Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Gálával ért véget a Színészünnep Győrben - fotók

Véget ért a négynapos Színészünnep. Pogány Judit (Örkény István Színház), Nagy Alfréd (Tamási Áron Színház) és Schneider Zoltán (Radnóti Miklós Színház) jelöltek közül a sepsiszentgyörgyi társulat tagja vehette át a Kaszás Attila-díjat.

Négy napig tartott az ünnep
A hétfői díjátadó gálaest méltó befejezése volt a péntek óta tartó programsorozatnak, népes és nagy nevű vendégművészek léptek fel a győri társulatok mellett.

Borkai Zsolt polgármester mint fővédnök köszöntötte a telt házas nézőteret, megjelentek az eddigi díjazottak közül többen is, akiket szoborral köszöntöttek.

Mindenkinek fontos a visszajelzés
Nagy Alfrédnak Pokorni Zoltán mint Budapest XII. kerületi polgármestere adta át a szakmai elismerést. A díjazott művész szakmai hitvallásában azt vallja, hogy „minden ember számára fontos a munkájáról kapott visszajelzés, bármi legyen is feladata, esetleg hivatása a világban, alkotóemberek számára azonban ez különösen fontos. Nekem bármilyen körülmények között nagyon sokat jelentett volna, hogy kollégáim javasoltak erre a díjra, hiszen ez azt jelenti, értékelik a munkámat, és talán mindazt, amit én képviselek a világban. Viszont jelenlegi körülményeim között megsokszorozódik ennek a visszajelzésnek a pozitív hatása: úgy gondolom, kollégáim ezáltal azt is kifejezik, hogy szeretnek engem, mellettem állnak, és tudom, hogy ezáltal segíteni szeretnének nekem a gyógyulásban."

Nagy Alfréd kezében a Kaszás Attila-díjjal járó szoborral. Fotó: M. M.

Felemelő a megemlékezés
A díj névadója, Kaszás Attila több évadon keresztül játszott a Győri Nemzeti Színházban, Forgács Péter igazgatóhoz személyes, jó kollegiális kapcsolat fűzte.

– Több darabban – Sakk, Nyomorultak – is lekettőzve játszottuk ugyanazt a szerepet, szerepeltem az utolsó filmjében az ’56 csepp vérben. Fájdalmas, hogy Attila nincs már közöttünk, de az a megemlékezés, amivel minden évben a kollégái az emlékezetünkben tartják, felemelő is. Nagyon fiatalon ment el. Soha nem tudjuk meg, hogy mennyi felejthetetlen szerepet játszhatott volna még. Örülök, hogy ennek a csodálatos embernek az emléke előtt tiszteleghettünk.

A díjátadó gála és az azt megelőző fesztivál, ahol valamennyi jelöltet láthatta a közönség, ünnep volt színésznek és közönségének.

Gálával ért véget a Színészünnep. Fotók: Mészáros Mátyás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győri bevásárlóközpontból tűnt el a pénztárca - Felismeri a gyanúsítottat? - Fotó

Az őrizetlenül hagyott táskára csapott le a tolvaj. Tovább olvasom