Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Fórum A munka törvénykönyvéről Győrben

Megyei vitafórum A munka törvénykönyvéről címmel beszélgetést szervez augusztus 10-én, szerdán délután 4 órától a Petőfi Sándor Művelődési Házban három szakszervezet: az Audi Hungária Független Szakszervezet, a Rába Rt. Munkavállalóinak Szakszervezete és a Vasas Szakszervezeti Szövetség.

Az esemény apropója A munka törvénykönyvének tervezett megváltoztatása, ezért meghívták a fórumra a megyei országgyűlési képviselőket.

A szervezők várják tagjaikat és azokat a munkavállalókat is, akik nem tagjai szakszervezetnek, sőt, rokonaikat is, hiszen a jogszabályok módosítása szerintük sok családot érint. Moderált fórum keretében lehetőségük lesz véleményük, javaslataik elmondására.

Molnár Ákos, a Vasas regionális ügyvivője lapunknak elmondta: tagjaik és azok, akik a kormány munkavállalókat érintő szabályozásai elleni tiltakozásukat aláírták, azt kérték, hogy vitafórum keretében teremtsenek alkalmat a konzultációra

A munka törvénykönyvéről. Petíciójukat eddig régiónkban mintegy négyezren írták alá.

Olvasóink írták

  • 2. blise 2011. augusztus 07. 18:58
    „Engem ugyan nem érint, mert nem műszakozom, ill. hétvégén sem dolgozom, de ami sok az sok, emiatt hajlandó vagyok az utcára menni, mert ki tudja mit hoz a személyes jövőm is, nem biztos, hogy minden jogunkat el kell herdálni. Itt az ideje egy forró ősznek, amire jó alapot nyújtanak a devizás bajbajutottak látszatmegoldásai miatti tragédiák.”
  • 1. kisember1 2011. augusztus 04. 07:53
    „Üdvözlendő a rugalmas munkaidő lehetősége a felek között. Azonban a gyerekeket a dolgozó szülők hova helyezzék el, ha épp mindkét szülőt "kötelezik" a rugalmasságra?
    Durva lázadás lesz, ha nem lesz megfelelő túlórabérezés, műszakpótlék...a munkavállalók, úgy látom, így is eléggé kétségbeesettek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szakértői állásfoglalás: mélygarázs építésének geotechnikai kérdései

Az Arrabona Városvédő Egyesület felkért arra, hogy fejtsem ki véleményemet a Dunakapu térre… Tovább olvasom