Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Győri LMP - Fókuszban a lakásfelújítások

Tizenkét választási programpontjukból újabb kettőről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a győri LMP.
A házgyári technológiával készült épületek felújításának folytatása mellett a hagyományos módon készült ingatlanok rekonstrukciójához is támogatás szükséges - jelentette ki a győri LMP. Hangsúlyozták: a műemlékvédelem kiemelt céljuk.

Tizenkét választási programpontjukból újabb kettőről beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a győri LMP. Nógrádi László, a párt polgármester-jelöltje arról beszélt, hogy a győri lakásállomány szigetelése és gépészeti felújítása nemcsak a házgyári, hanem a hagyományos technológiával készült ingatlanok esetében is fontos, ehhez támogatás szükséges. Zöld technológiákat helyeznének előtérbe a rekonstrukciók során. Másik céljuk a ,,műemlékvédelem rendbetétele." Felülvizsgálnák az elidegenítést biztosító helyi rendeletet, s megszüntetnék az örökségvédelemmel foglalkozók kiszolgáltatottságát. ,,Fel kell mérni a műemlékek szellemi értékét, s ez, valamint látogatottságuk alapján megtervezni felújításukat" - mondta. Újabb három képviselő-jelöltjüket is bemutatta: Haraszti Arankát a hatos, Vida Lászlónét a nyolcas és Soós Gábort a tizenötös körzetből.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hőszállítási szerződést kötött a PannErgy leányvállalata a Győr-Szollal

A szerződés értelmében a társaság, mint hőtermelő geotermikus forrásból látja el hőenergiával a… Tovább olvasom