Kiss János balett igazgató mindent megtett, hogy hasonlóan nívós produkciót láthasson a közönség.
„A koreográfus, Harangozó Gyula váratlan betegsége keresztbe húzta a számításainkat. Bízunk benne, hogy jövőre munkaképes lesz, és a Zorbát bemutathatjuk. De a közönségünk várja a látványos, közönségsikert. Mindent megmozgattunk, hogy sikerüljön egy kiváló koreográfiát Győrbe hozni. Most már elmondhatom, sikerült" - mondta szerdán Kiss János.
Tőle tudtuk meg azt is, Ben van Cauwenbergh-nek, aki a Queen produkciót is jegyzi, Rózsaszínház című művét mutatja majd be a társulat október 8-án. A zenét francia ismert sanzonok adják, többek között Edith Piaf dalai is. A látványról Dmitrij Simkin gondoskodik majd. Az eredeti francia címmel - La vie en Rose - játszott táncszínház Európa számos városában szerepelt már nagy sikerrel.
hirdetés
