Kisalföld logö

2018. 02. 24. szombat - Mátyás -8°C | 2°C Még több cikk.

Győri szakács lett a vidék legjobb séfje

Az egyik győri étterem mesterszakácsa a nemzetközi zsűri szerint őstehetség. Horváth Szilveszter lett a második a Magyar Gasztronómiai Egyesület versenyén. Ez hazánk legrangosabb szakácsversenye.

Tanyasi csirkét kellett alapanyagként felhasználni – mesél a versenyről még mindig kicsit izgatottan Szabó László, a Győri Vendégvárók Egyesületének elnöke, egyébként pedig Horváth Szilveszter munkahelyének, a La Mareda étteremnek a tulajdonosa. Szilveszter a kicsontozott csirkecombot a csirke tüdejével töltötte meg. A különleges recepttel Szilveszter meggyőzte a döntnököket. A zsűritagok alig kaptak levegőt, csak csettinteni tudtak az ínyencfogás után.

Harminckilencen indultak az ország legjobb éttermeiből a hazánk legrangosabbjának számító szakácsversenyen. Az előselejtezőkből a győri fiatalember a második legtöbb ponttal jutott a nemzetközi döntnökök elé. ˝A magyar konyháról mi, magyarok nagyon sokat tartunk. Ám ezt csakis egy nemzetközi bizottság előtt lehet bizonyítani˝ – mondja Szabó László, majd hozzáteszi: ez a verseny bizonyítéka volt annak, hogy öt év múlva valóban felzárkózhatunk a legjobb európai gasztronómiai trendekhez. Sőt, az is előfordulhat, hogy ha ilyen szakácsaink vannak, mint Horváth Szilveszter, akit csak egy fővárosi séf tudott orrhosszal megelőzni, hamarosan megkaphatja egy vendéglő Magyarországon is a rangot jelentő Michelin-csillagot. (Egyelőre nincs egyetlen magyar vendéglő sem, amelyik ezt magáénak tudhatja. A szerk.)

Horváth Szilveszter: A győri szakács büszke lehet teljesítményére. Fotó: Bakcsy Árpád
Horváth Szilveszter: A győri szakács büszke lehet teljesítményére. Fotó: Bakcsy Árpád

Szilveszter a különleges receptjével félmillió forintnyi, tanulásra, vagyis külföldi tanulmányútra fordítható összeget nyert. Valamint úgynevezett stázsolási, vagyis tanulói helyet és időt Európa valamelyik Michelin-csillagos szakácsa mellett.


A Michelin-csillag

A Michelin-csillag egy olyan gasztronómiai elismerés, ami a kulináris tökéletesség nemzetközi szimbólumává vált a szakácsművészet területén. A világon 54 háromcsillagos étterem található, ezek többsége Európában van, de Amerikában és Kínában is ítéltek már meg Michelin-csillagot. (A csillagokkal eredetileg a Michelin-autógyár utazó ügynökei számára jelölték be a kontinens éttermeit a múlt század elején, hogy gyorsan találjanak maguknak jó helyet egy-egy idegen országban.)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bolygónkat a nyugdíjasok is féltik

A Nyugdíjasegyetem szerdai előadásán újólag több mint ötszázan vettek részt. A téma Földünk jövője… Tovább olvasom