakadt, illetve árokba csúszott 4 db személygépkocsi, 19 db tehergépjármű, 6 db egyéb jármű. Az úttesten elakadva forgalmi akadályt képező, illetve a hó fogságában rekedt járműveket a tűzoltók a helyszínre érve kivontatták.
A téli rendkívüli időjárás okozta balesetek felszámolásában a hivatásos tűzoltóságok mellett jelentős szerepet vállaltak az önkéntes tűzoltó egyesületek is. A megyénkben működő önkéntes tűzoltó egyesületek 6 egyesület (Nagylózs, Fertőrákos, Réde, Veszprémvarsány, Hegykő, Bősárkány) vesz részt a településükön folyó mentési munkálatok végrehajtásában.
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
A lakosság figyelmét felhívnánk a téli időjárás, a rendkívüli hideg és a jelentős havazás veszélyeire, a közlekedési eszközök biztonságos felkészítésére, a nem szükségszerű utazások, útra kelések mellőzésére.
8.20 - Buszközlekedés - A megyében a helyzet normalizálódott, minden járat közlekedik, de néhány perces késések előfordulnak.
Sopron:
• Agyagosszergény a fertőendrédi elágazótól nem megközelíthető , ezért a járatok a Kapuvár felőli bejáró úton közlekednek
Kapuvár:
• a közlekedést nehezíti, hogy Vadosfa, Vica között az út egy nyomsávban járható
További hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
7.50 - A kisalfold.hu facebook oldalán osztotta meg olvasónk az alábbi képet. Gratulálunk! :)
![]() |
| Beled, Glóbusz játszótér |
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
![]() |
| Fotó: Tudósító |
![]() |
| Fotó: Tudósító |
M1 autópályáról a 86-os számú főútra a kamionok is lehajthatnak, a 86-os főút két sávon járható. A 8611. számú uat lezárták, a két sávra történő tisztítás idejére, várhatóan a hajnali órákig.
Utak állapota:
Az előző jelentés (19:00 órás) óta változás történt:
- 6 db Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakasz, 34 db hófúvásos szakasz
A közútkezelő folyamatosan tisztítja és szélesíti az érintett útszakaszokat.
A határon feltorlódott tehergépjárművek a 17 órás határnyitás után a tervszerű forgalomirányításnak köszönhetően folyamatosan közlekedhetnek, a teherforgalomban a megye útjain fennakadás nincs.
Hófúvások miatt lezárt utak
1. 1409-es jelű út Rajka határ
2. 8505-ös jelű út az 1-es főút–Mosonszolnok között
3. 8606-os jelű út Magyarkeresztúr–Vadosfa között
4. 8623-as jelű út Egyházasfalu–Újkér–Szakony között
5. 8625-ös jelű út Egyházasfalu–Nemeskér–84-es főút között
6. 8627-es jelű út Fertőszentmiklós–Lövő között
A lezárt utak hálózati szerepe nem jelentős. A havazás megyénkben települést nem zárt el. Az utak járhatóak.
20.00 - A katasztrófavédelem közleménye
Győr, Sopron, Kapuvár, Mosonmagyaróvár térségében a havazás megszűnt, Győr, Sopron, Kapuvár, Mosonmagyaróvár térségében enyhe szél, csökkenő szél intenzitás jellemző.
Lezárt utak:
M1 autópályáról a 86. főút lehajtóját nem használhatják, valamint a Lébényi lehajtó Bősárkány irányában lezárásra került. Belednél a 86-os számú főút Páli irányában két sávon járható a kamionforgalom részére is.
A 8611. sz. út lezárásra kerül a kamionok részére a két sávra történő tisztítás idejére. Személygépkocsik és az autóbuszok közlekedése engedélyezett.
Lövőnél 84-es főúton kb. 50 kamion várakozott, 16:30-tól, valamint 17:30-tól kb. 25-25 kamiont engedték szakaszosan. Jelenleg a 84-es főúton a forgalom két irányban halad, fennakadás nincs, forgalom folyamatos.
Páliban 16:30-kor kb. 40 kamiont engedték át Vas megye irányába, 17:00 órára elhagyták a megyehatárt, jelenleg a 86-os főúton fennakadás nincs.
Utak állapota:
Fertőszentmiklós üzemmérnökség területén:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 5 db
• 8623. számú út Egyházasfalu Szakony között (Egyházasfalu 84sz főútról megközelíthető)
• 8625. számú út Nemeskér – 84sz főút között
• 8627. számú út Fertőszentmiklós-Lövő között (84, 85 sz. út felől megközelíthető)
• 8608. számú út Himod Mihályi között (Kapuvár Vitnyéd felől járható)
• 8526. számú út Balf Fertőrákos között
Csorna üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 6 db
• 8423. számú út Bágyogszovát Rábapordány között (Bágyogszovát a 85sz főútról megközelíthető)
• 8606. számú út Magyarkeresztúr – Vadosfa (Magyarkeresztúr a 8606. út Potyond felöl közelíthető meg, Vadosfa pedig a 8607. Mihályi felöl közelíthető meg).
• 8427. számú út Páli - Edve (Edve, Vásárosfalu felöl 8428. út felöl közelíthető meg.)
• 8604. számú út Szil Vág között
• 8605. számú út Mihályi – Magyarkeresztúr (Csorna Jobaháza Beled felől megközelíthető)
• 8607. számú út Páli-Vadosfa (Beled felől megközelíthető)
Mosonmagyaróvár üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 2db
• 8505.számú út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86-os számú főútról megközelíthető)
• 1409 számú út Rajka-határ
Csornai Üzemmérnökség területén:
Hófúvásos szakaszok: 14 db
• 8417. számú út Enese Rábacsécsény között
• 8419. számú út Tét Rábacsanak között
• 8603. számú út Jobaháza Mihályi között
• 8611. számú út Kapuvár Kisfalud között
• 8611. számú út Rábakecöl Kenyeri között
• 8515. számú út Szárföld Osli között
• 85117. számú út Kapuvár Öntésmajor között
• 8513. számú út Csatári Maglóca között
• 8513. számú út Csatári –Acsalag
• 8514. számú út Veszkény Kapuvár között
• 8609. számú út Szilsárkány Bogyoszló között
Nehezen, egy nyomon járható utak:
• 8602 Sopronnémeti-Magyarkeresztúr (Sopronnémeti a 8604. út Szil és Rábatamási felöl megközelíthető meg
• 8425 Szany Vág között (Vág Beled felől, Szany Rábaszentandrás felől megközelíthető)
• 8601 Babót Bogyoszló között (Babót Kapuvár felől, Bogyoszló Csorna felől közelíthető meg)
Mosonmagyaróvári Üzemmérnökség területén:
Hófúvásos szakaszok: 17 db
• 86.sz főút Jánossomorja-Mosonmagyaróvár
• 8505. Albertkázmérpuszta - Mosonszolnok
• 1406. Máriakálnok-Halászi
• 1404. Lipót-Darnózseli
• 8509. Kóny-Bősárkány
• 1401. Halászi-Mosonmagyaróvár
• 8511. Maglóca-Barbacs
• 8528.. Rábcakapi – Tárnokréti
• 1407. Halászi-Dunasziget
• 1409. Rajka - Országhatár
• 1408. Mosonmagyaróvár-Feketeerdő
• 1405. Halászi-Püski
• 1403. Kimle-Novákpuszta
• 8501. Öttevény-Mosonszentmiklós
• 8417. Enese-Bezi
• 8507. Jánossomorja - Országhatár
• 8508. Jánossomorja-Várbalog
Fertőszentmiklósi üzemmérnökség területén:
Hófúvásos szakaszok: 3 db
-85. számú út Kapuvár- Fertőendréd
-8614. számú út Cirák- Dénesfa- Répceszemere
-8618. számú út Iván-Simaság
A hivatásos tűzoltó egységeket műszaki mentésekhez 16 alkalommal riasztották a késő délutáni adatok alapján.
Az úttesten elakadva forgalmi akadályt képező, illetve a hó fogságában rekedt járműveket a tűzoltók a helyszínre érve kivontatták.
A téli rendkívüli időjárás okozta balesetek felszámolásában a hivatásos tűzoltóságok mellett jelentős szerepet vállaltak az önkéntes tűzoltó egyesületek is. A megyénkben működő önkéntes tűzoltó egyesületek 6 egyesület (Nagylózs, Fertőrákos, Réde, Veszprémvarsány, Hegykő, Bősárkány) vesz részt a településükön folyó mentési munkálatok végrehajtásában.
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság 2013. február 14-én 17.00 órától a Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, Sopron, Kópháza határátkelőkön a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását feloldotta. A határátkelés folyamatos.
A határátkelőkön átlépő 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek az M1-es autópálya 86-os számú főút lehajtónál nem térhetnek le, azt nem használhatják. Csorna az M1 – 85-ös számú főút használatával közelíthetik meg.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a kényszervárakozó tehergépjármű vezetők, illetve szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek, folyamatos ügyeletet tartanak. Máltai Szeretetszolgálat Kópházánál osztottak a kamionosoknak élelmet és teát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat citrom riasztást tart még érvényben hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron.
Az utak járhatóak, a téliesek az útviszonyokat ezeket vegyék figyelembe, valamint minden közlekedőnek felhívjuk a figyelmét a fokozott elővigyázatosságra!
19. 30 - Itt van útzár
Győr-Moson-Sopron megyében folyamatosan szabadítja fel a Magyar Közút a korábban hóátfúvások miatt lezárt utakat, Útinform szolgálatunk 19.15 órai összesítés alapján az alábbi alsóbbrendű utakon van még érvényben útzár:
1. 1409-es jelű út Rajka és a határ között
2. 8505-ös jelű út az 1-es főút–Mosonszolnok között
3. 8526-os jelű út Balf–Fertőrákos között
4. 8606-os jelű út Magyarkeresztúr–Vadosfa között
5. 8623-as jelű út Egyházasfalu–Újkér–Szakony között
6. 8625-ös jelű út Egyházasfalu–Nemeskér–84-es főút között
7. 8627-es jelű út Fertőszentmiklós–Lövő között
17. 35 - A havazás megyénkben települést nem zárt el
Győr-Moson-Sopron megyében a járhatatlan utak száma 31-ről 19-re csökkent. A közútkezelő munkagépeket csoportosított át más megyékből.
Jelenleg: már csak 19 útszakasz járhatatlan
Fertőszentmiklós üzemmérnökség területén:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok:
• 8623 Egyházasfalu Szakony között (Egyházasfalu 84-es főútról megközelíthető)
• 8625 Nemeskér – 84-es főút között
• 8627 Fertőszentmiklós-Lövő között (84, 85 sz. út felől megközelíthető)
• 8645 Kópháza Harka között (Sopron felől megközelíthető)
• 8621 Vitnyéd Csapod között (Fertőszentmiklós felől járható)
• 8603 Gyóró Mihályi között (Kapuvár, Vitnyéd felől járható)
• 8608 Himod Mihályi között (Kapuvár Vitnyéd felől járható)
• 8525 Nagycenk Hidegség között
• 8526 Balf Fertőrákos között
• 8629 Pereszteg 84-es főút között (Pereszteg a 85sz főút felől megközelíthető)
Csorna üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok:
• 8423 Bágyogszovát Rábapordány között (Bágyogszovát a 85sz főútról megközelíthető)
• 8606 Magyarkeresztúr – Vadosfa (Magyarkeresztúr a 8606. út Potyond felöl közelíthető meg, Vadosfa pedig a 8607. Mihályi felöl közelíthető meg).
• 8427 Páli - Edve (Edve, Vásárosfalu felöl 8428. út felöl közelíthető meg.)
• 8604 Szil Vág között
• 8605 Mihályi – Magyarkeresztúr (Csorna Jobaháza Beled felől megközelíthető)
• 8607 Páli-Vadosfa (Beled felől megközelíthető)
Mosonmagyaróvár üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok:
• 1501.sz.út Hegyeshalom-Bezenye között (Bezenye a 150sz főútról megközelíthető, Hegyeshalom az 1 számú főút felöl megközelíthető)
• 8505.sz út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86sz főútról megközelíthető)
• 8503.sz.út Markotabödöge-Fehértó között (Fehértó Bezi felől megközelíthető)
A hatékonyság érdekében a katasztrófavédelem is mérlegelte a megyében kialakult helyzetet, így a Győr daru, valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat műszaki mentéshez Beled térségében avatkozik be. A rendőrség közreműködésével a 86-os számú főúton Répcelak irányából konvojokban a 8611-es számú útra terelnek Kapuvár felé, Páli irányából egyirányúsítva engedik a teherforgalmat Répcelak irányába. Lövő irányából 16:30-tól szakaszosan engedik a 84-es főúton a forgalmat Hegyfalu irányába.
A hivatásos tűzoltó egységeket műszaki mentésekhez 16 alkalommal riasztották a késő délutáni adatok alapján.ű
Az úttesten elakadva forgalmi akadályt képező, illetve a hó fogságában rekedt járműveket a tűzoltók a helyszínre érve kivontatták.
A téli rendkívüli időjárás okozta balesetek felszámolásában a hivatásos tűzoltóságok mellett jelentős szerepet vállaltak az önkéntes tűzoltó egyesületek is. A megyénkben működő önkéntes tűzoltó egyesületek 6 egyesület (Nagylózs, Fertőrákos, Réde, Veszprémvarsány, Hegykő, Bősárkány) vesz részt a településükön folyó mentési munkálatok végrehajtásában.
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság 2013. február 14-én 17.00 órától a Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, Sopron, Kópháza határátkelőkön a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását feloldotta.
A határátkelőkön átlépő 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek az M1-es autópálya 86-os számú főút lehajtónál nem térhetnek le, azt nem használhatják. Csorna az M1-85. számú főút használatával közelíthetik meg.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről, a rendőrségi forgalomirányítást minden esetben vegyék figyelembe.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a kényszervárakozó tehergépjármű vezetők, illetve szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek, folyamatos ügyeletet tartanak. Máltai Szeretetszolgálat Kópházánál osztottak a kamionosoknak élelmet és teát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat citrom riasztást tart még érvényben hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron.
Az utak járhatóak, a téliesek az útviszonyokat ezeket vegyék figyelembe, valamint minden közlekedőnek felhívjuk a figyelmét a fokozott elővigyázatosságra!
Csak a téli időjárásnak műszakilag megfelelően felkészített járművekkel induljanak útnak és mielőtt elindulnak, tájékozódjanak az aktuális és várható időjárásról, az utak állapotáról.
17. 13 - A határon nincs korlátozás
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság február 14-én 17.00 órától a Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, Sopron, Kópháza határátkelőkön a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását feloldotta.
A határátkelőkön átlépő 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek az M1-es autópálya 86-os számú főút lehajtónál nem térhetnek le, azt nem használhatják.
Az útba indulók - elsősorban a kamionok vezetői - tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről olvasható a közleményben.
16. 54 - Küzdenek a hóval
| Videó: Oxygen Hírügynökség |
16. 41 - Cudar a helyzet a 85-ös főúton Pereszteg és Fertőszentmiklós között
Hetvenkét munkagép dolgozik a megyében
– A havazás és az erős szél okozta hóátfúvások megnehezítették a hókotrók munkáját. Győr-Moson-Sopron megyében csütörtökön hetvenkét munkagép dolgozott az utak felszabadításán – közölte a Kisalfölddel Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút szóvivője. – Az időjárási viszonyok délutánra enyhültek, ennek eredményeképpen harminckettőről tizenkilencre csökkent a még lezárt mellékútvonalak száma. Az útfelszabadítási munkák folyamatosan haladnak.
16. 16 - Normalizálódik a buszközlekedés megyénkben
Fokozatosan normalizálódik a helyzet a Kisalföld Volán vonalain, de még mindig vannak megközelíthetetlen települések, és egyórás késések is előfordulhatnak - közölte honlapján a társaság.
A tájékoztatás szerint Albertkázmérpusztára, Beledre, Edvére, Öntésmajorba, Páliba, Tőzeggyármajorba, Vadosfára, Vágra, Vicára, Zsebeházára nem járnak a buszok. A 86-os főút Szil és Répcelak között járhatatlan, a Sopronból induló vagy oda érkező buszok nem tudják megközelíteni Fertőrákost, így csupán Sopronkőhidáig járnak.
Ismét bejutnak a buszok dél felől Mecsérre, az Iván-Újkér, a Csapod-Fertőszentmiklós, a Bősárkány-Acsalag-Földsziget, a Sobor-Rábaszentandrás-Szany és az Iván-Répceszemere szakaszon viszont továbbra sem közlekednek a távolsági járatok.
A 85-ös főúton busszal közlekedőknek jelentős - 30-60 perces - késéssel kell számolniuk.
Veszkény-Kapuvár között, 85-ös főút
15. 45 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
Az erőinket a téli időjárás kialakulásával átcsoportosítottuk, így a győri darut, valamint a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat Belednél hajtják végre a műszaki mentés. A rendőrség közreműködésével a 86-os számú főúton Répcelak irányából konvojokban engedik el a teherforgalmat, melyet a 8611-es számú útra terelnek Kapuvár felé.
Csornán, a 85. számú főúton a 86. számú főúti körforgalomnál a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó nehéz tehergépjármű forgalmat a 86–os számú főútra nem engedik rá.
A havazás megyénkben települést nem zárt el.
14:30-tól továbbra is fenntartja a Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, valamint Sopron és Kópháza határátkelőkön a 7,5 t. össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását. Ez alól kivételt képeznek azon járművek, melyek útvonala nem érinti 85, 86 számú főútvonalakat, valamint ezek alá besorolt alsóbbrendű utakat. Szintén nem érinti a korlátozás, azon gépjárműveket, melyek úti célja Csorna, Kapuvár, Sopron.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a kényszervárakozó tehergépjármű vezetők, illetve szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek, folyamatos ügyeletet tartanak. Máltai Szeretetszolgálat Kópházánál osztottak a kamionosoknak élelmet és teát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat citrom riasztást tart még érvényben hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron.
Az utak járhatóak, a téliesek az útviszonyokat vegyék figyelembe, valamint minden közlekedőnek felhívjuk a figyelmét a fokozott elővigyázatosságra!
Csak a téli időjárásnak műszakilag megfelelően felkészített járművekkel induljanak útnak és mielőtt elindulnak, tájékozódjanak az aktuális és várható időjárásról, az utak állapotáról.
13.45 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
A Kisalföld Volán Zrt és GySEV Zrt megállapodása értelmében Répcelak- Beled – Csorna viszonylatban a személyszállító vonatokon a autóbuszbérleteket érvényes utazási igazolványként elfogadják vagyis autóbuszbérlettel lehet a vonaton utazni.
• A 86-os út Szil – Répcelak között lezárva
Győr helyközi:
• Mecsér és az M1-es közötti út járhatatlan, Mecsér megközelítése a szigetközi járatokkal lehetséges
Sopron helyközi:
•a 84-es főút Lövőn át Simaságig járható
•a 85-ös főúton jelentős késéssel (60-90 perc) közlekednek az autóbuszok
•Zsira felé megindult a közlekedés, de az autóbuszjáratok Undra nem térnek be
•Sopronkőhida és Fertőrákos között akadozik a közlekedés
•Iván – Újkér között nem járnak az utóbuszok
•Csapod – Fertőszentmiklós között nem járnak az utóbuszok
•Fertőszentmiklós - Kapuvár viszonylatában megindult a közlekedés
•az Ágfalvára közlekedő járatok vasúti baleset miatt Sopron város belterületén kerülő úton közlekednek
Mosonmagyaróvár helyi-helyközi:
•Albertkázmérpusztára nincs autóbuszközlekedés
•10-15 perces késéssel közlekednek az autóbuszjáratok
Csorna helyközi:
•Bősárkány-Acsalag-Földsziget útvonal járhatatlan
•Szil, Páli, Vág, Beled, Zsebeháza települések autóbusszal nem elérhetők
•Sobor – Rábaszentandrás - Szany között nem közlekednek az autóbuszjáratok
Kapuvár helyközi:
•Iván-Répceszemere között nem járnak az autóbuszok
•Vadosfa, Vica, Edve telepüklésekre nem közlekedünk
•Beled, Rábakecöl csak kerülő úton érhető el
•a Mihályiból, Himodról Répcelekra közlekedő járatok nem indulnak
•Osli csak Veszkény felől megközelíthető
•Öntésmajor, Tőzeggyármajor nem megközelíthető
13.10 - A fény a (hó)alagút végén: már nem várható sok hó, a hófúvás is szűnni kezd
| Csütörtökön jelentős mennyiségű friss hóra már nem kell számítani, és délutántól a hófúvás is szűnni kezd - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez eljuttatott figyelmeztető előrejelzésében. Jelenleg öt megyében - Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Zala és Somogy - másodfokú figyelmeztetés van érvényben az erős hófúvás miatt. Ott a szél magas hótorlaszokat emelhet. A meteorológiai szolgálat legfrissebb figyelmeztetésében azt írta: csütörtökön a kezdetben még erős lökésekkel kísért északi szél a Dunántúl nyugati harmadán hófúvást okoz, délutántól viszont a szél fokozatos mérséklődésével egyre több helyen megszűnik a hófúvás. A Dunántúlon még többfelé, pénteken már kevesebb helyen várható havazás, de jelentős, öt centiméteresnél több friss hó a legtöbb helyen már nem valószínű. Hozzátették: a hó az alacsonyabban fekvő területeken - 250-300 méter alatt - napközben olvadni fog. Az éjszakai órákban több helyen lehet ködfoltokra számítani - írta a meteorológiai szolgálat. |
13.00 - Videón az útviszonyok Győrtől Kapuvárig
| 85-ös főút, Kóny |
| Bágyogszováti elágazó |
12.36 - Győr-Moson-Sopron megyében az alább útszakaszokon van érvényben útzár a hóátfúvások miatt:
| 1. 1402-es jelű út 1-es főút-Mecsér között 2. 1404-es jelű út Novákpuszta-Darnózseli között 3. 1501-es jelű út Hegyeshalom-Bezenye között 4. 8416-os jelű út Csikvánd-megyehatár között 5. 8422-es jelű út Rábapordány-Árpás között 6. 8423-as jelű út Bágyogszovát-Rábapordány között 7. 8425-ös jelű út Szany-Vág között 8. 8427-es jelű út Páli-Edve között 9. 8503-as jelű út Markotabödöge-Fehértó között 10. 8505-ös jelű út az 1-es főút-Mosonszolnok között 11. 8514-es jelű út Veszkény-Kapuvár, valamint Földsziget-Osli között 12. 8516-os jelű út Veszkény-8611-es jelű út között 13. 8525-ös jelű út Nagycenk-Hidegség között 14. 8526-os jelű út Balf-Fertőrákos között 15. 8527-es jelű út Fertőrákos és Sopron között 16. 8601-es jelű út Babót-Bogyoszló között 17. 8602-es jelű út Sopronnémeti-Magyarkeresztúr között 18. 8603-as jelű út Gyóró-Mihályi között 19. 8604-es jelű út Szil-Vág között 20. 8605-ös jelű út Mihályi-Magyarkeresztúr között 21. 8606-os jelű út Magyarkeresztúr-Vadosfa között 22. 8607-es jelű út Páli-Vadosfa között 23. 8608-as jelű út Himod-Mihályi között 24. 8612-es jelű út Csapod-Cirák között 25. 8621-es jelű út Vitnyéd-Csapod között 26. 8623-as jelű út Egyházasfalu-Újkér-Szakony között 27. 8625-ös jelű út Egyházasfalu-Nemeskér-84-es főút között 28. 8627-es jelű út Fertőszentmiklós-Lövő között 29. 8628-as jelű út Nagylózs-Sopronkövesd között 30. 8629-es jelű út Pereszteg-84-es főút között 31. 8645-ös jelű út Kópháza-Harka között |
12.30 - Sopron és Kapuvár környékén a főutak jégbordásak, Győr környékén latyakos, Mosonmagyaróvár környékén havas. A mellékutak Győr és Mosonmagyaróvár térségében havasak, Sopron és Kapuvár térségében hóbordásak. A közepes (30-35 km/h) órás szél következtében folyamatosak a hóátfúvások.
Csornán, a 85. számú főúton a 86. számú főúti körforgalomnál a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó nehéz tehergépjármű forgalmat a 86–os számú főútra nem engedik rá.
A menetrendszeri autóbusz járatok közül mind elindult reggel a Kisalföld Volán Zrt. tájékoztatása alapján, kisebb fennakadások tapasztalhatóak a Sopron-Kapuvár vonalon. A GYSEV Zrt., valamint a MÁV Zrt.-nél a vonatközlekedésben 5-10 perces késés tapasztalható.
A dialízises betegek szállításáról az érintett betegszállítókkal egyeztettünk, folyamatosan figyelemmel kísérjük működésüket. Sopron térségében a betegek kórházba szállításáról intézkedtünk, a rendkívüli időjárás alatt az illetékes kórház vállalta ellátásukat.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság 2013. február 13-án 19.30-tól elrendelte Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, valamint Sopron és Kópháza határátkelőkön a 7,5 t. össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását.
Ez alól kivételt képeznek azon járművek, melyek útvonala nem érinti 85, 86, 82, 83-as számú főútvonalakat, valamint ezek alá besorolt alsóbbrendű utakat. Szintén nem érinti a korlátozás, azon gépjárműveket, melyek úti célja Csorna, Kapuvár, Sopron.
Február 14. 11.00 óráig megyénk hivatásos tűzoltó egységei 14 műszaki mentést hajtottak végre, ahol elakadt tehergépjárműveknél, személygépjárműveknél avatkoztak be a tűzoltók.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátják. A Máltai Szeretetszolgálat a kópházi határátkelőhelynél teát osztott az ott várakozóknak.
A téli rendkívüli időjárás okozta balesetek felszámolásában a hivatásos tűzoltóságok mellett jelentős szerepet vállaltak az önkéntes tűzoltó egyesületek is. A megyénkben működő önkéntes tűzoltó egyesületek 4 egyesület (Nagylózs, Fertőszentmiklós, Hegykő, Bősárkány) vesz részt a településükön folyó mentési munkálatok végrehajtásában.
Az állampolgárok figyelmét felhívjuk a téli időjárás, a rendkívüli hideg és a jelentős havazás veszélyeire, a közlekedési eszközök biztonságos felkészítésére, a nem szükségszerű utazások, útra kelések mellőzésére.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
11.52 - Közlekedési baleset történt a 82-es főúton Veszprémvarsánynál, a rédei egyenes előtti kanyarban csütörtökön délelőtt. Egy személyautó kisodródott a havas úton. A mentők egy személyt vittek kórházba sérülésekkel.
A mentésnél a rédei, a kisbéri és a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók segítettek. Érdekesség, hogy egy nappal korábban szinte ugyanott volt hasonló baleset.
11.39 - Kidőlt fa a győri játszótéren >>
11.33 - Sopron térségében havazás tapasztalható, Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Győr térségében gyenge havazás, új hóréteg vastagsága: 1-3 cm. Az északi, észak-nyugati szél Sopron és Kapuvár térségében erős, Mosonmagyaróvár térségében közepes.
Sopron és Kapuvár környékén a főutak jégbordásak, Győr környékén latyakos, Mosonmagyaróvár környékén havas. A mellékutak Győr és Mosonmagyaróvár térségében havasak, Sopron és Kapuvár térségében hóbordásak. A közepes (30-35 km/h órás) szél következtében folyamatosak a hóátfúvások.
Hófúvás miatt továbbra is nehezen járható a 86-os főút, valamint 85-ös főút Kapuvár és Fertőendréd között.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság 2013. február 13-án 19.30-tól elrendelte Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, valamint Sopron és Kópháza határátkelőkön a 7,5 t. össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását.
Ez alól kivételt képeznek azon járművek, melyek útvonala nem érinti 85, 86, 82, 83-as számú főútvonalakat, valamint ezek alá besorolt alsóbbrendű utakat. Szintén nem érinti a korlátozás, azon gépjárműveket, melyek úti célja Csorna, Kapuvár, Sopron.
A határátkelőkön az alábbi belépésre várakozó kamiontorlódásról kaptunk információt:
Rajka: 40 db
Hegyeshalom: 150 db
Vámosszabadi: 15 db
Kópháza: 7 db
Teherforgalom kényszer várakoztatása: 84-es főúton Lövőnél a rendőrség nem engedi tovább a kamionokat Vas megyébe, visszaforgatják őket más útirányba.
Megyében összesen:
- 32 db Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok
- 30 db Hófúvásos szakaszok
Csornán, a 85. számú főúton a 86. számú főúti körforgalomnál a 7,5 tonna összsúlyt meghaladó nehéz tehergépjármű forgalmat a 86–os számú főútra nem engedik rá.
Lövőnél 84-es főúton Vas megye irányába zárják a kamionforgalmat.
Utak állapota:
Fertőszentmiklós üzemmérnökség területén:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 14 db
-8623 Egyházasfalu Szakony között( Egyházasfalu 84sz főútról megközelíthető)
-8625 Nemeskér – 84sz főút között
-8627 Fertőszentmiklós-Lövő között (84, 85 sz út felől megközelíthető)
-8612 Csapod Cirák között (Csapod Fertőszentmiklós felől, 86 sz út Beled irányából Cirák megközelíthető)
-8645 Kópháza Harka között (Sopron felől megközelíthető)
-8621 Vitnyéd Csapod között (Fertőszentmiklós felől járható)
-8603 Gyóró Mihályi között (Kapuvár, Vitnyéd felől járható)
-8608 Himod Mihályi között ( Kapuvár Vitnyéd felől járható)
-8525 Nagycenk Hidegség között
-8527 Fertőrákos Sopron
-8526 Balf Fertőrákos között
-8629 Pereszteg 84sz főút között(Pereszteg a 85sz főút felől megközelíthető)
-8628 Nagylózs Sopronkövesd között( Nagylózs a 85sz főútról megközelíthető)
-8517 Fertőd Agyagosszergény között( Agyagosszergény a 85sz főútról megközelíthető)
Hófúvásos szakaszok: 3 db
85-Kaupvár- Fertőendréd
8614- Cirák- Dénesfa- Répceszemere
8618- Iván-Simaság
Csorna üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 13 db
-8423 Bágyogszovát Rábapordány között (Bágyogszovát a 85sz főútról megközelíthető)
-8602 Sopronnémeti-Magyarkeresztúr, (Sopronnémeti a 8604. út Szil és Rábatamási felöl megközelíthető meg.
-8606 Magyarkeresztúr – Vadosfa (Magyarkeresztúr a 8606. út Potyond felöl közelíthető meg, Vadosfa pedig a 8607. Mihályi felöl közelíthető meg).
-8427 Páli – Edve (Edve, Vásárosfalu felöl 8428. út felöl közelíthető meg.
-8425 Szany Vág között (Vág Beled felől, Szany Rábaszentandrás felől megközelíthető)
-8604 Szil Vág között
-8514 Földsziget Osli között (Osli Veszkény felől önkormányzati úton megközelíthető)
-8601 Babót Bogyoszló között (Babót Kapuvár felől, Bogyoszló Csorna felől közelíthető meg)
-8516 Veszkény- 8611sz út között (Veszkény 85szút felől, 8611 sz út Kisfalud irányába is a 85 sz út felől közelíthető meg)
-8422 Rábapordány Árpás között (Rábapordány Csorna-Szilsárkány felől, Árpás Egyed-Mórichida 83 sz út felől közelíthető meg
-8605 Mihályi – Magyarkeresztúr (Csorna Jobaháza Beled felől megközelíthető)
-8607 Páli-Vadosfa (Beled felől megközelíthető)
-8416 sz út Csikvánd-megyehatár között(Csikvánd 83sz főútról megközelíthető)
Hófúvásos szakaszok: 10 db
86.sz.főút, nehezen járható, a tehergépkocsi forgalmat a rendőrök szakaszosan engedik haladni.
8417 sz út Enese Rábacsécsény között
8419 sz út Tét Rábacsanak között
8603 sz út Jobaháza Mihályi között
8611sz út Kapuvár Kisfalud között
8611 sz út Rábakecöl Kenyeri között
8515 sz út Szárföld Osli között
85117 sz út Kapuvár Öntésmajor között
8513 sz út Csatári Maglóca között
8513 sz út Csatári –Acsalag 8514 sz út Veszkény Kapuvár között
8609 sz út Szilsárkány Bogyoszló között
Mosonmagyaróvár üzemmérnökség területe:
Hófúvás miatt lezárt, járhatatlan útszakaszok: 5 db
- 1404.sz.út Novákpuszta-Darnózseli között (1401 sz útról megközelíthető)
- 1501.sz.út Hegyeshalom-Bezenye között(Bezenye a 150sz főútról megközelíthető)
- 8505.sz út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között (Mosonszolnok a 86sz főútról megközelíthető)
- 1402.sz.út 1.sz.főút-Mecsér között (Mecsér a 1401sz útról megközelíthető)
- 8503.sz.út Markotabödöge-Fehértó között(Fehértó Bezi felől megközelíthető)
Hófúvásos szakaszok: 17 db
- 86.sz főút Jánossomorja-Mosonmagyaróvár
- 8505. Albertkázmérpuszta - Mosonszolnok
- 1406. Máriakálnok-Halászi
- 1404. Lipót-Darnózseli
- 8509. Kóny-Bősárkány
- 1401. Halászi-Mosonmagyaróvár
- 8511. Maglóca-Barbacs
- 8528.. Rábcakapi – Tárnokréti
- 1407. Halászi-Dunasziget
- 1409. Rajka - Országhatár
- 1408. Mosonmagyaróvár-Feketeerdő
- 1405. Halászi-Püski
- 1403. Kimle-Novákpuszta
- 8501. Öttevény-Mosonszentmiklós
- 8417. Enese-Bezi
- 8507. Jánossomorja - Országhatár
- 8508. Jánossomorja-Várbalog
Győr üzemmérnökség:
Az üzemmérnökség hálózatán hóátfúvásos útszakasz nincs.
Az állampolgárok figyelmét felhívjuk a téli időjárás, a rendkívüli hideg és a jelentős havazás veszélyeire, a közlekedési eszközök biztonságos felkészítésére, a nem szükségszerű utazások, útra kelések mellőzésére.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
11.12 - Hófúvások miatt lezárt utak Győr-Moson-Sopron megyében - Útinform
| 1. 1402-es jelű út 1-es főút–Mecsér között 2. 1404-es jelű út Novákpuszta–Darnózseli között 3. 1501-es jelű út Hegyeshalom–Bezenye között 4. 8416-os jelű út Csikvánd–megyehatár között 5. 8422-es jelű út Rábapordány–Árpás között 6. 8423-as jelű út Bágyogszovát–Rábapordány között 7. 8425-ös jelű út Szany–Vág között 8. 8427-es jelű út Páli–Edve között 9. 8503-as jelű út Markotabödöge–Fehértó között 10. 8505-ös jelű út az 1-es főút–Mosonszolnok között 11. 8514-es jelű út Veszkény–Kapuvár, valamint Földsziget–Osli között 12. 8515-ös jelű út Szárföld–Osli között (Megszűnt) 13. 8516-os jelű út Veszkény–8611-es jelű út között 14. 8517-es jelű út Fertőd–Agyagosszergény között 15. 8525-ös jelű út Nagycenk–Hidegség között 16. 8526-os jelű út Balf–Fertőrákos között 17. 8527-es jelű út Fertőrákos és Sopron között (Új) 18. 8601-es jelű út Babót–Bogyoszló között 19. 8602-es jelű út Sopronnémeti–Magyarkeresztúr között 20. 8603-as jelű út Gyóró–Mihályi között 21. 8604-es jelű út Szil–Vág között 22. 8605-ös jelű út Mihályi–Magyarkeresztúr között (Új) 23. 8606-os jelű út Magyarkeresztúr–Vadosfa között 24. 8607-es jelű út Páli-Vadosfa között (Új) 25. 8608-as jelű út Himod–Mihályi között 26. 8612-es jelű út Csapod–Cirák között 27. 8621-es jelű út Vitnyéd–Csapod között 28. 8623-as jelű út Egyházasfalu–Újkér–Szakony között 29. 8625-ös jelű út Egyházasfalu–Nemeskér–84-es főút között 30. 8627-es jelű út Fertőszentmiklós–Lövő között 31. 8628-as jelű út Nagylózs–Sopronkövesd között 32. 8629-es jelű út Pereszteg–84-es főút között 33. 8645-ös jelű út Kópháza–Harka között A más megyéket érintő korlátozásokról is a kozut.hu oldalon tájékozódhatnak >> |
10.59 - Az M7-es autópályán Budapest felé tartó teherforgalom számára délben feloldják a magyar-szlovén határon szerda este elrendelt belépési korlátozást - tájékoztatta a Zala Megyei Védelmi Bizottság csütörtökön az MTI-t.
Rigó Csaba kormánymegbízott, a bizottság elnöke közölte: 12 órától ismét beléphetnek Szlovénia felől Magyarországra a 7,5 tonna össztömeget meghaladó gépjárművek, de csak azok, amelyek Budapest felé tartanak az M7-es autópályán. A másfelé tartó kamionokra a belépési tilalom továbbra is vonatkozik.
10.45 - Több jármű, köztük menetrend szerinti autóbuszok is elakadtak a 87-es főúton, Kőszeg és Szombathely között a vasúti átjárónál - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Balogh Nikoletta hozzátette: az érintett szakaszon a GYSEV Zrt. közlekedő vonatjáratai biztosították az autóbuszok utasainak továbbszállítását.
A szóvivő tájékoztatása szerint Vas megye területén korlátozzák a tehergépjárművek forgalmát, a megyében Rábafüzesen, Körmenden, Szombathelyen, és Hegyfalu-Tompaládony-Zsédeny térségében háromszáz tehergépjárművet várakoztatnak a hófúvás miatt. A vöröskereszt és a polgárőrség segítségével a Szombathelyen a sofőröknek meleg teát osztanak.
Balogh Nikoletta ismertetése szerint jelenleg 23 lezárt mellékút van a megyében, többek között a Csénye és Bögöt közötti, a Gencsapáti és Gyöngyösfalu közötti mellékutakat, továbbá a jánosházai körforgalomtól a 84-es főútvonalat is.
10.26 - Az oldalára borult egy cseppfolyós gázt szállító kamion csütörtökön Veszprém megyében - közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Bakos György elmondta: a 24 tonnás, cseppfolyós gázt szállító kamion Ukk és Gógánfa között borult fel. A helyszínen veszprémi, ajkai és sümegi tűzoltók dolgoznak a helyzet megoldásán, a katasztrófavédelmi igazgatóság mobil laborja pedig méréseket végez.
A balesetben senki nem sérült meg.
10.10 - Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka a GYŐR-SZOL Zrt. a kezelésében lévő hidakon és felüljárókon végzett síkosság mentesítést.
A csütörtök reggeli havazás kezdetétől a GYŐR-SZOL Zrt. ismételten megkezdte a hidak és felüljárók, tömegközlekedési útvonalak, buszmegállók, parki átvezető utak, járdák és terek síkosság mentesítését.
Külön megerősített személyi állomány, összesen több mint 60 fő végzi Győrben a gyalogos átkelőhelyek kibontását. A tevékenység csütörtök délelőtt Győr-Marcalváros I.-II., majd a József Attila lakótelepen zajlik.
9.56 - Olvasónk jelenti: A 85-ös főút szinte járhatatlan, lépésben halad a forgalom, hóátfúvások nehezítik a közlekedést. Fertőszentmiklós felé a homoki elágazótól áll a kocsisor.
9.40 - Feloldották a kamionstopot a 83-as főúton, teljes útzár van a 84-esen Sümegnél - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel csütörtökön.
Tájékoztatásuk szerint a 84-as főúton, Sümegnél egy keresztbe fordult jármű zárja el az utat, ezért rendeleték el az útzárat.
A korábban a 83-as úton, Pápa és a 8-as számú főút között elrendelt kamionstopot viszont feloldották.
![]() |
| A pillanatnyi időjárás. Forrás: Időkép.hu |
9.32 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
Győr helyközi:
•Mecsér és az M1-es közötti út járhatatlan, Mecsér megközelítése a szigetközi járatokkal
Sopron helyközi:
• a 84-es főút Lövőn át Simaságig járható
• Zsira Kőszeg felé nincs közlekedés
• a fertőrákosi vonalon baleset miatt áll a forgalom
•Iván – Lövő között nem járnak az utóbuszok
Mosonmagyaróvár helyi-helyközi:
• Albertkázmérpusztára nincs autóbuszközlekedés
• 10-15 perces késéssel közlekednek az autóbuszjáratok
Csorna helyközi:
• Bősárkány-Acsalag-Földsziget útvonal járhatatlan
• Rábcakapi – Tárnokréti között nem közlekednek az autóbuszaink
• Magyarkeresztúr, Szil, Páli, Vág, Beled, Zsebeháza települések autóbusszal nem elérhetők
Kapuvár helyközi:
•Iván-Répceszemere között nem járnak az autóbuszok
•Vadosfa, Vica, Edve telepüklésekre nem közlekedünk
•Beled, Rábakecöl csak kerülő úton érhető el
•a Mihályiból, Himodról Répcelekra közlekedő járatok nem indulnak
• Osli csak Veszkény felől megközelíthető
• Öntésmajor, Tőzeggyármajor Kapuvár felől nem megközelíthető
9.30 - Győr-Moson-Sopron megyében Zsebeháza-Szil és Zsebeháza-Magyarkeresztúr közötti út járhatatlan, traktorok hozzák a faluba a pékárut, már szerda óta ilyen a helyzet itt - írta olvasónk.
9.27 - Minden vonalon folyamatos a vasúti közlekedés, bár a szeles, havas időjárás az ország nyugati részén nehezíti a vonatközlekedést - közölte csütörtök reggel a Mávinform az MTI-vel.
A közlemény szerint a hó borította területeken, így Szombathely és Győr környékén folyamatosan tisztítják a váltókat. A szerelvények menetszele által visszahordott hó miatt ezen a területen több vonalon átlagosan 5-15 perccel hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok.
9.26 - Csütörtök reggeltől a Kisalföld Volán és a Vasi Volán buszbérleteit is elfogadja járatain a GYSEV Zrt. A vasúttársaság a két Volán társasággal együtt azért döntött így, mert a leesett nagy mennyiségű hó, és a viharos szél olyan erős hófúvásokat okozott, hogy Győr-Moson-Sopron és Vas megye több településére sem tudnak eljutni a buszjáratok. Az érvényes buszbérleteket a ma esti üzemzárásig fogadja el a GYSEV Zrt., ugyanakkor, ha az időjárási helyzet indokolja, a rendelkezés holnaptól is érvényben marad.
A GYSEV Zrt. azt kéri az utazóközönségtől, hogy a biztonságos célba érés érdekében válasszák vonatközlekedést. A vasúttársaság járatai folyamatosan közlekednek, egyes vonatoknál 10-20 perces késések előfordulhatnak. Az aktuális utazási információk a www.gysev.hu weboldalon érhetők el.
9.10 - A 82-es úton megszűnt a kamionstop, a 83-ason azonban még tart - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Kómár Viktória közölte: a 7,5 tonnánál nehezebb járművek továbbra sem közlekedhetnek a 83-as út 8-as út és Pápa közötti szakaszán. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 8-as útról érkezők számára nincs várakozási lehetőség, ezeket a járműveket visszafordítják a rendőrök; a Pápa felől érkezők Pápakovácsi felé kerülhetnek, ott pihenési lehetőség is van.
A 82-es úton szerdán elrendelt korlátozások csütörtök reggel megszűntek - tette hozzá.
| 9.05 - Lezárt Veszpém megyei utak Hét utat zártak le a havazás miatt Veszprém megyében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Pécsi Norbert Sándor közleményében azt írta: lezárták az utat a forgalom elől Ukk és Gógánfa, Kemenesszentpéter és a megyehatár, Kemeneshőgyész és a megyehatár között, Ódörögdpuszta után az egyik irányból, de a település máshonnan megközelíthető. Szintén lezárták az utat Pápakovácsi és Ganna, Malomsok és a megyehatár, valamint Devecser és Somlóvásárhely között. Járnak a buszok Vas megyében Nehézségek közepette, de közlekednek az autóbuszok Vas megyében, járatkimaradásokkal, nagyobb késésekkel az utazóknak mindenképp számolniuk kell - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtök reggel Pathy Tivadar, a Vasi Volán Zrt. illetékes üzemigazgatója. Nem érkezett meg minden sofőrjük a munkahelyére, főként Kőszeg környékéről nem tudnak bejutni a kollégáik, de amelyik autóbusz beérkezik, azt ismét útnak indítják - közölte. Többször is előfordul, hogy elakad a hóban egy-egy autóbuszuk, de ezeket eddig minden esetben kimentették - tette hozzá. Vas megyei lezárt utak Az éjszaka folyamán tovább erősödött a szél, a hóátfúvás miatt lezárt útszakaszok száma pedig húszra emelkedett Vas megyében. Le kellett zárni a Sárvárt elkerülő 88-as út egy szakaszát is - tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. Vas Megyei Igazgatóságának útügyeletese csütörtökön az MTI-t Kecskés Péter közölte, hogy elzárt település továbbra sincs a megyében, de az utak a folyamatos tisztítás ellenére is havasak, helyenként csúszósak, jégbordásak. |
8.35 - Győr-Moson-Sopron megyére elsőfokú (citrom) riasztás van érvényben az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.
Kapuvár térségében borult felhős az idő, havas eső esik, Sopron térségében havazás tapasztalható. Az északi, észak-nyugati szél Sopron és Kapuvár térségében erős, Mosonmagyaróvár térségében közepes.
Sopron és Kapuvár környékén a főutak jégbordásak, Győr környékén latyakos, Mosonmagyaróvár környékén havas. A mellékutak Győr és Mosonmagyaróvár térségében havasak, Sopron és Kapuvár térségében hóbordásak. A közepes (30-35 km/h) órás szél következtében folyamatosak a hóátfúvások.
Hófúvás miatt továbbra is nehezen járható a 86-os főút, valamint 85-ös főút Kapuvár és Fertőendréd között.
A menetrendszeri autóbusz járatok közül mind elindult reggel a Kisalföld Volán Zrt. tájékoztatása alapján. A GYSEV Zrt.-nél a vonatközlekedésben sem volt fennakadás a megyében. A MÁV Zrt. tájékoztatása alapján a Nagyszentjános-Hegyeshalom vonalon I. fokú készültség van érvényben, ami azt jelenti, hogy éjjel nem takarították a váltókat, ezt a reggel folyamán kezdik meg.
Az autópálya forgalom zavartalan, az Állami Autópályakezelő Zrt. tájékoztatása alapján baleset nem volt az autópályán.
A dialízises betegek szállításáról az érintett betegszállítókkal egyeztettünk, folyamatosan figyelemmel kísérjük működésüket.
8.21 - Sopronban -1,6 fokot, Péren -0,2 fokot mérünk. A megye nyugati részén továbbra is erős, viharos északnyugati szél fúj.
A hóréteg a reggeli 7 órakor végzett mérések alapján: Sopronban 15 cm, Győr-Repülőtéren 13 cm, Feketeerdőn 24 cm, Brennbergbányaán 23 cm, Himodon 19 cm - tájékoztatott Kiss Márton, a Soproni Meteorológiai Állomás vezetője.
Napközben marad a borongós időjárás, kisebb havazás még lehet, de a lehulló hó mennyisége csupán 1-2 cm-t érhet el. Eleinte még erős, viharos északnyugati szél várható, majd délutántól jelentősen mérséklődik. A hőmérséklet nappal -1 és +2 fok közé emelkedik megyénkben.
8.06 - Elakadt a hóban egy szülő nőt szállító mentőautó csütörtökön kora reggel a Szombathely-Gencsapáti vasúti átjárónál. A közútkezelő járművének kíséretében a mentőautó biztonságosan megérkezett a szombathelyi Markusovszky kórházba - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Balogh Nikoletta közölte: kora reggelig tizenegyszer mentettek ki elakadt járműveket a hóból. A megyében húsz alsóbbrendű út van lezárva hóátfúvások miatt, elzárt település viszont továbbra sincs. Hajnalban az operatív törzs közreműködésével biztosították Nemescsó, Pusztacsó és Kőszegpaty kenyérellátását, és eljuttattak hatvan egységnyi vért Szombathelyről Győrbe.
Balogh Nikoletta tájékoztatott arról is, hogy a Magyar Vöröskereszt helyi aktivistái meleg ruhát, cipőt és élelmiszert osztottak ki a Szombathelyen veszteglésre kényszerült kamionok sofőrjei között.
07.45 - A MÁV-START az összes vonatát közlekedteti. Késésekre számíthatnak azonban a Hegyeshalom-Szombathely vonalon utazók, mert a GYSEV Szombathely és VÉP állomása között 400 méteres szakaszon 1,5 méteres hófal miatt csak egy vágány járható.
Szombathely és Győr környékén I. fokú hókészenlétet vezetett be a MÁV, mert az erős szél, valamint az elhaladó vonatok után keletkezett menetszél visszahordja a havat a váltószerkezetekbe, amelyeket ki kell tisztítani.
A közlemény szerint az elmúlt napokban több száz hómunkás dolgozik a váltók hó- és fagymentesítésében, hogy minden vonalon biztosított legyen a folyamatos vasúti közlekedés. Mindezen túl készenlétben vannak a hótorlaszok felszámolására a speciális hóolvasztó gépék, továbbá a peronok és az utasforgalmi területek csúszásmentesítésére több tízezer kilogramm mentesítő anyag áll rendelkezésre.
07.35 - A 85-ös főút Rábatamásinál
07.30 - Győr-Moson-Sopron megyében az alább útszakaszokat kellett lezárni hóátfúvások miatt, illetve az alábbi útszakaszokon lehet nehezebben közlekedni:
| Fertőszentmiklósi üzemmérnökség területén lezárt mellékutak: 8623-as út Egyházasfalu és Szakony között 8625-ös út Nemeskér és a 84-es főút között 8627-es út Fertőszentmiklós és Lövő között 8612-es út Csapod és Cirák között 8645-ös út Kópháza és Harka között 8621-es út Vitnyéd és Csapod között 8603-as út Gyóró és Mihályi között 8608-as út Himod és Mihályi között 8525-ös út Nagycenk és Hidegség között 8526-os út Balf és Fertőrákos között 8629-es út Pereszteg és a 84-es főút között 8628-as út Nagylózs és Sopronkövesd között 8517-es út Fertőd és Agyagosszergény között Hófúvásos szakaszok: 85-ös főút Kapuvár és Kóny között 8614-es út Cirák-Dénesfa és Répceszemere között 8618-es út Iván és Simaság között Csornai üzemmérnökség területén lezárt mellékutak: 8423-as út Bágyogszovát és Rábapordány között 8602-es út Sopronnémeti és Magyarkeresztúr között 8606-os út Magyarkeresztúr és Vadosfa között 8427-es út Páli és Edve között 8513-as út Csatári és Acsalag között 8425-ös út Szany és Vág között 8604-es út Szil és Vág között 8514-es út Veszkény és Kapuvár között 8514-es út Földsziget és Osli között 8609-es út Szilsárkány és Bogyoszló között 8416-os út Csikvánd és a megyehatár között 8611-es út Rábakecöl és Kenyeri között 8515-ös út Szárföld és Osli között 85117-es út Kapuvár és Öntésmajor között 8513-as út Csatári és Maglóca között 8601-es út Babót és Bogyoszló között 8516-os út Veszkény és a 8611-es út között 8422-es út Rábapordány és Árpás között Hófúvásos szakaszok: 86-os főút nehezen járható, a tehergépkocsi forgalmat a rendőrök csak zakaszosan engedik haladni. 8417-es út Enese és Rábacsécsény között 8419-es út Tét és Rábacsanak között 8603-as út Jobaháza és Mihályi között 8611-es út Kapuvár és Kisfalud között Mosonmagyaróvár üzemmérnökség területén lezárt mellékutak: 1404-es út Novákpuszta-Darnózseli között 1501-es út Hegyeshalom-Bezenye között 8505-ös út Mosonmagyaróvár-Mosonszolnok között 1402-es út 1-es főút és Mecsér között 8503-as út Markotabödöge és Fehértó között Hófúvásos szakaszok: 86-os főút Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között 8505-ös út Albertkázmérpuszta és Mosonszolnok között 1406-os út Máriakálnok és Halászi között 1404-es út Lipót és Darnózseli között 8509-es út Kóny és Bősárkány között 1401-es út Halászi és Mosonmagyaróvár között 8511-es út Maglóca és Barbacs között 8528-as út Rábcakapi és Tárnokréti között 1407-es út Halászi és Dunasziget között 1409-es út Rajka és az országhatár között 1408-es út Mosonmagyaróvár és Feketeerdő között 1405-ös út Halászi és Püski között 1403-as út Kimle és Novákpuszta között 8501-es út Öttevény és Mosonszentmiklós között 8417-es út Enese és Bezi között 8507-es út Jánossomorja és az országhatár között 8508-as út Jánossomorja és Várbalog között A további megyéket érintő útlezárásokról itt tájékozódhat >> |
06.15 - A 85 -ös főúton Fertőendrédtől Sopron felé az út nagyon nehezen járható, több kamion az út szélén, és van, ahol majdnem 1 méteres hóátfúvás, ami teljesen le van fagyva. Bár van hóláncunk, így is majdnem fennakadtunk. Akinek nem muszáj elindulnia ,az maradjon otthon - írta olvasónk.
Csütörtök, 05.57 - Közel hetven alsóbbrendű út vált járhatatlanná a hóátfúvások miatt
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei és szakemberei szerda hajnaltól kezdődően folyamatosan dolgoznak a hóátfúvásokkal érintett térségekben. A megfeszített munkák ellenére továbbra is rengeteg olyan alsóbbrendű út van, amelyet le kellett zárni a hóátfúvások miatt. Fontos kiemelni, hogy elzárt település nincs az országban. A társaság ugyanakkor arra kéri a Nyugat-Dunántúlon közlekedőket, hogy lehetőség szerint ne induljanak útnak a hófúvásokkal érintett területeken!
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. egész éjszaka, illetve a hajnali órákban is folyamatosan dolgozott a hóeltakarítási munkákon. A még hatékonyabb munkavégzés érdekében az éjszakai órákban többek között lezárták a 85-ös főút Fertőszentmiklós és Fertőhomok közötti szakaszát, valamint a 88-as főút sárvári elkerülő szakaszát, hogy a társaság munkagépei meg tudják szüntetni a kialakult hóakadályokat. A viharos erejű széllökések azonban továbbra sem csillapodtak, így rengeteg helyen alakultak ki további hóátfúvásos, csak nagyon nehezen járható vagy járhatatlan útszakaszok, mivel az akár 60-80 km/órás széllökések az útról letakarított havat folyamatosan visszahordják a burkolatra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyugati országrészben található üzemmérnökségei teljes kapacitással dolgoznak, a társaság a bérelt munkagépeket is az utakra rendelte, emellett átcsoportosításokat is végrehajtott gépparkján belül, hogy a lehető legnagyobb erőkkel küzdhessen a hóátfúvásokkal. A megfeszített munkák ellenére kora reggelre a társaság Útinform szolgálatának összesítése alapján Győr-Moson-Sopron megyében 35, Zala megyében 9, Vas megyében 19 és Veszprém megyében 6 alsóbbrendű út vált járhatatlanná. Emellett több tucat nyugat-magyarországi mellékúton is csak nehezen lehet közlekedni a hófúvások, illetve az ezek nyomán kialakuló hó- és jégbordák miatt. A balesetek és a még nagyobb fennakadások elkerülése érdekében ezen kívül a 75-ös, 82-es, 83-as, 85-ös és 86-os főúton kamiontilalmat vezettek be.
A lezárt útszakaszok hálózati szerepe alacsonyabb, így elzárt települések nincsenek az országban. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei 12 órás váltott műszakokban dolgoznak, hogy a főutakon és forgalmasabb útszakaszokon biztosítani tudják a közlekedést. A társaság ugyanakkor a rendkívül helyzetre való tekintettel arra kéri a közlekedőket, hogy a nyugati országrész hófúvásokkal érintett térségeibe ha tehetik, ne induljanak el!
----------------
Szerda, 23.17 - Miért tiszták az utak Ausztriában? Ide kattintva olvashatják el Kiss Márton meteorológus mérési adatokkal alátámasztott írását.
22.58 - "A nappali havazás és hófúvás után az esti órákban sem változott időjárásunk. Jelenleg Sopronban -1,6 fok, Kapuváron -0,9 fok van, míg a megye keleti részén gyenge olvadás van, Péren 0,2 fokot mérünk.
A megye nyugati felén erős, időnként viharos az északnyugati szél. Az éjszakai órákban fokozatosan gyengül majd a havazás, a szél viszont továbbra is erős marad, így hófúvásra továbbra is készülhetünk, különösen a megye nyugati részén. A hóréteg Sopronban 13 cm, Péren 12 cm.
Jelenleg hófúvásra narancs figyelmeztetés van érvényben a kapuvári és a soproni járásban. Csütörtökön is marad a borongós időjárás, kisebb havazás továbbra is lehet, a lehulló hó mennyisége azonban már jellemzően 5 cm alatt marad.
A nap első felében a szél még erős marad, majd lassan gyengül. A hőmérséklet nappal -1+2 fok körül alakul, így ahol olvadni fog - várhatóan a megye keleti felén - a havat már nem tudja hordani a szél" - közölte Kiss Márton, a soproni Meteorológiai Állomás Sopron vezetője.
21.31 - Csütörtökön is erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és főleg a nap első felében valószínű csapadék: a Dunántúlon, később fokozatosan máshol is havazás (eleinte keleten eső lehet). Csökken a hőmérséklet - írja a Köpönyeg.hu.
Pénteken és a hétvégén erősen felhős időre van kilátás, elszórtan vegyes halmazállapotú csapadékkal.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa, Török László meteorológus elmondta: csütörtök estig további 5-10 centiméter hó hullhat a Kisalföldön, de a szél mérséklődik, így hófúvás már nem valószínű.
![]() |
| Forrás: Köpönyeg.hu |
20.11 - A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság elrendelte a rendkívüli időjárási körülmények miatt a megelőző forgalomkorlátozó intézkedést a teherforgalom korlátozására Győr-Moson-Sopron megye illetékességi területén.
A megyében kezdődött, és várhatóan elhúzódó intenzív havazás következtében, valamint a felerősödő szél hatására keletkező hófúvások következtében a közlekedésben nehézségek jelentkeztek.
A bizottság 2013. február 13-án 19.30-tól elrendelte Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, valamint Sopron és Kópháza határátkelőkön a 7,5 t össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását.
Ez alól kivételt képeznek azon járművek, melyek útvonala nem érinti 85, 86, 82, 83-as számú főútvonalakat, valamint ezek alá besorolt alsóbbrendű utakat.
Szintén nem érinti a korlátozás, azon gépjárműveket, melyek úti célja Csorna, Kapuvár, Sopron.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
20.07 - "Lébény központjában egy pótkocsis teherautó fordult kereszbe az úton este hét óra körül, a mentés még jelenleg is zajlik.
A Kisalföld Volán 17:25-kor induló járata (Csorna-Lébény-Győr) Tárnokréti és Lébény között az árokban kötött ki. Személyi sérülésről nem tudni" - írta Olvasónk.
20.02 - Kamiontilalmat vezettek be szerda este, ezért a 7.5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat nem engedik tovább a 83-as főúton Pápa és 8-as főút között, 86-os főúton Páli és a megyehatár között, a 82-es főúton 18.00 órától újra érvényben van a 7,5 tonnás tiltás.
19.56 - Az Útinform szerint jelenleg hét utat zártak le Győr-Moson-Sopron megyében.
1. 8427 jelű út Páli és Edve között
2. 8513 jelű út Csatári és Acsalag között
3. 8505- 1.sz. főút- Mosonszolnok között,
4. 8602. jelű út Sopronémeti-Magyarkeresztúr között,
5. 8606 jelű út Magyarkeresztúr – Vadosfa között,
6. 8623 jelű út Egyházasfalu-Újkér között
7. 8625 jelű út Egyházasfalu - Nemeskér
19.32 - A 86-os főúton a 113-as km-nél Vámoscsalád közelében keresztbe fordult egy kamion, teljesen elzárja az útpályát. A műszaki mentés miatt áll a forgalom - adta hírül az Útinform.
18.12 - A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság elrendelte a rendkívüli időjárási körülmények miatt a megelőző forgalomkorlátozó intézkedést a teherforgalom korlátozására Győr-Moson-Sopron megye illetékességi területén.
"A megyében kezdődött, és várhatóan elhúzódó intenzív havazás következtében, valamint a felerősödő szél hatására keletkező hófúvások következtében a közlekedésben nehézségek jelentkeztek.
2013. február 13-án 17.30-tól a 7,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárművek az M1-es autópálya 85-ös és 86-os számú főutak lehajtóinál a főutakra nem térhetnek le, a két főutat nem használhatják.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről" - közölte Dobos Viktória tűzoltó hadnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
17.28 - Olvasó-tudósítónk szerint Szakony és Egyházasfalu, valamint Nemeskér és Egyházasfalu is között járhatatlan az út.
17.18 - A hóhelyzet miatt ismét elfogadja a Vasi Volán buszbérleteit a GYSEV Zrt.
"A hóátfúvások miatt a megye több helyszínén szünetel a buszos közlekedés a térségben. Ezért a vasúttársaság a Vasi Volánnal egyeztetve úgy döntött: szerda délutántól üzemzárásig elfogadja járatain az érvényes buszbérleteket.
A térségben a vonatközlekedés folyamatos, mindössze néhány perces késések fordulhatnak elő" - közölte Rázó László, a GYSEV Zrt. sajtószóvivője.
16.26 - Már hat alsóbbrendű út járhatatlan a megyében - áll a katasztrófavédelem megyei szóvivőjének délutáni összegzésében.
Dobos Viktória hadnagy tájékoztatása szerint továbbra is járhatatlan a Sopronnémeti-Magyarkeresztúr, a Magyarkeresztúr-Mihályi, a Magyarkeresztúr-Vadosfa és a Páli-Edve szakasz, most pedig már az Egyházasfalut Újkérrel, valamint az 1-es főutat Mosonszolnokkal összekötő szakaszon is le kellett állítani a forgalmat a hófúvás miatt. Minden település elérhető legalább egy úton.
Hozzátette: hófúvás miatt nehezen járható a 86-os út Páli és Vas megye határa közötti szakasza, amelyen a teherforgalmat le is állították, valamint 85-ös út Veszkény és Fertőszentmiklós közötti néhány szakasza.
A folyamatos havazás és a hófúvások miatt a 82-es főúton a cseszneki szerpentinen és Eplénynél több elakadt kamion okoz torlódást. A további fennakadások elkerülése érdekében Veszprémvarsánynál a kamionforgalmat Gic irányába terelik a rendőrök. Veszprém és Veszprémvarsány között kamiontilalmat vezettek be: a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat nem engedik tovább.
16.06 - Fotó a Veszprémvarsányi balesetről. (A 82-esen a rédei elágazásnál egy autó fejtetőre borult, két személy sérült meg.)
![]() |
| Fotó: Tudósító |
15.31 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
15.11 - A 86-os főútra Mosonmagyaróvár és Jánossomorja között nem engednek be tehergépkocsikat, mert akadályozzák a hó eltakarítását. Jelenleg két géppel egyszerre próbáljuk leekézni az utat - tájékoztat az Útinform.
|
Ilyen idő várható csütörtökön A Nyugat- és Közép-Dunántúlon (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy nyugati részén) folytatódik a havazás. A szerda éjféli órákig ezekben a megyékben általában 5-10 cm hó hullhat, de helyenként nagyobb valószínűséggel nyugaton, illetve délnyugaton akár 10-15 cm-t elérő vagy azt meghaladó hómennyiség sem zárható ki. A megerősödő, helyenként viharos (kb. 45-65 km/h) lökésekkel kísért északi szél a Dunántúl nyugati felén/harmadán hófúvást okoz a csütörtök délelőtti órákig, amely hótorlaszokat emelhet. Az előttünk álló éjszaka folytatódik a havazás, nagyobb valószínűséggel Zala és Somogy megye nyugati felében várható a hóréteg (számottevő) gyarapodása. A csütörtöki nap folyamán a Dunántúlon (a mainál nagyobb területen) fordulhat elő időszakos havazás, napközben jellemzően a Dunántúl keleti felében 0 fok feletti hőmérsékletek mellett. Csütörtökön a Dunántúlon lepel-7 cm hó hullhat 24 óra leforgása alatt. Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az előrejelzésekben becsült csapadék (mennyisége, halmazállapota, területi kiterjedése) és a valóság között LÉNYEGES eltérés lehet - szerepel az OMSZ előrejelzésében. |
15.10 - Gyerekeket szállító kisbusz és két személygépkocsi is az árokba csúszott szerda délután a Vas megyei Nemescsó és Lukácsháza között. A hó fogságában rekedt embereket a tűzoltók mentették ki, nem sérült meg senki - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a kisbuszban kilenc gyermek és a jármű sofőrje utazott, a két személygépkocsiban pedig összesen négyen ültek, így a tűzoltók tizennégy embert helyeztek biztonságba, a járműveket pedig kiemelték az árokból.
Hozzátette: Szombathely és Vép között az úttesten keresztbe fordult egy tehergépjármű, annak a műszaki mentésén is dolgoztak a tűzoltók, arra az időre az utat teljes szélességében lezárták. Szerdán eddig hét esetben mentettek a hófúvás miatt elakadt járműveket és azokban utazókat a vasi tűzoltók.
Balogh Nikoletta közlése szerint jelenleg a megyében 14 alsóbbrendű út van lezárva. A közútkezelőnek sikerült megtisztítania a Bucsu és Bozsok közötti útszakaszt, így az már ismét járható.
A szomszédos megyékből két hómaró érkezett, ezeket is a hófúvás miatt lezárt útszakaszok felszabadításához használják
14.17 - Félpályán már haladhat a forgalom a 86-os főút Páli és Beled közötti szakaszán, amelyet szerda délelőtt lezárt a rendőrség - mondta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek.
Az említett útszakaszon a havazás miatt elakadt kamionokat mentettek, ezért volt szükség az intézkedésre - közölte Kálmán Gabriella, hozzátéve, hogy a forgalom addig sem állt, a közlekedőket Csornán keresztül terelte a rendőrség.
14.15 - Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú (narancs) riasztás van érvényben az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.
Kapuvár térségében intenzív havazás, Mosonmagyaróvár, Győr és Sopron térségében havazás tapasztalható. Az északi, észak-nyugati szél Sopron és Kapuvár térségében erős, Mosonmagyaróvár térségében közepes. A látási viszonyok Sopron és Kapuvár térségében jók, Győr térségében párás, Mosonmagyaróvár térségében közepes.
Sopron környékén a főutak havasak, Kapuvár környékén jégbordásak, Mosonmagyaróvár környékén sónedvesek. A mellékutak havasak, a közút kezelő az utakat IV. fokú téli tisztán tartási készenlétben takarítja, jelenleg 46 gép végez síkosság mentesítési és hó eltakarítási munkálatokat.
Megyénkben a mai nap során három alkalommal riasztották a hivatásos tűzoltó egységeket, minden esetben műszaki mentéshez, ahol elakadt gépjárműveknél avatkoztak be a tűzoltók.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek.
Lezárt utak:
8602-es jelű összekötő út Sopronnémeti és Magyarkeresztúr között, (S. németi a 8604. út Szil és Rábatamási felöl megközelíthető meg.)
8605-os jelű összekötő út Magyarkeresztúr és Mihályi között, (M. keresztúr az alábbiak szerint közelíthető meg)
8606-os jelű összekötő út Magyarkeresztúr és Vadosfa között, (M.keresztúr a 8606. út Potyond felöl közelíthető meg, Vadosfa pedig a 8607. Mihályi felöl közelíthető meg)
8427-es jelű összekötő út Páli és Edve között, (Edve, Vásárosfalu felöl 8428. út felöl közelíthető meg)
Sopronban a Páneurópai piknik helyszínére vezető út (önkormányzati kezelésű út),
8623-as jelű Egyházasfalu – Újkér közt nem járható,
8505- 1.sz.főút- Mosonszolnok közötti út nem járható.
Hófúvás miatt nehezen járható a 86. számú főút Páli és a Vas megye határ közötti szakasza, valamint 85-ös számú főút Veszkény és Fertőszentmiklós közötti szakaszának egyes részein. A 85-ös főút hófúvásos szakasza a Kapuvár és Fertőendréd közötti szakasz.
86-os főút Páli és a megyehatár között le van zárva a teherforgalom elől, de személygépkocsival is csak nehezen járható. 86-ös főút forgalmát Hegyfalunál (Vas megyéből) a 84-es főútra terelik, Csorna irányából, a körforgalomtól a 86-os főutat lezárta a rendőrség, a forgalmat a 85-ös főútra tereli.
A folyamatos havazás és a hófúvások miatt a 82-es főúton a cseszneki szerpentinen és Eplénynél több elakadt kamion okoz torlódás. A további fennakadások elkerülése érdekében Veszprémvarsánynál a kamionforgalmat Gic irányába a rendőrök terelik.
A további fennakadások elkerülése érdekében Veszprém és Veszprémvarsány között kamiontilalmat vezettek be, a 7.5 tonnánál nehezebb tehergépkocsikat nem engedik tovább.
Az állampolgárok figyelmét felhívjuk a téli időjárás, a rendkívüli hideg és a jelentős havazás veszélyeire, a közlekedési eszközök biztonságos felkészítésére, a nem szükségszerű utazások, útra kelések mellőzésére.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
14.01 - Félpályán halad a forgalom Mosonszolnoknál a 86-os főúton, ahol a havas úton több kamion elakadt, és egy teherautó árokba csúszott - közölte Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerda kora délután az MTI-vel.
A mosonmagyaróvári tűzoltók végezték el annak a kamionnak a műszaki mentését, amely keresztbefordult az úton - mondta Dobos Viktória, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtóreferense.
Olvasó - tudósítónk írja: Mosonmagyaróvár és Jánossomorja közt, a Császárréti elágazásnál zajló kamion műszaki mentése miatt már mindkét irányban hosszú a kocsisor. Anyukám "igyekszik" Jánossomorjáról busszal munkába, több, mint fél órája várakoznak. Mosonmagyaróvár irányából pedig már az autópályánál áll a sor vége.
14.00 - Még mindig hull a hó és hó-zik-zik
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
13.40 - Útravaló, avagy hogyan vezessünk télen - a megyei katasztrófavédelem tájékoztatása
| Újra hó borítja a tájat, s még ha az elmúlt évek alatt el is szoktunk a régi nagy havazásoktól, ez a csupán néhány centi friss hó is okozhat kellemetlen pillanatokat. A legtöbben nem szívesen mozdulnak ki a meleg szobából, de ha mégis autóba ülünk, tegyünk meg mindent a balesetek elkerüléséért.
Kísérje figyelemmel a környezetet, az útviszonyokat! A Téli közlekedés alapszabálya: Lassan járj, tovább érsz! Adja meg a tiszteletet autóstársainak, legyen előzékeny vezető! Hogyan készítsük fel autónkat a téli utakra? Indulás előtt feltétlenül ellenőrizze le az ablakmosó folyadék szintjét, s ha hosszabb útra indul, legyen tartalék is a csomagtartóban. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk a rutinszerű tesztekről sem, hiszen a megnövekedett fékút miatt télen még-inkább fontos a működő féklámpa… Tehát, ellenőrizze le a keréknyomást, az irányjelzőket, világítást és a fékeket… Fékezés
Kerüljük a pánikot, mérsékeljük a sebességet gázelvétellel. A kormányt fordítsuk a csúszás irányába, hogy megtaláljuk az egyensúlyt. Ne fékezzünk, mert a kerekek blokkolásával csak fokozzuk a csúszást. A lassuló autó újra kormányozhatóvá válik, szükség esetén – ha van elég hely – segíthet a lassulásban, ha nagyobb hóba kormányozzuk a járművet. Ha felakadtunk, vagy árokba csúsztunk, hívjunk segítséget. Járjuk körbe az autót, a kerekek előtt és mögött túrjuk el a havat, ha van, használjunk sót, vagy önmentő salakot. Ha úgy döntünk, hogy az autóban várakozunk, tegyük szabaddá a kipufogó rendszert, ássuk ki a hóból. Járó motor mellett csak akkor melegedjünk az autóban, ha biztosított a szabad levegő utánpótlása! Ha szükséges engedjük le az ablakot, szellőztessünk. Ne aludjunk el az autóban, ha szédülés, vagy fejfájás tüneteit észleljük, azonnal szellőztessünk át az autót. Téli vezetéstechnika Hasznos kellékek |
![]() |
| Fotó: Tudósító |
13.01 - A 82-esen a rédei elágazásnál egy autó fejtetőre borult, két személy megsérült. A veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók segítségével állították vissza a kerekeire a járművet - írta tudósítónk.
12.53 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
Győr helyközi:
•5-20 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
Sopron helyközi:
• az erősödő szél miatt már megjelentek a hó átfúvások, de
• az autóbusz forgalomban jelenleg még fennakadás nincs
Mosonmagyaróvár helyi-helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
•az erős szél miatt a hóhordás megkezdődött
•Arak és Halászi viszonylatában az út egy nyomon járható
•Albertkázmérpusztára nem jár az autóbusz
•a 86. sz. főúton Jánossomorja közelében a Császárréti elágazásnál kamion műszaki mentése miatt áll a forgalom
Csorna helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
•Páli és Edve között az út járhatatlan
•86 sz. főútvonal kamion baleset miatt lezárva Csornánál, a forgalmat Kapuvár felé terelték el
•Acsalag – Földsziget ha nehezen is, de járható
Kapuvár helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
•Beled – Vica valamint Mihályi Vadosfa,
•ill. Edve – Vásárosfalu között az út járhatatlan,
•járataink Edve, Vica és Vadosfa községeket nem érintik.
• Osli csak Veszkény felől érhető el
• a 85-ös főúton a Veszkénynél történt baleset miatti útzárat feloldották
12.36 - A 86-os főúton, de már Jánossomorja és Mosonmagyaróvár között 178-as km-nél egy elakadt kamion miatt félpályán megy a forgalom - tájékoztat az Útinform.
12.34 - Az M85-ös mindkét sávja tiszta, hómentes, a reggeli latyak is eltűnt - írja olvasónk.
| Busszal Győrből Kapuvárra 12:26 - Az elkerülőről lehajtva Kóny térségében már több helyen havas a főút. 12:27 - A közlekedés lelassult, a jégbordákon már senki sem siet, a nem szélvédett helyeken hóátfúvások Kónynál. 12:28 - Kónynál a Diananál autó az árokban, a Győr felé vezető oldalon, épp most próbálják kihúzni. Torlódásra kell számítani. 12:32 - A bágyogszováti elágazásnál a 85-ösön megállunk, áll a kocsisor is, nem látni miért, de lépésben halad a forgalom. 12:34 - Egészen Csornáig nagy a kocsisor. 12:35 - Az út havas, jeges, és hóátfúvás nehezíti a közlekedést. Balesetet nem látni, valószínűleg az útviszonyok miatt lassú a forgalom. 12:39 - Győr felé egy piros transzporter csúszott le az útról, a szembejövő forgalmat lassíthatja. 12:44 - Csornáig kb. 10 perces késést szedett össze a busz. 12.50 - Még mindig Csornán vagyunk, a város bedugult, rengeteg a kamion. 12.54 - Csornai körforgalom a kórháznál rendőrök állnak, úgy tűnik, Kapuvár felé terelik a forgalmat, vagyis a 86-os főútra nem hajthat senki. 12.55 - Kiscsornán járunk, Kapuváron kéne lenni. 12.57 - Csorna és Farás között katasztrófa az út, lépésben haladunk. 13.00 - Farád és Szárföld között a januári hóátfúváshoz hasonló állapotok. Havas az egész főút, lépésben haladunk. 13.02 - Rábatamási térségében jeges útfelület, nagyon lassú a forgalom. 13.05 - Szárföld előtt ismét lépegetünk, viszont szemből két hótoló is jön. 13.07 - Még mindig Szárföld előtt hatalmas jégpáncél. 13.10 - Veszkény és Kapuvár szakasz jön: hóátfúvás, jégporda, araszol a kocsisor. 13.15 - A Veszkény-Kapuvár szakasz kemény játék a jégen. 13.17 - Összefoglalva: A 85-ös főút Kóny és Kapuvár között nehezen járható, a busz kb. 20-25 perces késést szedett össze Győr és Kapuvár között a hóátfúvásban. |
11.47 - Újabb alsórendű utakat zártak le hóátfúvások miatt Vas megyében.
Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint lezárták a Celldömölk és Mesteri, a Mesteri és Vásárosmiske, a Celldömölk és Kemeneskápolna, a Bokodpuszta és Köcsk, a Nemeskocs és a 8429-es számú út csomópontja, valamint korábban a Pápóc és a megyehatár, a Nádasd és Őrimagyarósd, a Nádasd és Daraboshegy, valamint a Csempeszkopács és Meggyeskovácsi közötti utat.
A szóvivő közlése szerint az egész Dunántúlon továbbra is havazik, a következő órákra is intenzív hóesést jeleztek, a főutak hókásásak, latyakosak, a mellékutak pedig szinte mindenütt a letaposott hótól síkosak, nehezen járhatók.
Felhívta a figyelmet: az erősödő szél miatt bárhol lehetnek hóátfúvások, így Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala, valamint Veszprém megyében, amennyiben nem szükséges, senki ne induljon útnak.
Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének tájékoztatása szerint időközben lezárták a Karkó és Jánosháza, Jánosháza és egy bekötőút, a Kemenespálfa és Kissomlyó és a Kemenessömjén és Vönöck közötti utat is.
Pathy Tivadar, a Vasi Volán Zrt. üzletág-igazgatójának tájékoztatása szerint autóbuszaik Celldömölk és Sárvár környékén egyre nehezebb körülmények között közlekednek, késésekre, esetleges járatkimaradásokra is számítani lehet.
A GYSEV Zrt. és a MÁV Zrt. információi szerint egyelőre a vonatközlekedésben csak néhány perces késéseket okoznak az időjárási körülmények.
| Felborult egy beteget szállító mentőautó a 74-es főúton, de sem a beteg, sem a jármű személyzete nem sérült meg - értesült szerdán az MTI a helyszínről. A Nagykanizsáról Zalaegerszegre tartó mentőautó a Bocska és Zalaszentbalázs közötti szakaszon, a havas úton megcsúszva az árokba, az oldalára borult. Egy középkorú asszonyt szállított, de sem ő, sem a mentőautó személyzete nem sérült meg a balesetben. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-t arról tájékoztatta, hogy Zalában két utat le kellett zárni a hóátfúvások miatt. Nem járható a 7511-es számú út Nagyrécsénél a 12-es és 14-es kilométer között, valamint a 75 111-es út Sármellék közelében. Zalában a főutak havasak, latyakosak, a mellékutak havasak, hókásásak, a letaposott hótól síkosak, nehezen járhatóak. Sokfelé erős szél fúj, Keszthely környékén a viharos erejű szél sok helyen hóátfúvásokat okoz, emiatt akadozik vagy áll a forgalom. A közútkezelő arra is felhívta az autósok figyelmét, hogy Zalában lehetőleg ne induljanak útnak. |
Hóhelyzet február 13-án nagyobb térképen való megjelenítése |
| A piros a járhatatlan útszakaszokat, a lila a hófúvásos szakaszokat jelzi. A sárga jel a teherforgalom korlátozását mutatja. |
11.11 - Több kamion ütközött össze a 81-es úton a Kerékteleki Csárdánál - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt az MTI-t.
Léber Gabriella sajtóreferens elmondta: egy kamion keresztbe fordult, ezért a rendőrség a műszaki mentés idejére az út egyik sávját lezárta. A balesetben senki nem sérült meg.
10.50 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről, itt tájékozódhat a helyi közlekedésről is >>
Győr helyközi:
•5-20 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
Sopron helyközi:
• az erősödő szél miatt már megjelentek a hóátfuvások, de
• az autóbusz forgalomban jelenleg még fennakadás nincs
Mosonmagyaróvár helyi-helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
• az erős szél miatt a hóhordás megkezdődött
Csorna helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
•Páli és Edve között az út járhatatlan
•86 sz. főútvonal kamion baleset miatt lezárva Csornánál, a forgalmat Kapuvár fele terelték el
Kapuvár helyközi:
•10-15 perces késésekkel közlekednek autóbuszjárataink
•Mihályi – Vadosfa, ill. Edve – Vásárosfalu között az út járhatatlan,
•járataink Edve és Vadosfa községeket nem érintik.
• Osli csak Veszkény felől érhető el
• a 85-ös főúton a Veszkénynél történt baleset miatti útzárat feloldották
| 10.23 - Vas megyei útlezárások Lezárták szerda délelőtt hóátfúvások miatt a Nádasd-Daraboshegy, a Nádasd-Őrimagyarósd, a Csempeszkopács-Meggyeskovácsi, valamint a Pápóc és a megyehatár közötti alsórendű utat - tájékoztatta a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Balogh Nikoletta közölte: egy Győr-Moson-Sopron megyében zajló műszaki mentés miatt a 86-os útról a teherforgalmat Hegyfalunál a 84-es re terelik, a személyforgalmat pedig Belednél Kapuvár felé irányítják. Elzárt, megközelíthetetlen település Vas megyében továbbra sincs, a tűzoltók eddig két, a hó fogságában rekedt személygépkocsit mentettek ki Celldömölknél. A megyében a dialízisre szoruló betegek kezelésre szállítását megszervezték, az zavartalanul folyik - emelte ki a szóvivő. |
10.20 - A győri havazás képekben
Győr-Moson-Sopron megye: hófúvásos szakaszok a fertőszentmiklósi üzemmérnökség területén
8613-as út Kapuvár-Hövej között
8612-es út Cirák-Beled között
8603-as út Gyóró-Mihályi között
8608-as út Himod-Kisfalud között
8614-es út Cirák-Dénesfa-Répceszemere között
8623-as út Újkér-Iván között
8618-as út Iván-Simaság között
85-ös út Kapuvár-Fertőendréd között
Hófúvásos szakaszok a csornai üzemmérnökség területén
8417-es út Enese-Rábacsécsény között
8419-es út Tét-Rábacsanak között
8423-as út Bágyogszovát-Pásztori között
8425-ös út Vág-Szany között
8603-as út Jobaháza-Mihályi között
8606-os út Bogyoszló-Vadosfa között
8611-es út Kapuvár-Kisfalud között
86-os főút le van zárva a teherforgalom elől Páli és a megyehatár között. Személygépkocsival is csak nehezen járható hófúvás miatt.
Hófúvás miatt lezárt útszakaszok a csornai üzemmérnökség területén
8602-es út Sopronémeti-Magyarkeresztúr között
8605-ös út Magyarkeresztúr–Mihályi között
8606-os út Magyarkeresztúr–Vadosfa között
8427-es út Páli–Edve között
Győr-Moson-Sopron megyében a hóátfúvásokkal érintett területeken az elmúlt 24 órában folyamatosan dolgoztak, illetve jelenleg is dolgoznak munkagépeink. A települések ugyanakkor továbbra is megközelíthetőek.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Győr-Moson-Sopron megyei üzemmérnökségein a legmagasabb, IV. fokú téli tisztántartási készenlét van érvényben. Az önjáró hómarókat a megye területén szükség szerint átcsoportosítja társaságunk.
10.15 - Öntésmajor Kapuvár közötti útviszonyok
![]() |
| Öntésmajor Kapuvár között az út |
![]() |
| A fotót a facebookon osztotta meg olvasónk |
| A megváltozott útviszonyok figyelmesebb vezetést és felkészültebb autót kívánnak! Aki hosszabb téli autóútra indul, a fentieken kívül érdemes figyelnie az alábbiakra is: • Huzamosabb utazás esetén szükség lehet takaróra, téli ruhadarabokra, lapátra (autó hóból való kiszabadítása esetén), rugalmas vontatókötélre, fagymentesítő zárolajozóra, elegendő mennyiségű élelmiszerre és italra is. • Hosszabb utak előtt érdemes tájékozódni az Útinformnál az út - és időjárási viszonyokról. Előfordulhatnak olyan helyzetek is, amikor nem érdemes kockáztatni, és biztonságosabb, ha vonattal indulunk útnak. • Az országos médiumokon kívül érdemes figyelemmel kísérni a helyi sajtó, rádió és televízió híradásait, beszámolóit, hiszen ezeken keresztül is fontos és hasznos információkat szerezhetünk a közlekedéssel és közlekedésbiztonsággal kapcsolatban. Jó utat és balesetmentes közlekedést kíván az Győr-Moson-Sopron Megyei Baleset-megelőzési Bizottság! |
| Videó: Cseh Róbert |
9.39 - Így néz ki a 85-ös főút Kapuvár és Veszkény között

Így néz ki a 85-ös Kapuvár és VEszkény között. Fotó: Tudósító
9.35 - Az éjszakai munkákat követően - tömegközlekedési útvonalak latyakolása, hidak és felüljárók, valamint járdák sózása és ekézése - a havazás miatt szerda reggeltől teljes kapacitással végzi a GYŐR-SZOL Zrt. az általa kezelt burkolatokon a síkosság mentesítést és a hó eltakarítást.
A társaság dolgozói és gépei a hidakon, felüljárókon, a tömegközlekedési útvonalakon, a buszmegállókban, a parki átvezető utakon, járdákon, a kerékpárutakon, a tereken, valamint a hidak lépcsőin tevékenykednek. Folyamatban van a lakóutcákban a hó ekézése.
Megerősített személyi állomány, összesen több mint 60 fő végzi a gyalogos átkelőhelyek kibontását.
A GYŐR-SZOL Zrt. koordinálásában a síkosság mentesítésben és hó eltakarításban Győrben 35 gép és 120 munkatárs vesz részt.
9.12 - Még mindig hull az utánpótlás megyeszerte is
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
8.52 - KamionSTOP
A 82-es út cseszneki részén, a szerpentinen egyik irányban sem közlekedhetnek a kamionok, mert több nyerges vontató elakadt azon a szakaszon - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-t.
Hozzátették: a Pápa felé vezető 83-as úton, a farkasgyepűi szanatórium előtt is elakadt kamion akadályozza forgalmat.
8.49 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
Győr helyközi:
• 5-20 perces késésekkel közlekednek az autóbuszjáratok
Sopron helyközi:
• elállt a hóesés, utak járhatóak a térségben
• az autóbusz forgalomban fennakadás nincs
Mosonmagyaróvár helyi-helyközi:
• 10-15 perces késésekkel közlekednek az autóbuszjáratok
• a Dunaszigetről érkező járat 25 percet késett árokba csúszás miatt
Csorna helyközi:
• 10-15 perces késésekkel közlekednek az autóbuszjáratok
• Páli és Edve között az út járhatatlan
Kapuvár helyközi:
• 10-15 perces késésekkel közlekednek
• Mihályi – Vadosfa, ill. Edve – Vásárosfalu között az út járhatatlan,
• a járatok Edve és Vadosfa községeket nem érintik.
8.26 - Győr-Moson-Sopron megyére másodfokú (narancs) riasztás van érvényben az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai alapján.
Mosonmagyaróvár térségében intenzív havazás, Kapuvár térségében havazás, Győr térségében hószállingózás tapasztalható, Sopron térsége csapadékmentes.
A látási viszonyok Sopron és Kapuvár térségében jók, Győr térségében párás, Mosonmagyaróvár térségében közepes. A 85-ös és 86-os főúton, illetve az 1-es főúton helyenként kisebb hóátfúvások tapasztalhatók, a mellékutak helyenként havasak, latyakosak, néhol jégbordásak.
A fő és mellékutakon a téli útviszonyok miatt lassabb forgalomra kell számolni, a tömegközlekedésben fennakadás nem várható - tájékoztatott Dobos Viktória tűzoltó hadnagy, a megyei katasztrófavédelem szóvivője.
A megyénkben a keddi nap során négy darab gépjármű akadt el, a mentésüket a hivatásos tűzoltó egységek végrehajtották.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság a megelőző forgalomkorlátozó intézkedést a kamionforgalom korlátozására a délután folyamán feloldotta.
A pihenőhelyek kiürítése és a forgalom normalizálódása az éjszaka folyamán megtörtént.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat megyei szervezete a hegyeshalmi, rajkai, vámosszabadi határátkelőhelyeknél forró teát, szendvicset, valamint takarót osztottak az arra igényt tartok részére.
A karitatív szervezetek (Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat) szükség szerint a forgalomban elakadtak ellátására felkészültek.
A társ- és együttműködő szervekkel a kapcsolatot folyamatosan tartottuk a mentési tevékenységet összehangoltuk a nap folyamán.
Az állampolgárok figyelmét felhívjuk a téli időjárás, a rendkívüli hideg és a jelentős havazás veszélyeire, a közlekedési eszközök biztonságos felkészítésére, a nem szükségszerű utazások, útra kelések mellőzésére.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
8.20 - Elakadt kamionok a Bakonyban
A 82-es főúton Cseszneknél és Eplénynél több elakadt kamion okoz torlódást. Veszprémvarsánynál emiatt leállították a kamionokat, csak a személyautókat engedik fel a Cseszneki emelkedős szakaszra - tájékoztaz a kozut.hu.
A 83-as főúton Farkasgyepünél is elakadt kamionok akadályozzák a forgalmat.
7.56 - Az egyre erősödő széllökések több helyen hóátfúvásokat okoznak - egy alacsony forgalmú mellékutat már le kellett zárni Zala megyében
A Nyugat-dunántúli területeken tegnap éjszaka óta változó intenzitással havazik. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei és munkagépei ez alatt az időszak alatt is folyamatosan dolgoztak, hogy az egyre erősödő széllökések következtében kialakuló hóátfúvások miatt ne alakulhassanak ki járhatatlan útszakaszok. A megfeszített munkavégzés ellenére Zala megyében egy kis forgalmú alsóbbrendű utat már le kellett zárni, mivel a nagy erejű szél folyamatosan visszahordja a letakarított havat a burkolatra. Elzárt település ugyanakkor nincs az országban.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szerda 7 órai összesítése alapján a Dunántúl nagy részén késő este óta havazik, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megyében a frissen lehullott hó vastagsága 5-7 centiméter, ezért a fő- és mellékutak most még havasak, hókásásak. A legerősebb havazást Keszthely és Marcali térségéből jelezték a cég útellenőrei. A Dunántúlon a szél is felerősödött, Zala és Győr-Moson-Sopron megyében, Vas megyében Sárvár és Celldömölk környékén hófúvások is kialakultak.
Utóbbi területeken éjjel 1 óra óta folyamatosan dolgoznak a munkagépek, hogy biztosítsák a személygépjármű forgalom és menetrend szerinti buszjáratok közlekedését. Zala megyében a nagy erejű széllökések miatt Nagyrécse térségében olyan mértékű hóátfúvások alakultak ki, amelynek következtében a Galambokra vezető mellékutat le kellett zárni. A település ugyanakkor már irányból megközelíthető, mivel egy nagyon alacsony forgalmú alsóbbrendű útról van szó, jelentősebb fennakadást nem okoz az útlezárás.
A Dunától keletre eső területeken ugyanakkor szinte mindenhol esőtől vizes utakon lehet autózni. A legtöbb helyen általában mínusz 1-3 fokot mértek, így lefagyásokat nem jeleztek a társaság útellenőrei.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Komárom-Esztergom megyei üzemmérnökségein III. fokú, az ország többi megyéjében II. fokú a téli tisztántartási készenlét. A társaság összesen közel 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 7 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A folyamatos munkavégzés ellenére ugyanakkor a havazás és a hóátfúvások miatt téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők a Nyugat-dunántúli területeken.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri az autósokat, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az ország nyugati megyéiben. Az aktuális útviszonyokról a cég Útinform szolgálatánál vagy megyei ügyeletein kaphatnak friss információkat. Elérhetőségeinket megtalálják a www.kozut.hu oldalon.
7.49 - Havazik az egész Dunántúlon
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
7.46 - A Nyugat- és Közép-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható. A nagyobb mennyiség főként Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyében és Veszprém megyében hullhat.
A friss hó mennyisége kb. 15-25 cm között valószínű szerda éjfélig, de néhol 30 cm-t meghaladó friss hóréteg is összegyűlhet. Somogy nyugati részén lepel-15 cm friss hó várható, de a Dunántúl keleti harmadán napközben elsősorban eső, havas eső valószínű - szerepel az OMSZ előrejelzésében.
A megerősödő, helyenként viharos (kb. 45-60 km/h) lökésekkel kísért északira forduló szél a Dunántúl nyugati felén/harmadán hófúvást okoz. Erős hófúvás is lehetséges magas hótorlaszokkal.
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az előrejelzésekben becsült csapadék (mennyisége, halmazállapota, területi kiterjedése) és a valóság között LÉNYEGES eltérés lehet.
07.00 - Nincs járhatatlan út a megyében
Győr-Moson-Sopron megyében változó intenzitással havazik, a főutak latyakosak, sónedvesek, a mellékutak hókásásak, havasak, de járhatatlan út nincs a megyében - tájékoztatott a szerda reggeli útviszonyokról a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Minusz 3 és plusz 1 Celsius fok közötti a hőmérséklet, a szél egyelőre még gyenge, a látótávolság jó, csupán néhány helyen csökkent le 300-500 méterre - közölte Pécsi Norbert Sándor.
A friss hóréteg vastagsága 1-5 centiméter, az utak melletti hóréteg vastagsága eléri a 10-17 centimétert.
Jelenleg 30 munkagép végez síkosságmentesítést és hóeltakarítást.
Szerdára virradó éjszaka közúti balesetről nem érkezett bejelentés a Magyar Közút Zrt.-hez Győr-Moson-Sopron megyéből.
6.56 - Kapuvárról Győrbe: nézzük, milyen útviszonyok mellett jutunk el célba
| 6.56 - Kapuvár és Veszkény között a főút havas, jégbordás. Hóátfúvás nehezíti a közlekedést. A szél hótorlaszokat emelt, de még járható az út. 7.01 - Veszkény és Szárföld között szintén visszahordta a szél a havat az útra. A két nyomsáv járható. 7.04 - Szárföld és Farád között se jobb a helyzet, csak a szélvédett szakaszokonlátszik a nyomsáv. máshol jeges az út. 7.12 - A Farád Csorna közötti rövid szakaszt teljesen belepte a hó. 7.25 - Csorna és Kóny között is havas, jeges az út. 7.34 - Az enesei elkerülő jól járható, latyakos az út, a bátrabbak a belső sávot is használják. 7.36 - Enese után járható volt az út, a Kapuvárról induló busz 5-10 perces késéssel ért Győrbe. |
A megyében kezdődött, és várhatóan elhúzódó intenzív havazás következtében, valamint a felerősödő szél hatására keletkező hófúvások következtében a közlekedésben nehézségek jelentkeztek.
A Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, Sopron, Kópháza határátkelőkön február 12-én 08:00-tól elrendelt, a Szlovéniába, és Olaszországba közlekedő 7,5 t. össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását a Megyei Védelmi Bizottság feloldotta.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
15.40 - Hóhelyzet a Kisalföld Volán Zrt. területéről >>
Intenzíven havazik Győrben is
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
14.03 - A Nyugat-Dunántúlon szerda éjfélig nagy mennyiségű hó várható. A nagyobb mennyiségű hó (kedd hajnaltól - szerda éjfélig összegezve) főként Vas és Zala megyében, Veszprém megye nyugati részén, Győr-Moson-Sopron megye nyugati felén/harmadán jellemzően kb. 25-50 cm között valószínű - szerepel az OMSZ előrejelzésében.
A Dunántúl középső részén (kb. a Komárom-Somogy sávban) jellemzően kb. hófolt/lepel - 15/20 cm valószínű (ezen belül kelet felé gyorsan csökkenő mennyiség becsülhető).
Az éjszakai óráktól a megerősödő, helyenként viharos (kb. 45-65 km/h) lökésekkel kísért északira forduló szél a Dunántúl nyugati felén/harmadán hófúvást okoz. Erős hófúvás is lehetséges magas hótorlaszokkal.
Ma és éjjel helyenként átmeneti jelleggel ónos/fagyott eső is hullhat főként a középső országrészben és az Északi-középhegység térségében.
Fontos! A lehulló hó és a szélerősség függvényében szerdán a piros fokozatú hófúvás riasztás is érvénybe léphet a Nyugat-Dunántúl egy részén.
Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az előrejelzésekben becsült csapadék (mennyisége, halmazállapota, területi kiterjedése) és a valóság között LÉNYEGES eltérés lehet.
13.12 - A Kisalföld Volán Zrt. honlapján itt tájékozódhatnak a hóhelyzet idején az autóbusz-közlekedésről >>
13.05 - Több helyen is hóátfúvások nehezítik a közlekedést
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd déli jelentése alapján a Dunántúl nagy részén, illetve Pest megyében továbbra is havazik. Pest és Komárom-Esztergom megyében hóátfúvások nehezítik a közlekedést, ráadásul Székesfehérvár térségében ónos eső hull. A társaság közel 300 munkagépe dolgozik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon.
A 12.30 órai összesítések alapján a Dunántúlon Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom, illetve Pest megye területén is változó intenzitással havazik, Székesfehérvár térségében pedig ónos eső esik.
A főutak Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron megyében, továbbá Tatabánya térségében havasak, hókásásak, Veszprém megye keleti felén, Szántód környékén és Fejér megye északi felén inkább latyakosak. A Dunántúl déli részén és a Duna-Tisza közén vizesek, az Északi-középhegység területén nedvesek, a Tiszántúlon pedig szárazak a főutak. A mellékutak Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében többnyire havasak, letaposott havasak, Somogy és Fejér megye északi felén inkább latyakosak.
Az alsóbbrendű utak a Dunántúl déli felén és Bács-Kiskun megyében vizesek, az Északi-középhegység területén többnyire nedvesek. A korábbi havazás nyomán Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén letaposott havas, Putnok és Balassagyarmat térségében jégbordás mellékutakra kell számítani.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt a Komárom-Esztergom megyei 8137-es jelű összekötő utat Tata és Kömlőd között hóátfúvások miatt lezárta, a közlekedők Környén át kerülhetnek. Pest megyében a Zsámbéki-medencénél a Perbál és Budajenő, illetve a Perbál és Tinnye közötti mellékutakon szintén hóátfúvások nehezítik a közlekedést. Hasonló a helyzet Monor térségében is, itt Valkó, Tura és Zsámboknál vannak hóátfúvásos szakaszok. Ezekben a térségekben a társaság egy-egy speciális hóekéje folyamatosan dolgozik azért, hogy ne váljanak járhatatlanná a hóátfúvásokban érintett a mellékutak, de igazán hatékonyan csak a szél elállta után tud fellépni a közútkezelő, mivel az útról letakarított havat a nagy erejű széllökések folyamatosan visszahordják a burkolatra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen közel 300 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 12.30 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A társaság mind a 78 üzemmérnökségén 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan látják el feladataikat a cég szakemberei.
12.41 - Képek a felborult kamionról Győrnél. A félpályás útzárat feloldották.
|
A Győr - Sopron között közlekedő busz pontosan indult, 12.00-kor. |
| Úton van? Elakadt a hóban? Várjuk beszámolóit, fotóit az útviszonyokról ide: tudosito@kisalfold.hu |
10.11 - Kapuvár és Sopron között a 85-ös, 84-es főútak havasak, a vonalat alig látni az úton - írta olvasónk.
10.00 - Hajnalban sóztak, most havat tolnak Sopronban
Kedden hajnalban sózták az utakat Sopron szerte. Reggel pedig elkezdték a hótolást is. Mint azt a Sopron Holding Zrt.-nél megtudtuk, öt munkagéppel vannak jelen Sopronban, emellett két alvállalkozó is becsatlakozott a munkába. Délelőtt tíz órára a fő- és tömegközlekedési utak mellett már a mellékutcákba is eljutottak.
A holding most nem keres rendkívüli hómunkásokat, ugyanis a januári havazáskor felvett embereket alkalmazzák most is. Kézi erővel takarítják el a havat a buszmegállókból, parkok, közterületek útjairól, járdáiról, valamint a gyalogátkelő helyek környékéről.
A szakemberek azonban felhívták a figyelmet, hogy a nap folyamán továbbra is havas, hókásás útviszonyokra kell számítani a városban.
9.44 - A Kisalföld Volán járatai késve, de mennek
A Kisalföld Volán Zrt. arról tájékoztatta portálunkat, hogy a járatok eddig rendben elindultak és meg is érkeztek a célállomásra. A települések még megközelíthetőek.
Sopronban és a város térségében a legrosszabb a helyzet . Itt nagyon lelassult a közlekedés.
A helyi és a helyközi járatok is késnek. Mosonmagyaróvárnál is vannak késések. A buszok 10-15 perccel hosszabb menetidővel közlekednek Jánossomorja, Rajka, valamint Novákpuszta felé.
09.37 - Az 1-es főút Öttevénynél még nem találkozott hótolóval - írta olvasónk.
08.54 - A Szombathely-Sopron-Győr vasúti vonalon 10-15 perces késésekre lehet számítani.
Vas megyében egy csuklós busz csúszott az árokba.
08.41 - Az éjszakai órákban kezdődött havazás hajnal óta intenzív fokozatba váltott, és jelenleg is havazik. A hőmérséklet 8 órakor Sopronban -3, 0 Győrben -1,1 fok. A hóréteg a reggel 7 órás jelentések szerint Péren 3 cm, Sopronban 4 cm, Himodon 3 cm, Brennbergbányán 11 cm.
A nap folyamán további havazás várható, délután átmenetileg gyengül a havazás, majd estétől újra erősödik. Éjfélig a megyében további 10-15 cm , egészen a nyugati határ mentén 20 cm friss hó is várható.
A délkeleti szél még mérsékelt marad, csak este élénkül meg, ami jó hír, hiszen így jelentős hófúvás nem várható.
Jelenleg narancs fokozatú figyelmeztetés van érvényben Vas és Győr-Moson-Sopron megyében a várható havazás miatt. A hőmérséklet délutánra -2 és 0 fok közé emelkedik megyénkben - tájékoztatta a kisalfold.hu-t Kiss Márton, a Soproni Meteorológiai Állomás vezetője.
08.32 - Kamion és személyautó csúszott árokba kedden reggel a havazás miatt Veszprém megyében. A szél miatt hófúvás várható - tájékoztatott a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
Bakos György elmondta: megyeszerte pár centiméter hó hullott, a közlekedés lelassult. A közútkezelő csaknem harminc géppel dolgozik az utakon.
Nemesvámos környékén, a Veszprémből Tapolcára vezető úton árokba csúszott egy kamion, a mentése még tart. Kora reggel egy autó Pápa mellett akadt el a havas úton - tette hozzá a szóvivő.
Nagy havazást nem jelez a meteorológia Veszprém megyében, de a közlekedést veszélyezteti, hogy a megye egyes részein a szél miatt hóátfúvások alakulhatnak ki - figyelmeztetett Bakos György.
08.10 - Kedd reggel már csaknem nyolcszáz kamion vesztegel Zala megyében a főutak melletti pihenőhelyeken a magyar-szlovén határon hétfő óta fennálló forgalomkorlátozás miatt. Vas megyében szintén sok kamion állt félre, Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okozva.
Az olaszországi rendkívüli hóhelyzet miatt tovább szigorították a magyar-szlovén határon a kamionforgalom korlátozását, reggel hat órától már a szlovén rendszámú vagy Szlovéniába árut szállító teherjárműveket sem engedik át a határon - közölte Egri Gyula, a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője.
Kedd reggelre már csaknem nyolcszáz kamion vesztegelt emiatt Zala megyében, elsősorban Rédics térségében, a 86-os úton, az M70-es autóúton és az M7-es autópályán lévő pihenőhelyeken és benzinkutakon. Mintegy száznyolcvan jármű az M7-es autópálya Nagykanizsa-Eszteregnye közötti szakaszán, a leállósávban áll.
Elmondta azt is: Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke összehívta a nagykanizsai és a letenyei járási védelmi bizottságot annak érdekében, hogy a várhatóan legalább két napig fennálló forgalomkorlátozás időtartama alatt megszervezzék a várakozó járművek utasainak ellátást.
Vas megyében a 86-os és a 860-as út mentén is rengeteg Szlovéniába tartó kamion állt félre, így Vátnál és Körmendnél jelentős útszűkületeket okoznak - közölte az MTI érdeklődésére kedd reggel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője.
Pécsi Norbert Sándor elmondta: a szlovén hatóságok a 7,5 tonnásnál nagyobb tehergépjárművek forgalmát korlátozták, a Szlovéniána és Olaszországba tartó kamionokat már a magyar-osztrák és a magyar-szlovák határállomásokon próbálják félreállítani, a magyar-szlovák határon Rajka, Vámosszabadi és Komárom felől érkezőket pedig már be sem engedik Magyarországra.
A korlátozások a személyautók forgalmát nem érintik - fűzte hozzá a szóvivő.
Az Útinform jelentése szerint a Hegyeshalom felől érkező, szlovén vagy olasz célállomásra tartó teherjárműveket az M1-es autópálya parkolóiba terelik.
Az M7-es és M70-es pihenőhelyein és parkolóiban tegnap óta több száz kamion várakozik, a jobb oldali parkolók szinte mindenhol megteltek. Az M7-es autópályán már a főváros felé tartó oldal parkolóihoz fordítják vissza a Szlovéniába tartó teherkocsikat.
A zalai katasztrófavédelem a honlapján beszámolt arról is, hogy nem sokkal fél hét után a Sárhida és Gellénháza közötti összekötő úton egy tehergépkocsi keresztbe fordult, és elakadt egy autóbusz is, amelyen 17-en utaztak. Korábban a Zalaegerszeget északról elkerülő úton egy személygépkocsi vált mozgásképtelenné a hóban, a 74-es úton, Barnakpusztánál pedig egy parkettát szállító kamion csúszott az árokba.
08.05 - Nagycenken, Sopronban is havazik. A vonatok menetrendszerint közlekednek, jelentős késésről egyelőre nem érkezett információ.
08.01 - A Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság elrendelte a rendkívüli időjárási körülmények miatt a megelőző forgalomkorlátozó intézkedést a kamionforgalom korlátozására Győr-Moson-Sopron megye illetékességi területén.
A megyében kezdődött, és várhatóan elhúzódó intenzív havazás következtében, valamint a felerősödő szél hatására keletkező hófúvások következtében a közlekedésben nehézségek jelentkeztek.
A közlekedés biztonságának fenntartása érdekében a kialakult helyzet miatt, február 12-én 8:00-tól Rajka, Hegyeshalom, Vámosszabadi, Sopron, Kópháza határátkelőkön a Szlovéniába, és Olaszországba közlekedő, 7,5 t. össztömeget meghaladó tehergépjárművek Magyarország területére történő belépésének korlátozását.
Az útba indulók – elsősorban a kamionok vezetői – tájékozódjanak a korlátozás és a közlekedési viszonyok aktuális és várható helyzetéről.
7.49 - A Dunántúl nagy részén havazik, egyes térségekben ónos eső hull, Pest megye nyugati területein pedig hóátfúvások nehezítik a közlekedést
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának kedd reggeli jelentése alapján a Dunántúl több megyéjében is havazik, egyes dél-dunántúli megyékben pedig ónos esőre kell számítania a közlekedőknek, ráadásul Pest megye nyugati részén a nagy erejű szél hóátfúvásokat okoz. A társaság a reggeli órákban több mint 200 munkagéppel végzi a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.
A Dunántúl nagy részén, Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Vas, Zala és Somogy megye területén folyamatosan havazik, Keszthely, Mohács, Nagyatád, Kaposvár és Szekszárd körzetéből ónos, illetve havas esőt jeleztek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útellenőrei. Nógrádban, valamint Fejér és Tolna megyében több helyen szállingózik a hó. A fő- és mellékutak többsége vékony rétegben a friss hóval fedett vagy sónedves. Az eddig lehullott hó mennyisége egyelőre alig néhány centiméter.
A korábbi havazás miatt még letaposott havas a mellékutak többsége a Mátrában, Eger, Nyékládháza, Edelény és Sátoraljaújhely körzetében. Putnoknál jeges, Nyíregyháza és Balassagyarmat körzetében deres az alsóbbrendű utak egy része. Ezen területeken is folyamatosan dolgoznak a társaság munkagépei.
A Zsámbéki-medence mellékútjain a korábbi havat hordja a szél, a kialakult hóátfúvásokat folyamatosan takarítják a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. Ennek ellenére a 1103-as és 1104-es mellékutakon, Perbál, Tinnye, Budakeszi és Telki környékén téliesebb útviszonyokra számíthatnak a közlekedők, mivel a letakarított havat a szél visszafújja a burkolatra.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen több mint 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 7.30 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A társaság mind a 78 üzemmérnökségén 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan látják el feladataikat a cég szakemberei.
A társaság arra kéri az autósokat, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a cég Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a cég megyei ügyeletein - elérhetőségek a www.kozut.hu oldalon - kaphatnak.
07.40 - Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2013.02.12. kedd éjfélig
A Nyugat-Dunántúlt leszámítva megenyhül az idő, ezért a havazást eső váltja fel, így a nyugati tájakat kivéve a reggelig lehulló hó napközben elolvad - olvasható a met.hu-n.
![]() |
| Narancs riasztás a megyére. Forrás: met.hu |
Éjfélig a Kisalföldön és az Alpokalján viszont általában 15-25 cm friss hó várható, de Vas megye nyugati részén 30 cm is lehullhat.
07.39 - A pillanatnyi időjárás - az egész Dunántúlon havazik
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
07.10 - A 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti tehergépjárművek továbbra sem léphetnek be Szlovéniába az ottani hóhelyzet miatt. A korlátozás miatt a Magyar-Szlovén határokat érintő utak kamionparkolói telítettek.
A kialakult helyzet miatt a szlovák és osztrák határokon sem engedik be a Szlovéniába tartó tehergépjárműveket. Sajnos ezek a járművek gyakran eltorlaszolják az utat az egyéb célállomásra tartó járművek elől is - írja a kozut.hu.
A feltorlódott tehergépjárművek tömegesen várakoznak az M7-es autópálya és az M70-es autóút pihenőhelyein. Érdemes igénybe venniük a főutakon a benzinkutak parkolóit is.
A várakozó tehergépjárművek útszűkületet okoznak a 86-os és 860-as főút több határ közeli szakaszán is.
![]() |
![]() |
20.05 - A megye több részén is szállingózik a hó
![]() |
19.46 - Mosonmagyaróváron havazik
![]() |
18.52 - Hószállingózás Sopronban
![]() |
|
17.40 - A következő 24 órában is tart a szlovéniai kamionkorlátozás |
17.15 - Mosonmagyaróváron már szállingózik a hó
![]() |
17.10 - Időjárás-jelentés
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Az időjárási helyzet Európában:
Nyugat-Európa, valamint a Skandináv-félsziget délkeleti része fölött ciklonok örvénylenek. Emiatt szárazföldünk nagy része fölött sok a felhő, és a ciklonokhoz tartozó frontok mentén többfelé fordul elő csapadék; nyugaton inkább az eső esik, keleten, illetve északon inkább havazik. A középső tájakon eső, havas eső, havazás egyaránt előfordul. Délkeleten sekély ciklon helyezkedik el, és ez okoz változékony, többször felhős időt. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi tájain -1, -10, középen 0, +7, délen pedig 10, 15 fok között alakul. Kedd estig a Kárpát-medence fölé délnyugat felől egyre nedvesebb, enyhébb levegő áramlik.
Várható időjárás az ország területén kedd estig
Délnyugat felől ismét erős felhősödés kezdődik. Éjszaka fokozatosan tovább növekszik a felhőzet, és a Dunántúlon már havazás is várható. Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Alpokalján és a Kisalföldön váltakozó intenzitású havazásra számíthatunk, másutt csak szórványosan alakul ki csapadék; az Északi-középhegység kivételével egyre inkább eső, hajnalban, reggel délnyugaton ónos eső is lehet.
A délkeleti szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2, -7 fok között alakul, de északkeleten, keleten, a gyengébben felhős, havas tájakon -10 fok alatt valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden általában 1, 7 fok között várható, északon, északnyugaton azonban 0, -1 fok körül alakul.
13.00 - A várható megmaradó hóvastagság
A köpönyeg.hu térképén a február 14-én éjfélig várhatóan megmaradó friss hó vastagságát jelölték.
A nagyobb szám elsősorban a magasabban fekvő tájak térségére lehet jellemző. A hóvastagság-térkép több időjárási modell eredményein alapszik. Az előrejelzés a modellfutások alapján módosulhat.
![]() |
| Forrás: koponyeg.hu |
A hivatalos Veszélyjelzés az OMSZ honlapján található.
10.40 - Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2013.02.12. kedd éjfélig
A késő esti óráktól délnyugat felől havazás kezdődik, amely éjszaka a teljes Dunántúlra kiterjed. Hajnalban és reggel a Dél-Dunántúlon ónos eső is valószínű. Kedden a Nyugat-Dunántúlt leszámítva jelentősen megenyhül az idő, ezért a havazást eső váltja fel. Így a nyugati tájakat kivéve a reggelig lehulló hó napközben elolvad.
Kedd éjfélig a Kisalföld nyugati részén és az Alpokalján általában 10-20 cm friss hó várható, de Vas megye nyugati határszélén 25 cm is lehullhat - szerepel az OMSZ előrejelzésében.
10.34 - A pillanatnyi időjárás - Észak felé vonult a havazás.
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
7.49 - Közel 200 munkagép dolgozik az országos közúthálózat hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkáin
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának hétfő reggeli jelentése alapján a csapadék a késő éjszakai órákra szinte mindenütt elállt, már csak Monor környékéről jeleztek hószállingózást. A szél gyenge, így hóátfúvások nem alakultak ki, járhatatlan út vagy elzárt település sincs az országban. A társaság szakemberei és munkagépei gyakorlatilag szombat délután óta megállás nélkül végzik a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, de a nagyon alacsony reggeli hőmérséklet miatt néhány település környékén síkosak a mellékutak.
A főutakon egyre kevesebb helyen van hó, folyamatosan javulnak a közlekedés feltételei. A Dunántúlon Győr, Tatabánya, Keszthely és Dunaújváros környékén, valamint Pest megyében Vác térségében a 2-es és 12-es főúton viszont még hókásás vagy latyakos a burkolat. Az északkeleti területeken is javult a helyzet, már csak Nógrád megyében valamint a Mátrában és Szikszó tájékán fordulnak elő hókásás utak.
Az alsóbbrendű úthálózaton egyelőre téliesebbek az útviszonyok. A Dunántúlon és az északkeleti országrészben havas, hókásás vagy letaposott havas a burkolat. A hajnali, reggeli órákban nagyon alacsony volt a hőmérséklet, így Balassagyarmat, Edelény, Nagykanizsa, Kaposvár és Solt környékén jegesek, síkosak a mellékutak.
Közepesek a látási viszonyok Vasvár és Kápolnásnyék környékén, Kaposvár és Tamási térségében, valamint Békés megye nagy részén. Sűrű köd alakult ki Tárnok és Baja térségében, arra 100 méter alá csökkent a belátható útszakasz.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. összesen több mint 200 munkagépe és 600 munkatársa dolgozik a 7.30 órai állapot szerint az utak hóeltakarítási és síkosságmenesítési munkáin. A társaság mind a 78 üzemmérnökségén 12 órás váltott műszakokban, folyamatosan látják el feladataikat a cég szakemberei.
A társaság arra kéri az autósokat, hogy indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Ezekről friss információkat a cég Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a cég megyei ügyeletein - elérhetőségek a kozut.hu oldalon - kaphatnak.
Hétfő, 7.42 - Az északkeleti országrészben helyenként még kialakulhat időnként gyenge intenzitású havazás (lepel-2 cm), főként a nap első felében.
Napközben a Dunántúlon, annak is főként az északi, északkeleti felében a megélénkülő, néhol akár megerősödő déli szél hóátfúvást okozhat.
Késő estétől nyugaton ismét havazás kezdődik.
![]() |
| Forrás: Időkép.hu |
![]() |
| Illusztráció |
112. Mankapunka 2013.02.13. 17:33
Az audinál a több ezer ember közül senkit nem tanítottak meg a szülei havat lapátolni? :D Vicces ez a győri alfaj. Nem is tudtam, hogy az audinál már élelmiszert is gyártotok.
Tegnap körbejártam Győr, Vas, Zala megyét személyautóval reggel 5:30kor indultam........
Igen a mellékutak, hó és jégbordásak voltak, de főutak 83-as,8-as, 86-os, 75-76-os főutak közel szárazzak voltak!
norbika
Engem nem zavar a hóeltakarítás, amint olvashattad, ez velejárója a télnek. Nálunk nem echte magyar családban nem az a divat, hogy hol tudok síránkozni, sajnáltatni magam.
Nyáron meg az a bajotok, hogy nem locsolják az utakat, és por van. Nektek ebben az országban jót tenni nem lehet sehogy sem. Nézd csak vissza a nyári cikkeket. Kész, kiássuk egymásnak a kocsikat a raktárak körül ,ahol még annyira sincs a hó eltakarítva, mint az utakon, és megyünk tovább.
Ilyen időjárási viszonyok közt jól jönne a megszüntetett ROLA vonatok, melyek a kamionokat vitte...
MANKA!Havas lucskos utak vannak Győrben és Győrszentivánon is!Ne a sérelmeidet nyalogasd hanem inkább azon gondolkodjál el lécci hogy miért így működik ez a hóeltakarítás nálunk <moderálva>ul és mondjuk Ausztriában pont jól?
Mit kellene másképpen és kinek csinálni ahhoz hogy jó legyen neked nekem meg a többi emberkének is!
Nagyon kiváncsi vagyok mi a véleményed erről?!
Ma délelőtt --3/4 11-kor-- Lébény - Tárnokréti között, fennakadt és jókora "durranással",- szét, és részben leszakadt a védőlemez az autó aljáról. Tiszta nedves úton közel 150m, de szakasosan hóátfújásos részen, amit a buszok szépen keményre lesimítottak. Miközben a hótolókkal a tiszta részeken találkoztunk!
norbika mondja ezt, aki azt sem tudja, milyen utcák vannak Győrben.
184. itov
Majd azt mondják hogy mindenben a jogszabályoknak megfelelően jártak el. :)
Oszt´ jóvan.
Már csak azt nem értem hogy miért vitatkoztok ahelyett,hogy a felelős emberkéket megneveznétek és számon kérni tőle ezt a rumlit amit csinált!Ennek szerintem több értelme lenne akár nyíltan műsorban is!
Mankapukával ne foglalkozzatok!Ő egy igazi magyarellenes gyökér!Ha kell a címem megadom!Jöhetsz megnézni a tiszta hómentes utat!Ja-Lapátot hozzál!Puszika
hirdetés
