Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Frigyes-laktanya: A beruházó nem tud továbblépni

Győr - A győri Frigyes-laktanya felújítása a harmadik nagy épület rekonstrukciójánál tart; most azonban, amikor a mélygarázs építése következne, a beruházó nem tud továbblépni. Az ok: szeptember óta nem kap építési engedélyt; a Leier-cég az örökségvédelem kezében van, de a hatóság újabb határidőket szab.


A tét nem kicsi: a Leier kft. akár hónapokra is kénytelen lehet leállítani a volt laktanya felújítását – pontosabban a mélygarázsépítést. Parkolók nélkül viszont nem tudja használni a saját irodaépületét, valamint bérbe adni sem azokat a lakásokat, illetve leendő irodákat, amelyek bevételéből a milliárdos felújítás megtérülését reméli. A garázs 500 millió forintba kerül, de ha nem kezdődik el a munka, az alvállalkozókkal kötött szerződéseket is felmondhatják.

Így indult a felújítás

Ahhoz, hogy a jelen helyzetet azok is értsék, akik nem Győrben élnek, rövid múltidézés: az akkor már másfél évtizede magára hagyott (s nem ok nélkül építészeti Citrom-díjjal „kitüntetett") Frigyes-laktanyát 2005-ben Michael Leier, a Leier-cégcsoport osztrák tulajdonosa vásárolta meg, majd a volt tiszti kaszinóval elkezdte a felújítását is. Az elsőként rendbe tett épületre 5 millió eurót (mintegy 1,25 milliárd forint) fordított cége, a Leier cégcsoport, amelynek győri központja azóta is ott székel. Az osztrák cégvezető 2006 szeptemberében megígérte: folytatják a munkákat, s másfél éven belül az épületegyüttes két másik szárnyát is rendbe teszik. A sorban a volt altiszti épület következett.

Ez az épület a volt kaszinó kisebb testvérének nevezhető, annál valamivel alacsonyabb, de jellegében nagyon hasonlít rá, csak kevésbé díszes. Tizenkilenc, felszereltségét tekintve exkluzív lakás épült ebben, s érthető módon ezek eladásából, illetve bérbeadásából számítanak a beruházás egy részének megtérülésére.

A harmadik épületnél tart most a munka: az építési engedély birtokában már tavaly elkezdődött a volt legénységi épület kitaka- rítása, ingatag szerkezet- részeinek lebontása, illetve megtámasztása.

Most már az „alkotásnál", vagyis az építésnél tartanak – ebben a szárnyban zömében irodaépületeket alakítanak ki. Ebből a tényből logikusan adódik, hogy a következő lépcsőfok a  mélygarázs építése lesz (lenne), hiszen az irodáknak, illetve az ott dolgozóknak  parkolóhelyet kell biztosítani.

Maketten már készen van az egykori laktanya valamennyi épülete, de a valós építés sokkal lassabban és sok döccenővel halad. Fotó: Bertleff András
Maketten már készen van az egykori laktanya valamennyi épülete, de a valós építés sokkal lassabban és sok döccenővel halad. Fotó: Bertleff András

A bérlőknek parkolniuk kell

Itt tartunk tehát most, az idő pedig sürget. Mártonné dr. Baj Mária, a Leier magyarországi anyavállalatának igazgatója a Kisalföldnek azt mondta: az örökségvédelemtől hetek óta várják a választ, illetve az engedélyt a folytatáshoz, de az csak nem jön. Ebben a helyzetben két dolgot sem értenek: az egyik, hogy miért kell hétről hétre újabb határidőt szabni, illetve  miért nem fogadja el a hatóság azt a megoldást, hogy a mélygarázs építése elkezdődik egy örökségvédelmi szakember felügyeletével, aki azonnal szól, ha a műemlékvédelmet bármiben is érintő dolgot találnak a mélygarázs helyén. Ez esetben ugyanis nem kellene hónapokat állni a munkával, amit egyszerűen nem engedhetnek meg maguknak – a lakások 90 százalékában ugyanis már megkötötték a bérleti szerződéseket.

500 millió a garázs 

A kulturális örökségvédelmi hivatal vezetőjének január 29-i keltezéssel írt levelet az igazgató, ebben többek között az áll: „Az építtetőnek a mélygarázs építése előzetes költségvetések szerint közel 500 millió forintjába kerül a parkosítás nélkül, de vállalta ezt a többletköltséget annak érdekében, hogy a műemléki épületegyüttes megfelelően érvényesülhessen, a volt Frigyes-laktanya Győr díszévé váljon. (...) Az építési engedély iránti kérelmet még tavaly ősszel beadtuk. A hivatal munkatársai több alkalommal biztosítottak arról, hogy az engedélyt soron kívül kiadják. (...) Sajnálatos módon az engedély többszöri sürgetésünk ellenére a mai napig nincs a kezünkben."
A levélben szerepel az is, hogy végső esetben elállnak a mélygarázsra kötött vállalkozási szerződésektől s szándékuk ellenére elküldik az embereket – munka hiányában. Ez persze már csak az utolsó lehetőség lenne, ami nyilvánvalóan senkinek nem  jó. Mivel a hírről a hétvégén értesültünk, ezért a témát természetesen  folytatjuk: megkeressük az örökségvédelmi hivatalt is, hogy elmondják a saját álláspontjukat, s a legfontosabbat: a folytatáshoz szükséges építési engedélyt mikor kaphatja meg a Leier-cégcsoport.

Voltak már viták a felek között

A beruházó és az örökségvédelem között nem ez az első vitás kérdés. Túlzás nélkül állítható: eddig minden elkészült, illetve elkezdett épület kapcsán volt kifogása a műemlékvédelemnek. A legnagyobb visszhangot a volt fogdaépület váltotta ki, amelyre eddig hét variációt találtak ki Leierék, de valamennyit elutasították. A már említett altiszti épületnél a műanyag ablakok szürke fára való cseréjére kötelezték a beruházót, aki azt szeretné elérni, hogy a műanyag ablak szürkére festését is fogadja el az örökségvédelem, hiszen a bérlők már elfoglalták a helyiségeket. A főtiszti épületnél is volt kifogás: a párkányt újra kell színezni s a lábazatot is, de a díszítőelemek „üde foltjainak" is el kell tűnniük.

A jelen és a terv: Az irodában dolgozók jelenleg az udvaron parkolnak, de nyilvánvalóan több autó lesz, s így több helyre lesz szükség. Ha a dolgok a cég tervei alapján alakulnának, akkor így nézne ki az egykori alakulótér alatti mélygarázs.

Olvasóink írták

  • 10. kalanyos 2009. február 03. 23:14
    „Magyarorszag...”
  • 9. kisem 2009. február 03. 19:58
    „Csupán az első hozzászólásra érdemes reagálni. Érthetetlen a szerkesztők részéről a csaknem azonos két cikk.
    A többi túl "színvonalas", nem tudok azonosulni velük.”
  • 8. ASHER 2009. február 03. 16:44
    „a cikk cimet olvasva,elsore az ugrott be; te jo eg,az a szerencsetlen aknara lepett!!!!
    mert arrol se lehet tovabb lepni csak ugy!!!
    ahhoz vagy nagy batorsag kelletik-vagy az hogy a pasi igen hulye optimista!!!”
  • 7. Zso-ka 2009. február 03. 12:02
    „Megoldás?...Megfelelő vastagságú boriték,az illetékes zsebekbe!/pesten már bevált/
    Poncius és onem: Q-rvára igazatok van!”
  • 6. BollaFeri 2009. február 03. 11:58
    „Had gratuláljak ezeknek az ökröknek. Valaki külföldről idehozza a pénzét, hogy a lerobbant épületeket megcsinálja - ha ő nem lenne, akkor még mindig romokban állna ott minden - , és nem engedik neki? Ezeknek az embereknek nincs agyuk? Vagy mi velük a probléma?”
  • 5. PrettyWoman 2009. február 03. 11:52
    „Szokásos magyar tempó. Pedig örülhetnénk, hogy valaki pénzt feccöl a romhalmazba.
    4. Onem! Nem rossz az ötleted.”
  • 4. onem 2009. február 03. 11:19
    „20 évig patkányfészek volt a Frigyes, ha az örökségvédőkön múlik újabb 20 évre is az lesz.
    ODA KELL VALAMELYIK ROMBA KÖLTÖZTETNI EZT A HÜLYE HIVATALT, A FÉLESZŰ HIVATATOLNOKAIVAL, LEGYEN A PATKÁNYOKNAK MIT ENNI!!!”
  • 3. Poncius 2009. február 03. 11:09
    „Ez a "műemlékségnek" nevezett bagázs egy velejéig romlott, korrupt, rendkívül kártékony banda. Hozzájuk mérhető, hasonló károkat okozók talán csak a régészeti bagázs.
    Alapértelmezetten csak a megakadályozni, keresztbe tenni ügymenetre vannak hangolva.
    Régmúlt időkből visszamaradt szervezetek és alkalmazottak, ak(m)iket a rendszerváltozás még 20 év késéssel sem ért el.
    Leier Úr nem tudta, hát most megtanítják neki, hogy Mo-n a hivatali ügyintézésnek egy sajátos "zsebre" menő formája van szinte mindenhol de ennél a két műintézménynél kiváltképpen.
    Remélem a fogda épületét egy életen át, meghagyják mostani állapotában, hogy aztán a műemlékesek gondviselése közepette rohadjon szét, legyen az enyészeté. Csak úgy törvényesen a szabályokat betartva. Mert Nálunk ez így akkor rendjén van
    A vidéki buszpályaudvar átépítése lassan a befejezésénél tarthatna de hát három nyomorult, lassan önmagában is életveszélyes cselédházat nem lehet elbontani. Marad inkább a szocreál városkép a -10 fokban a nyitott peronokon való fagyoskodás. Hivatali asztal mögül ,,könyökvédőkkel" felszerelve persze ez nem probléma.”
  • 2. k 2009. február 02. 19:00
    „Ez a vállalkozásbarát vezetés.
    Nem tudom kinek jó, hogy egy félig kész komplexum, és azt sem hogy kinek jó ha netalán elküldik a melósokat.
    Biztos sok az akta amit tologatni kell. Ez a töketlenség. Nem ha örülnének hogy egy volt csúfságot valaki eltüntet,( Ha valaki látta az akkori Frigyes laktanyák ) ezzel széppé teszi a várost, és pár melósnak lenne munkája. Nem dehogy, ááá..Gördítsünk már mindenféle akadályokat, nehogy már valami normálisan haladjon ebben az országban.”
  • 1. Lovasbandi 2009. február 02. 16:13
    „ndl!
    Ismétlés? Kétszer van fenn nagyjából ugyanaz!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A többség újra a Széchenyit választaná

Győr - A győri egyetem tizenhét végzős joghallgatóját avatták doktorrá szombaton, a győri… Tovább olvasom