Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Győri delegáció Kárpátalján

Győri delegáció járt Simon Róbert Balázs alpolgármester vezetésével Beregszászon nemrégiben. A látogatás célja a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatása volt.

A főiskola leromlott állapotú épületének rekonstrukciója már hosszú évek óta tart. A belső felújítást magyarországi települések támogatásával valósították meg.

Amely önkormányzat segítséget nyújtott egy-egy helyiség megújításához, arról a településről nevezték el az adott termet. Az épület egyik legszebb konferenciaterme Győr város nevét viseli. A belülről szépen felújított épület azonban beázik, szükségessé vált a tetőzet cseréje. Idén több győri önkormányzati képviselő és helyi vállalkozás ehhez nyújtott pénzadományt.

A támogatást Simon Róbert Balázs alpolgármester adta át Orosz Ildikónak, a felsőoktatási intézmény elnökének.

A győri delegáció ellátogatott a Szolyvai emlékparkba, ahol főhajtással tisztelegtek a második világháború végén, 1944 novemberében létesített egykori gyűjtőtábor áldozatai előtt. A küldöttség megkoszorúzta a Vereckei-hágón található honfoglalási emlékművet is.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A tiszántúliak állítják, ártatlanok, s folytatják a küzdelmet Audi-ügyben

"Szervezetünk nem kért és nem fogadott el jogtalan előnyt az Audi-beruházással kapcsolatos közigazgatási és jogi eljárás során" – áll a Tiszántúli Természetvédők Társulatának közleményében. Tovább olvasom