Kisalföld logö

2017. 05. 27. szombat - Hella 13°C | 24°C Még több cikk.

Fórum a szőgyei károsultaknak

A kormány decemberben két részletben átutalta a kisbajcsi önkormányzatnak a szőgyei településrészen élő árvízkárosultak kárenyhítésére megállapított pénzt.
Indulatoktól sem volt mentes az a lakossági fórum, melyre Kisbajcs–Szőgye polgármestere hívta meg az érintetteket. Kamocsai Sándor közölte, hogy a kormány két részletben – december 4-én és 30-án – átutalta a kárenyhítésre megállapított 58,5 millió forintot. A pénzt hat ház, illetve család kárának enyhítésére fordítják majd. Ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy tavasszal megkezdődhessenek az építkezések a mentett oldalon, amiket még meg kell előzni a rendezési terv módosításának, illetve a közművesítésnek.
A polgármester elmondta, hogy a megjelentek egy részét még nem sikerült meggyőzni. Igaz, érthető a károsultak indulata, türelmetlensége, de a testület igyekszik mindent megtenni, hogy minden a leggyorsabban haladjon, s mindenkit biztosítanak arról, hogy a pénzt nem herdálják el.
Ezzel Kamocsai Sándor arra utalt, hogy még egyetlen fillért sem utalt át a kormány, de már november 12-én levelet kaptak Keller Lászlótól, a közpénzek felhasználásáért felelős államtitkártól. Abban többek között az szerepelt, hogy lakossági feljelentés érkezett a Belügyminisztériumba, miszerint az önkormányzat elherdálja az árvízkárosultaknak kiutalt pénzt.
A fórumon elhangzott, hogy az önkormányzatnak nincs telke, így az Agrár Rt. saját területet ajánlott fel, amelyen ki lehet alakítani a házhelyeket. Többen kifogásolták, hogy a régi, ártéri oldalon lévő telkük nagyobb volt. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta: ahhoz, hogy mind a hat család telekhez jusson, kisebb hely jut mindenkinek, azonban értékesebb területet kapnak.
A fórumon részt vett a megyei helyreállítási és újjáépítési bizottság titkára, Sinka András és a kárfelmérést végző katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatója, Pesztenlehrer Lajos ezredes is. A bizottság részéről az ezredes tájékoztatta a lakókat a kárenyhítési összeg megállapításának és kiutalásának menetéről. A megyében 59 lakóingatlant ért kár, negyvennégy esetben már megkötötték a szerződéseket a lakókkal az önkormányzatok. Kivéve a szőgyeieket, ahol – érthetően – kérték az emberek, hogy új lakásokba költözhessenek. Ezt méltányolta a kormány, amikor a megállapított 33 millió forint kárenyhítési összeget kiegészítette 50 millió forinttal. A lakóknak az összesen 83 millió forintnak – mivel nem teljes kártalanításról van szó – a 70 százalékát utalta át a kormány.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újságíróbál a négy karika jegyében

Első alkalommal kiemelt támogatója a bálnak az Audi Hungaria Motor Kft. Bár többször folytak… Tovább olvasom